2016. június 19., vasárnap

Szárazföld

/ 3.évad 3-4. része után íródott nagyjából. Első próbálkozás a fandomban, így elég gyengécske/


Szárazföld.
John Silver bizton állíthatta, hogy élete felét vízen töltötte, a hullámok fölött, ingatag padlón egyensúlyozva, így nem riadt vissza attól, ha hosszú időre nem tudhatott szilárd talajt a lába alatt. Képzett matróz volt, majd kalóz. Most pedig rokkant kormányos mester. Az óceán volt az otthona. Bánatát a habokba suttogta, örömét a szél repítette; az égboltot a fehér vitorla jelentette.
Sosem hitte, hogy ez valaha is megváltozhat.
De ha az ember hosszú napokat tölt egy vihar tépázta hajón, szélcsendben, hitevesztett legénységgel, mindenféle élelem nélkül, akkor a víz, ami addig a biztonságot és az otthont jelentette, hirtelen hálátlan szeretővé, mi több börtönné válik.

Amikor végre partot értek, egy Isten háta mögötti szigeten, John Silver – életében először – hálát adott a szárazföldért; leborult és a homokba csókolt. Flint kapitány csak a szemét forgatta, aztán egy erőszakos mozdulattal talpra rántotta a féllábú kormányos mesterét.
- Ne nyalogasd már a földet te félkegyelmű – morogta Flint, anélkül, hogy Silverre nézett volna. – Elvárják tőled, hogy erős légy.
- Ki várja el?
- A legénység.
- Nem látnak gyengének, csak azért mert hálát adok az életemért.
- Vagy úgy – vonta fel szemöldökét a kapitány, majd felkarjára markolva közelebb húzta Silvert és a fülébe súgott: - Ha legközelebb is ennyire hálálkodhatnékod van, ne a kurva homokot csókolgasd, hanem a kapitányt, aki rárakott.
- Mert azt aztán jó szemmel nézné a legénység – vigyorgott a másik szórakozottan.
- Kevésbé lenne szánalmas.

John Silver és James Flint perpillanat, elméletileg jóban voltak.  A minap, amikor már napok óta sodródtak kínzó lassúsággal a halál felé, Silver megvallotta a bűneit. Flint pedig nem ölte meg. Egy ujjal sem nyúlt hozzá, csak csendben hallgatta a férfit. Végül arra jutottak, hogy mindenki jobban jár, ha innentől kezdve nem egymás ellen, hanem egymással dolgoznak. Szövetséget kötöttek. Társakká lettek.

Innentől kezdve John Silver és James Flint elméletileg jóban voltak. De Silver hamar rájött, hogy Flint senkivel sem volt hajlandó jóban lenni. Ellent mondott a természetének.

