2016. június 11., szombat

Curiosity killed the cat

Egy Ben Solo Au első fejezete, ami már majdnem fél éve íródott, de nem tettem fel sehova, mert olyan OOC-nek éreztem minden levegővételüket, de aztán visszaolvastam és nagy hümmögések közepette úgy döntöttem mégis felteszem. Mert hát Ben Solo.
***
A történet az Ébredő erő c. film történései után nagyjából egy évvel játszódik, 
ahol Kylo Ren már nem létezik többé. 
Ben Solo egy kis egészséges önsanyargatás után visszatér az Ellenállók közé,
azonban nem harcol velük az Új Köztársaságért.
Hux tábornok egy elhagyatott bolygón teljesít küldetést a Rend számára,
amikor Ben Solo (Poe és Finn társaságában) megjelenik.
Hux élete pedig atomjaira hullik.

I.

- Hé Solo! Már megint alszol? – hallotta Poe Dameron csípős hangját a recsegő rádión át.
- Bocs – rázta meg a fejét Ben; időben félrerántotta a hajó kormányát, mielőtt egy fának csapódtak volna. Nem tudta volna megmondani, hogy pontosan mikor kerültek ilyen közel a bolygó felszínéhez vagy, hogy egyáltalán a légkörébe mikor léptek be.  Pedig azt az ember megérzi (kivéve ha éppen egy tegnapi szabakk játszma emlékét kergeti, hogy végre rájöjjön, hogyan kerülhetett volna ki belőle nyertesként). A gépük szabálytalan pályán sodródott előre, a hajótest jobbra-balra fordulva cikázott kikerülve az elé kerülő akadályokat, - több-kevesebb sikerrel - míg Ben talált egy tisztást, ahol aztán óvatosan le tudta tenni az Ezeréves Sólymot. Az öreg gép alkatrészei csak úgy recsegtek, ropogtak, majd egy hangos kattanás szerű hang jelezte, hogy földet értek.
- Na végre – szusszant Poe, amint leszálltak a gépről. – Levegő!
Végtagjait, fáradt macskára emlékeztető módon nyújtóztatta, csontjait itt-ott megroppantotta, amitől Ben legszívesebben falnak ment volna. Megmagyarázhatatlan ellenszenvet érzett az iránt, aki akármilyen testrészét az ő jelenlétében ki roppantja.
- Csak ne olyan hangosan – figyelmeztette Ben. – Valahol itt lehetnek a közelben.
Körülnézve, rájött, miért érte váratlanul a bolygó közelsége. A fák beláthatatlanul hosszúra nőttek és takarták lombjaikkal a rózsaszín és narancs ragacsos elegyében úszó eget.
- Az hol is van pontosan? – kérdezte mögülük Finn, aki pár pillanatnyi késéssel kászálódott csak elő a hajóból. Fáradt tekintetével a bolygó egyetlen napja felé hunyorított, majd a barátságtalan erdő szélén megpillantotta a két alakot, akik csak arra vártak, hogy utolérje őket.
- Te meg hol voltál? – röhögött Poe. – Szólongattalak, de az Istennek se feleltél.
- Elaludtam – vallotta meg a fiú. – Három napja utazunk éjjel nappal. Tudjátok, hogy nem bírom.
- Azt tudjuk, hogy egy szunyagép vagy. Bár ami azt illeti, most Ben is majdnem összeismerkedett egy fával álmában. Szép szerelem lett volna, ám nem túl tartós.

Kylo Ren nem létezett többé.
        Szertefoszlott a világűrben. Végül ott tért magához a hóban, ahol magára hagyták meghalni, elbukva a Sötétben és lemondva a Fényről. Sem az Erő Világos, sem a Sötét oldalának tanait nem mondhatta magáénak többé. Nem volt Jedi, sem a Ren lovagja; nem volt semmi sem. Nem akart hinni többé semmiben. Azzá vált hát, aki egykor volt, mikor még csak maga az Erő létezett, mikor még nem kényszerítették választás elé. Ben Solo.