Az éjszaka gyorsabban ereszkedett a hajótöröttekre, mint azt gondolták volna. Silver is csak akkor eszmélt fel, amikor már sötét volt és a feketét csak egy haloványan remegő fény törte meg. Billy Bones ült a tűznél, a legénység egyik tagja; őrködött. Arcára kísérteties fényjátékot vetettek a riadtan táncoló narancsos lángnyalábok.
- Mikor dőltem ki? – kérdezte Silver a fiút.
- Pár órája – felelte. – Nagyon fájt a lábad.
- Hát az mindig fáj – rántotta meg a vállát a kormányos mester; próbálta kendőzni azt a kínt, amit átélt. Nem akart rászólni Billyre, hogy azt mondani, hogy fájt a lába, egy merő baromság, mikor valójában annak maximum csak a helye fájhatott. A csonk ami megmaradt belőle, a térde, amire a fa lábát erősítette nap mint nap.
- Nem akarsz aludni? –ajánlotta fel végül a fiúnak, mire az csak a fejét rázta.
- Nem tudok. Próbáltam.
- Nagy kár, mert holnap szükséged lesz minden erődre…-
- Azt akarom, hogy hívd párbajra a kapitányt – jelentette ki Billy.
- Hogyan? Én, Flintet párbajra? Neked elmentek otthonról.
- Tudod, hogy jó ideje nem gondolkozik tisztán. Amióta megölték azt a nőt…-
- Gyászol. Miranda halála megviselte.
- Nem tudom mit mondtál neki, de már bízik benned. Tisztel téged – folytatta Billy. – Ezt kellene kihasználnunk.
- Pontosan. Ahogy mondod. Egyenlő felek vagyunk, tiszteljük egymást. Most már nincs miért aggódnod, hiszen közösen fogunk döntést hozni – sorolta Silver.
- Bolond vagy ha azt hiszed hallgat rád.
- Egy próbát megér – kacsintott Silver. – Most hol van?
- A kapitány? A hajón – mutatott Billy a mögöttük kikötött hajóra, ami hosszú ideig volt mindnyájuk kalitkája, így a legénység most szívesebben éjszakázott a parton. Kivéve persze Flintet.
- Megyek, megnézem – sóhajtott Silver, majd magára szíjazta műlábát és ügyetlenül felkecmergett a homokból.
- Azért csak vigyázz.
- Hisz ismersz Billy.

Egyedül, mindenféle segítő kéz nélkül, fél lábbal az éj leple alatt felkapaszkodni a hajó oldalán a fedélzetre, nem tarozott John Silver legjobb ötletei közé. Amikor életében először surrant fel Flint hajójára, azért ment, hogy lopjon tőle. Most azért ment, hogy adjon. Hogy mit? Nos, abban még ő maga sem volt biztos. Egy segítő kezet?
Arccal zúgott a hajópadlóra. Akár egy hal a szárazföldön. Úgy vergődött, míg végül sikerült helyére illesztenie a lábként szolgáló botot, ami hangosan csattant a fán, ahogy talpra állt.

Szárazföld.
Úgy hívogatta, hogy azt hitte menten leugrik a hajóról.
Menekülni akart. Minden porcikájával.

Kopogás nélkül nyitott a kapitány kabinjába. Flint az asztalnál ült és olvasott. Silver már megfigyelte, hogy a kapitányuk szerette magát könyvekkel körül venni, de a kezében még egyet sem látott, egészen mostanáig. Valóságos megszállottsággal falta a sorokat; nem nézett fel mikor a másik férfi belépett, tovább olvasott. Mintha attól tartott volna, hogyha most felpillant, örökre elveszíti a történetet, lemarad a lényegről.
A kormányos mester lába alatt koppant a padló. Már nem tudott lopakodni.
- Merem remélni, nem voltál olyan idióta, hogy egyedül mássz fel ide – morogta Flint a bajsza alatt, továbbra is a könyvét bújva.
- Máskor is megtettem már – mondta a másik és megkerülve az asztalt a kapitány mellé lépet, majd az asztalnak támaszkodva figyelte, ahogy olvas.
- Egyel több lábbal, ha jól emlékszem.
- Láb nélkül is felmászok, ha arról van szó – felelte hetykén a férfi.
- Miről?
- Rólad –válaszolt Silver ösztönszerűen. A legijesztőbb az egészben az volt, hogy ez csak úgy kicsúszott; gondolkodás nélkül, túl hamar vágta rá.
Flint letette a könyvet és felpillantott a mellette álló férfira. Silver gerincén végigcikázott valami bizsergető érzés, amiről először azt gondolta egy ősi ösztön lehet, ami azt ordítja: Fuss! Menekülj!
- Rólam? – kérdezett vissza a kapitány, miközben felállt az asztaltól.
Silver azt hitte hozzá fog érni.
Megremegett a lába; megijedt.
Fuss!
- Erm igen…mert…
Flint nem ért hozzá. Megfogta a könyvét és a szekrényhez sétált vele.
- Billy azt akarja, hogy párbajozzunk – nyögte ki végül.

Miért nem érintette meg?
És ez miért zavarta ennyire borzasztóan?

- Hogy párbajozzunk? – fordult felé a kapitány, arcán behatárolhatatlan mosolyszerű grimasszal. – Mármint te meg én?
- Igen, hogy melyikünk legyen a kapitány.
- Tudom, miért szoktak párbajozni – motyogta maga elé Flint. – Tudom, hogy a halálomat kívánja.
- Ezek szerint mindkettőnkét – vetette közbe Silver.
- Ezt hogy érted?
- Ugyan – legyintett – Ha te meg én megvívnánk egymással, mindketten tudjuk melyikünk győzne. És az nem én lennék. A halál meg…nos, maradjunk annyiban, hogy nem az én műfajom.
- Szerinted meg tudnálak ölni? –komorult el Flint arca, ahogy közelebb lépett a kormányos mesterhez.
- Szerintem bárkit meg tudnál ölni, ha arra lenne szükség.
- Akkor elég könyörtelen kép élhet benned, rólam – hajolt közel és támaszkodott meg a férfi mellett az asztalon.
- Inkább bátornak látlak – köszörülte meg a torkát Silver, akit egyre inkább feszélyezett a kapitány arca az övével szemben pár centire tőle. – Meg persze meggondolatlannak és indulatosnak is…
- Köszönöm – mondta Flint mielőtt még a másik folytatta volna és elmosolyodott. Úgy igazán, és őszintén. Úgy, hogy Silver azt hitte megfullad.
Flint szeplős volt.
A rettegett kalózkapitány, aki nevét remegve ejtik ki az ellenségei, szeplős volt. Csak így. Minden figyelmeztetés nélkül.
Ez az egyszerű megállapítás vezetett ahhoz az őrült gondolathoz, hogy Silver úgy érezte végig kell simítania rajtuk; meg kell csókolnia őket. Meg kell csókolnia őt. A kapitányát. A társát. A barátját. James Flintet.
Megremegett a lába.
Menekülj!
Az asztal szélébe kellett kapaszkodnia, hogy ne essen el. A talaj megingott alatta, ringani kezdett, mintha megint a vízen lennének.
Úgy érezte azonnal ki kell jutnia a szárazföldre, ha nem akarja, hogy az óceán vadul csapkodó hullámai végleg elnyeljék.
- Jól vagy? – ragadta meg Flint vállainál, mielőtt elesett volna.
Silver tudta, hogy megint vérzik; a műláb gyakran felsértette a bőrét, a húsába mart. Éles fájdalom nyilallt a combjába. A sós levegő fojtogatni kezdte a torkát. Pánikba esett. És undorodott magától azokért a gondolatokért, amik eszébe jutottak. Mert ezek már nem csak ártatlan kis képzelgések voltak. Oh, nem. Azt akarta, hogy Flint a magáévá tegye, itt és most, azonnal. Nyüszíteni akart alatta, és a bőrébe marni.
Eddig sosem voltak még ilyen heves gondolatai, sem nőkkel sem férfiakkal kapcsolatban. Flintel kapcsolatban meg aztán pláne nem. Nem az a fajta volt, aki megvetette a testi vágyat, sőt. De ez most más volt. Sokkal több és sürgetőbb. Élet-halál kérdés volt.

És hirtelen, olyan távolinak tűnt a szárazföld.