Immáron az Ellenállókhoz tartozott, azokhoz, akik ellen ez idáig foggal-körömmel küzdött, és akik bár tartottak tőle, majdhogynem úgy fogadták maguk közé, mintha a múltat teljességgel semmisnek tekintenék. Féltek tőle, de hónapok múltával kedvessé és barátságossá váltak, talán túlságosan is. Nem emlékeztették lépten-nyomon hibáira és árulására. Nem is kellett, hiszen éppen elég kínszenvedés volt az anyja szemébe néznie és látnia benne az apja elvesztése miatt érzet bánatát.
Elvesztettem Hant, de visszakaptam a fiamat, amiért hálás vagyok.” – mondta Leia, mikor megtalálták Kylot egyedül kóborolva a Jakkun, nem sokkal azután, hogy elhagyta az Első Rendet.

Azonban Ben nem harcolt az Új Köztársaságért, ahogyan azt az Ellenállók tették. Továbbra is látta benne a hibát, de ezt nem mondta senkinek. Megbékélt sorsával és különben sem akart diplomáciai bonyodalmakat okozni anyja számára.

Alig pár hete, valaki jelentette, hogy az Első Rend elszántan járja a Terjeszkedési Régión belüli bolygókat és amerre járnak, nagy ütemben pusztulnak a lakosok. Néhány menekült szerint keresnek valamit. Ben nem tudott semmiről.
Az ellenállók vezetője, Leia Organa úgy döntött feltűnés mentesen kell ezt az ügyet kezelni, és amíg nincs semmi bizonyíték a kezükben nem felhívni magukra a figyelmet, így csupán azt a három jó madarat küldte a Rend céljának kiderítésére, akik amúgy is szorult helyzetben voltak egy X-Wing hajó felrobbantása miatt.
Az, hogy a bizonyos baleset kinek a hibája volt, azóta is tisztázatlan. Finn szerint Ben miatt robbant fel a gép, aki viszont Poe-t gyanúsította, aki váltig állította, hogy az egész igazából Rey hibája, amiért nem volt ott, hogy leállítsa őket. Rey pedig nem kért a szarságaikból.

Nemrég kiszúrtak egy TIE-vadász gépet és követni kezdték. Így jutottak el a Dorin bolygóra, ami két hatalmas feketelyuk között helyezkedett el, így az odajutás igencsak nehézkes és hosszas folyamat volt. Mind a hárman fáradtak és nyúzottak voltak.
- Mit akarhat itt a Rend?
- Biztosan valami ördögit – vont vállat Poe.
- Nem tudom – felelt Ben. – de ebben a csillagrendszerben alig él valaki. Olvastam róla, hogy a néhol elég ritkás oxigén miatt nem marad meg itt sokáig senki sem. Csak néhány kisebb törzs asszimilálódott ezen a bolygón.
- Olyan okos ez a fiú – somolygott Poe, mire Ben csak a szemét forgatta. Megszokta már, hogy a férfi ott űz belőle gúnyt ahol csak tud és olvasási szokásai állandó célpontot nyújtottak. Amióta visszatért rengeteg könyvet olvasott, mintha csak próbálta volna felvenni a lépést a mellette elsuhanó galaxissal, ami folyamatosan változott és egyre csak növekedett.
- De akkor mi, hogy kapunk levegőt? És miért van itt egy erdő? – kérdezte Finn.
- Hát ez jó kérdés. Szinte biztos voltam benne, hogy ez egy hármas típusú atmoszférájú bolygó – magyarázta Ben, miközben egyik kődarabról ugrott a másikra a nagy latyakban. - A sok hélium és a különféle gázok miatt nehezen kellene lélegeznünk. Hoztam is lélegeztető maszkokat.
- Fura.
- Nem fura ez – csapta össze a tenyerét Poe. – Néha a nagy Ben Solo is tévedhet. Még ha nehezére is esik.
Bent mindenesetre azért továbbra is aggasztotta a bolygó hirtelen változása. Növényeknek egyáltalán nem lett volna szabad erre felé lenniük, a levegőben pedig lila gáznak kellett volna gomolyognia, ami csak ezen a bolygón volt fellelhető.
Aztán úgy döntött mégsem osztja meg aggályait másik két társával, így inkább reagált Poe csipkelődéseire, mint ahogy azt egy átlagos pillanatban tette volna.
- Én legalább nem rontom el mások pengeerő-szabályozóját.
- Már megint ezzel jössz? A francért nem csinálsz már másik fénykardot? Ez valami rohadt veszélyes – mutatott vádlón a Ben övén lógó fegyverre.
- A te kezedben még egy fogkrémes tubus is veszélyes – jegyezte meg mintegy mellékesen Finn, akin látszott, hogy már tapasztalatból beszél.
Ahogy mentek a fák egyre sűrűsödni kezdtek és mintha csak egy őserdőn vágtak volna keresztül az egyszerre nyirkos és fülledt levegő súlyosan tapadt rájuk, megnehezítve a légzést és a mozgást.