- Nehogy most halj meg – szorította meg a vállát Flint. – Billy azt hinné én öltelek meg. Tudod, hogy nem erősségem a magyarázkodás.
- Az-az én dolgom – nyögte Silver és elvigyorodott, majd hirtelen előre esett és megkapaszkodott Flint karjában. – A…a lábam.
Flint felsegítette a férfit az asztalra, mert egyedül nem tudott volna felülni.
- Leveszem ezt a szart – jelentette ki Flint és elkezdte lecsatolni a műlábat, mire Silver ijedten kapott oda.
- Áh hagyd csak. Nem kell!
- Befogod végre azt a hatalmas pofád – ez sokkal inkább parancs volt mint kérdés, ezért inkább Silver összeszorított fogakkal tűrte, hogy óvatosan leemeljék róla azt a förmedvényt ami a lábaként szolgált.
Nem akarta, hogy bárki lássa azt az undorító csonkot ami belőle  maradt és amit most Flint olyan gyengéden érintett, annak ellenére, hogy a varratok és gennyes sebhelyek mentén most szivárgott a vér és vörösre festette a kezét.
- Nem néz ki túl jól.
- Tudom - válaszolt Silver. - Ha tovább romlik, még többet kell levágni belőle és akkor...akkor nem fogok tudni járni.
- Akkor majd a hátamon viszlek magammal - hümmögte Flint, mintha mi sem lenne természetesebb; komolyan gondolta. Az asztalon álló üvegért nyúlt és a benne lévő ivóvízből az ingujjára öntött egy kicsit.
- Megpróbálom kicsit megtisztítani. Néha neked sem ártana, te vadbarom, mert így...-
- Miért vinnél magaddal egy nyomorékot? - kérdezett vissza döbbenten.
- Mert kellesz nekem - nézett fel Flint. - A legénységnek meg még inkább. Ha együtt szólunk hozzájuk, hallgatnak ránk, nem tudom feltűnt-e.
- Feltűnt de...-
- Nincs széthúzás - folytatta Flint és egy öntudatlan mozdulattal fentebb csúsztatta a kezét Silver combjára, majd vissza. - Egyedül megölném őket. Vagy ők engem.
- De ez...a francba - szisszent fel, ahogy a kapitány elkezdte törölgetni a sebeit.
- Tudtad, hogy sokat változtál? - szólalt meg végül Flint.
- Ha most az új vonzó lábamra gondolsz, akkor igen, tudtam.
- Lényegében arra gondolok, igen - mosolyodott el a kapitány. - Arra, hogy mikor megismertelek egy hazug tolvaj voltál. Egy rohadék, aki mindent elkövetett a túlélésért. Egy utolsó...-
- Értem-értem.
- De aztán...Ott volt a lehetőség, hogy mentsd a bőröd. Csak annyit kellett volna tenned, hogy elárulod a legénységet. Megint. Régen megtetted már, többször is. De akkor te mégis nemet mondtál. Megölhettek volna.
- De nem tették.
- Megkínoztak - vett mély levegőt. - és te akkor sem fordultál ellenünk.
- Egész életemben menekültem – szólalt meg kisvártatva Silver. - A túlélésért küzdöttem; nem is éltem soha igazán. De aztán ebben a legénységben rátaláltam valamire. Valamire amim sosem volt. Egy családra. Biztonságra.
Flint kézfeje most már egészen határozottam Silver combján volt, akinek már az is elég kínzás volt, hogy a kapitány ott térdelt előtte.
- Kiálltak mellettem. Pedig nem fizettem le őket. Úgy éreztem kész vagyok meghalni értük. Te éreztél már ilyet?
- Igen - felelt Flint. - Volt valaki az életemben, akiért akármilyen őrültséget képes lettem volna megtenni. Életem nagy szerelme. Az első és egyetlen.
- Miranda - bólintott Silver, aki nem ismerte túl jól a nőt, de azt biztosan tudta, hogy gyönyörű volt.
- Hogyan?
- Öm bocsánat.
- Miranda olyan volt számomra, mint egy anya, aki terelt az utamon. Szerettem, ez igaz. De most nem rá gondoltam - magyarázta Flint, miközben lassan felállt.
- Ezt nem tudtam.
- Senki sem. Attól féltem, ha megtudják, kit szerettem...nem érdekes.
- Nem mi választjuk meg hogy kit szeretünk - vont vállat Silver és bátorítóan a kapitányra mosolygott. - Nézz rám. Lábamat adtam ezért a szerencsétlen legénységért.
- És ezért nem lehetnek elég hálásak.
Most ismét szemtől szembe kerültek egymással.
- A szerelmed...ő...
- Meghalt. Ez azelőtt történt, hogy kalóz lett volna belőlem - mesélte. - Thomasnak hívták. Érte képes lettem volna meghalni.
Silver mellkasa összeszorult, kipréselve belőle az összes levegőt. Nem tehetett róla.
- Már tudod a titkom.
- Hogy meghaltál volna azért, akit szerettél? - vigyorodott el Silver. - Ugyan, ennyi erővel, te azt tudod most már rólam, hogy én meg ezért a legénységért adnám az életem. Veszekedhetünk, hogy melyik a kínosabb.
- Rettenetesen fura figura vagy te John Silver - csóválta a fejét Flint és fél kézzel megtámaszkodott az asztalon.
- Mit mondhatnék? Nehéz nem kedvelni.
- Azt hiszem, igazad van - nevette el magát Flint.
A férfi eddig sosem hallott nevetése olyan lavinát indított el a kormányos mesterben, hogy önkéntelenül előre hajolt.

John Silver élete legrosszabb döntését hozta meg ezzel.

Mivel egyikük sem vette észre ezt a hirtelen és meggondolatlan mozdulatot (még maga Silver sem), előre esett és lecsusszant az asztalról. Flint megfogta.
Fél lábon egyensúlyozva Flint karjaiban, az asztalnak támaszkodott, és kedve lett volna a cápák elé vetni magát.
- De kurva hülye is vagy te szerencsétlen - jegyezte meg Flint. - Remélem tudod.
- Ezt is mondták már, igen. Még valami?
Flint érezte a férfi szaggatott levegő vételét az arcán, a dübörgő szívverést a mellkasában és a teste remegését, mindenhol ahol csak hozzáért. És ez nagyon is a kedvére volt, még ha ez azt is jelenti, hogy egy rémes alak.
- Üm ha segítenél felvenni a…- próbálkozott Silver még egyszer úgy tenni mintha semmi se történt volna. Még utoljára. De Flint nem engedte a tekintetét.
Silver megnedvesítette az ajkait.
Újabb rémes ötlet.
Flint vigyorában volt valami gyermeki pimaszság, ami csak még vonzóbbá tette. Silver felé hajolt, mire az elfogadva sorsát lehunyta a szemeit és várt.
De nem történt semmi.
A kapitány a fülébe suttogott:
- Párbajozzunk.
- H…mi – nyögte a másik értetlenül.
Aztán ahogy Flint erőszakosan a lábai közé ékelte a combját, egy nem túl férfias sípoló hang szakadt fel a mellkasából.
- …ah kurvaéletbe – lökte előre kétségbeesetten a csípőjét Silver, majd pánikszerűen mart a kapitány tarkójára, aki egy győzedelmes vigyor keretében végre megcsókolta.
Fogaik összekoccantak. Olyan vadul kezdték egymás ajkát tépni, hogy Silver egy pillanatra elgondolkozott:

Ez most tényleg egy párbaj?

Flint egyik kezével Silver hajába markolt, majd a tarkójára fogott, hogy megtámassza a másik fejét, míg az esetlenül csimpaszkodott a nyakába. Hallották egymás zihálását, és ahogy fuldokolva osztották meg egymás között a levegőt. Silver érezte, ahogy Flint belemosolygott a csókba.

John Silver kész volt alámerülni a sötét, hideg mélységbe, végleg lemondani a biztos partról a kapitánya kedvéért.

Ismét az asztalon találta magát, de ezúttal fekve. Flint felé térdelt; legombolta magáról az ingét majd készségesen segített Silvernek is megszabadulni a sajátjától. Kínzó lassúsággal hajolt le a férfihez, majd kezdte el apró csókokkal megajándékozni a mellkasát.
- Hn…kéh…kérlek – mart sürgetően a kapitány hátába, mire az a kulcscsontjára harapott, aztán szájon csókolta.
Flint csókja nem olyan volt, ahogy Silver elképzelte. Azt hitte sós lesz, lágy és megfontolt; egy olyan ember csókja, aki előre megtervezi minden lépését. De e helyett, ajkai szárazak voltak, csókja pedig vad, durva és követelőző; egy olyan ember csókja, aki képzeletet felülmúlóan türelmetlen.

Amikor a kapitány először hatolt belé – nem mellesleg minden figyelmeztetés nélkül – az fura volt és egy kissé talán bizarr. Silver lélegzete fenn akadt. Aztán pár pillanattal később úgy tűnt egyenesen személyes sértésnek veszi, ha Flint bizonyos dolgokat nem tesz bizonyos helyekre.
Egyenletes ütemben mozogtak, majd egy idő után mikor ez már nem volt elég gyorsítottak a tempón. Az asztal vészesen nyikorgott. Silver pedig szabályszerűen hol nyüszített, hol nyögött a kapitány alatt, aki ezt bóknak tekintette.

Flint átölelte. Silver pedig békésen simult az erős karok közé.
Időközben átkerültek az ablak melletti heverőre. Flint a karjaiban vitte oda.
Kifáradtan szuszogtak egymás karjaiban.

Az ablakon át látni lehetett, amint a nemrég kerekedett szélviharban az óceán vize vadul csapdosott az ég felé.
De John Silver, megdöbbenve tapasztalta, hogy már nem fél tőle.

Flint mellett biztonságban volt. Tudta, hogy amíg ő itt van nem süllyedhet el, mert ő fogja.
Flint volt a biztos pont.

James Flint volt a szárazföld.

Valószínűleg mindig is az volt, csak Silver nem vette eddig észre. Azt hitte ő a mélység, a vihar, ami elragadja, de valójában menedék volt. Pont annyira volt törött ember, mint maga Silver. Addig-addig csiszolták egymást, alkalmazkodtak a másikhoz, még nem olyanok lettek mint egy kettétépett könyv felei. Külön is elolvashatod, de értelmet csak akkor nyernek, ha összeilleszted őket.
- Akkor most ki is nyert? – kérdezte Silver.
- Azt hittem egyértelmű, hogy én.
- Ki kellene kérnünk Billy véleményét, nem gondolod?
- Kiegyezhetünk egy döntetlenben.
- Legyen – kuncogott Silver, majd hirtelen átsuhant valami az agyán. Olyan abszurdnak érezte ezt az egész jelenetet. Ott feküdt meztelenül a kapitánya ölében és boldog volt. Olyan undorítóan boldog. Magától értetődően, természetesen és megkérdőjelezhetetlenül boldog. És ez megrémítette. Nem akarta, hogy Flint megérezze a pillanatnyi bizonytalanságát, de pechjére, az rajta kapta.
- Nincs miért szégyenkezned – mondta Flint, miközben végigsimított Silver gömbölyű vállain, mire az csodálkozva nézett fel rá.
- Úgy ismersz, mint akiben van bárminemű szégyenérzet? – ingatta a fejét a kormányos mester. – Csak hát..én…
- Semmi baj. Tudom milyen ez.
- Téged is erőszakolt már meg a kapitányod az asztalán egy halom térképen fekve? – kérdezte Silver megdöbbenés színlelve, mire Flint fejbe vágta. Nem gyengéden és játékosan; olyan igazi emberes Flint tasli volt ez.
- Engem nem, de téged még jó párszor megfog, ha nem viselkedsz.
Silver vissza akart kérdezni. Tényleg? Tényleg nem ez volt az első és egyben utolsó alkalom is?
- Csak nem? Valaki zavarban van – dünnyögte elégedetten Flint.
- Csak eszembe jutott, hogy lassan vissza kellene mennem a partra, a többiekhez – terelte el a szót a kormányos mester.
- Majd megmondod, hogy a hajón aludtál. Nem hinném hogy olyan nagy feltűnést keltenél vele.
- Hát szerintem kissé gyanús lenne, szóval ha nem bánod…öö…Flint?
- Hm?
- Nem láttad a lábam?
- Hát valahol az asztal alatt lehet. Azt hiszem – tűnődött el. – De szerintem maradnod kéne reggelig…akkor is éppen eléggé fog fájni.
- Mármint mi? A lábam most teljesen rendben van. Rá tudok állni.
- Nem arra gondoltam.
- Hát?
- Tudom, hogy te még nem…hm neked még nem volt hasonló – egy pillanatra elgondolkozott. -…élményed. Legalább is… ilyen téren, de a talpra álláshoz hozzá kell tennem…lehet hogy -
- Lehet hogy mi?
- Lehet hogy biztosan fájni fog.
- Az Isten álljon meg Flint, nyögd már ki! Mondtam már hogy jól vagyok. Persze hízelgő, hogy marasztalsz, de most a lábam is oké. Nem értem miért okozna gondot a felállás innen…
- Mert az előbb basztalak seggbe te gyengeelméjű!
- Höh…mi?
- Hiszed vagy sem, ez nem lesz kellemes.
- Jó először tényleg fájt, de csak mert te olyan durván…-
- Na jó fogd be – tapasztotta a száját a másikéra Flint.
Silver csak vigyorgott rá, amikor abbahagyta.
- Ilyenkor olyan vagy mint egy kölyök kutya…aki most piszkított a küszöbre.
- Köszönöm.
- Még nem nagyon tudom, hogy ezt bóknak szántam-e.
- Szerencse, hogy én viszont tudom, hogy igen.
- Na – csettintett Silver. – ha nem segítesz megkeresni azt a szart, akkor megteszem magam, fél lábon ugrálva.
De eltökéltsége azonnal semmivé foszlott, ahogy megpróbált felülni és felállni.
- A jóbüdöskurva…! – nyögte egy szuszra, ahogy a hátsófeléhez kapva visszaesett a kapitány ölébe.
- Mondtam – vont vállat a másik.
- Gondolom ezt most rettentően élvezed.
- Kimondhatatlanul, igen.
- Az jó, mert legközelebb – törleszkedett közelebb Silver a kapitányhoz és a füléhez hajolt. – én foglak úgy megbaszni, hogy egy hétig nem állsz fel.
Mondandója nyomatékosítása érdekében, egy hirtelen ötlettől vezérelve Flint fülébe nyalt, mire az felnyögött.

Silver végül hajnalban osont le a hajó oldalán, vissza a többiekhez. Szerencséjére mindenki aludt. Még Billy is.

John Silver pedig csak ült a parton.
Fülig ért a szája.

Másnap élelem után kutattak mindannyian. Meg alapanyagért, amiből újjá építhetik a hajó tönkrement részeit. Persze csak amolyan tessék-lássék módon.
- Egyébként jól vagy? – kérdezett rá Billy, mikor Silverrel visszaértek a táborba.
- Uh persze. Csak elbeszélgettem Flintel – mondta Silver és önkéntelenül is az ajkára harapott.
- Howell is ezt mondta, mikor fel akartam menni a hajóra megnézni, miért kiáltoztál.
Silver megtorpant.
- Öh…ho kiáltoztam?
- Igen. Többször is. Azt ne mond hogy neked nem tűnt fel – ráncolta Billy a homlokát.
- Na umm igen. Elestem…Többször is – magyarázta Silver, közben látta ahogy Howell igen csak jól mulat a háttérben. – Átkozott műláb.
- Áh értem. Én meg már azt hittem, megtámadott vagy ilyesmi. Kitelik tőle.
- Nem, semmi ilyesmi – rázta a fejét a kormányos mester. – Arról akartam vele beszélni, hogyan tovább… Eh de tudod milyen makacs. Flint igazából olyan, mint egy nagy durcás gyerek.
Abból hogy Billy igyekezett elsietni Silver mellől és hogy Howell alig bírta visszatartani a röhögést, arra következtetett, hogy Flint ott állhat a közelében. És valóban, a kapitány mint egy jelenés állt mögötte pár méterre és le sem vette róla a szemét. Silver nem tudta, hallotta-e amiket, az előbb mondott, de nem is érdekelte.
- Nyugi – lépett oda most Howell. – Amennyire tudom, csak mi ketten hallottuk a kis akciótokat. Billy meg van olyan szűz hogy elhiszi, a mesédet.
- Nem tudom miről beszélsz Howell – rántotta meg a vállát Silver és már épp menni készült, amikor a hajó orvos utána szólt.
- Olyan furcsán mész ma Silver – röhögött. – Csak nem raktak seggbe mostanság?
- Ó fogd már be. Pont így jár egy rokkant. Feltűnt már, hogy féllábú vagyok?
- Nem tudom, feltűnt már hogy orvos vagyok? – röhögött Howell.
Silver a középsőujját mutatta a másik felé.

Flint hallva ezt a jelenetet, úgy döntött ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy elsuhanjon mellettük és jó erősen bele markoljon Silver hátsófelébe.
A kormányos mester próbált elfojtani egy fájdalmas kiáltást.
Howell a könnyes szemét törölgette, úgy vihogott.
A kapitány pedig csak ennyit mondott:
- Tudod, hogy olyan vagyok mint egy durcás gyerek.
Apró bosszú volt ez. De annál édesebb.
- … ha nem kapom meg amit akarok, akkor magam veszem el.
- Nagyon vicces – dünnyögte Silver. – De nem értem most mire gondolsz…
- Valószínűleg a szüzességedre – szólt közbe Howell, mire a másik két férfi mérgesen meredt rá. – Be fogtam.

Billyt elkapták a szigetlakók.
Azt a szerencsétlent.

Nem tudták mit fognak velük tenni.
John Silver mégsem félt. Biztonságban volt. Szilárd volt a lábai alatt a talaj.
Flint mellette lépkedett.
Közel volt a szárazföld.




2 megjegyzés:

  1. "Ha legközelebb is ennyire hálálkodhatnékod van, ne a kurva homokot csókolgasd, hanem a kapitányt, aki rárakott." - Na, itt már tudtam, hogy ez jó lesz. Nem mondom, hogy nem pirultam el, mert igen. DE te írsz, a fandomban, és velük! Annyira shippelem ezt a kettőt.
    Nagyon-nagyon-nagyon fantasztikus volt, és mi az, hogy gyengécske, hát szerintem ez meg sem közelíti a gyengét - a félreértések elkerülése végett: sokkal jobb, mint amilyennek leírtad. Óistenkém.
    Még még, írj velük kérlek! Köszönöm, hogy olvashattam, mégegyszer, fantasztikus volt :) A káromkodásokat meg a szeplőket különösen imádtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát menten leolvadtam a székemről! Istenem de kimondhatatlanul jól esett amiket írtál; milliószor köszönöm. :3 (nekem ez a kettő annyira nagy szerelmem, hogy azt fáj bevallanom is, de kicsit mondjuk elbizonytalanodtam, hogy él-e még ez a ship rajtam kívül valaki másban, de most megnyugtattál) A gyengeségéről meg...eh. mikor újra olvastam többször is, folyamatosan olyanok kavarogtak bennem, hogy : na de Flint hol mondana már ilyet? hát max mordulna egyet, ne hülyéskedjünk már. De nagyon örülök hogy neked tetszett! Köszi hogy írtál :)
      /Flint szeplőiről pedig ódákat kellene írni/

      Törlés