Luke Skywalker volt az egyetlen akivel Ben nem jutott közös nevezőre visszatérése után. Ez nagyrészt azért volt, mert még csak a szemébe sem mert nézni egykori mesterének, aki az ő árulását követően vonult száműzetésbe. Olyan mérhetetlenül lesújtó volt a szégyen és a bűntudat, ami a hatalmába kerítette előtte. És persze ott volt még Hahn Solo meggyilkolása is. Ó igen, azt el ne felejtsük.
De Luke mindezek ellenére sem törölte képen a fiút, amikor úgy egy éve először meglátta az Ellenállók között.
Most Rey mestere volt. Fura volt hallani és látni azokat a tanításokat, amiket rajta is alkalmazott kisfiú korában. Rey sokkal idősebben kezdte csak meg a tanulást, de meglepően gyorsan haladt. Ben azon kapta magát, hogy időnként féltékeny a lányra.

Amikor eljön az ideje, minden Jedinek kötelessége elkészítenie a saját fénykardját egy speciális kristályból, amit nagyon nehéz fellelni. Mikor Rey útnak indult, hogy megszerezze a kristályt, megkérdezte Bent, nem tart-e vele. Nemet mondott. Tudta, hogy elvárnák tőle egy új fénykard elkészítését, lehetőleg kék vagy zöld kristályból, de ő még nem tudott lemondani a már meglévő piros pengéjéről.
Ez megint csak sok konfliktust szült, mind a Köztársasággal mind az Ellenállókkal, hiszen eddig egy Jedinek sem volt vörös fénykardja, csak a Sötét oldal követőinek, a Sitheknek. Ő volt az első, aki nem követte a hagyományokat. (Amit azért már megszokhattak volna tőle.)

Ben Solo nem szolgálta többé a Fényt, vagy a Sötétet. Ezért úgy gondolta, teljesen mindegy milyen színben fénylik a kardja.

- A francért kell mások holmijához nyúlkálni állandóan?
- Na álljon meg a menet!
- Végül is csak felrobbantottál vele egy X-Winget – legyintett Ben teátrálisan. – Nem nagy szám.
- Az meg aztán pláne nem az én hibám volt.
- Az én cipőmet is lenyúltad – tette hozzá halkan Finn.
- Az ott nem az én dzsekim rajtad, Finn? – kérdezett vissza Poe.
- Várjatok – emelte fel a kezét Ben. – Érzek valamit.
- Nekem is rosszalkodott a gyomrom reggel – ütögette meg bátorítóan a fiú vállát Poe. – Tudtam, hogy valami nyavalya. Bárkivel megesik. Solo, ne aggód…-
- Fogd már be – csitította Ben majd egy gyors mozdulattal a válluknál fogva lerántotta a másik két fiút a földre. – Itt vannak.
- Hol? - tátogta Finn, mire Ben csak intett, hogy kövessék, majd a bokrok között négykézlábra ereszkedve hangtalanul tovább mászott. Sötét nadrágja csupa sár lett és érezte, ahogy átszivárog rajta a víz. Mikor hirtelen lefékezett, a többiek majdnem beleütköztek. Úgy érezte mintha csomót kötöttek volna az Erőre, mintha valami vagy valaki gátolná az áramlását. Sosem tapasztalt hasonlót ezelőtt.
- Ott - mutatott az előttük lévő bokorra, melynek ágain át egy TIE- vadászt láthattak tőlük alig tizenöt méterre. Senki sem volt a közelben.
- Egyetlen gép? - suttogta Finn, mire Ben csak értetlenül vállat vont.
A TIE-vadász egy olyan apró gép amit direkt két személyesre terveztek. Egy lövész és egy pilóta ülhetett benne, de senki más. A fiúk nem értették az Első Rend miért küld csupán két embert egy küldetésre. Akármi is legyen az.
- Nem tudták, hogy követjük őket - gondolkodott Poe hangosan. - De az is lehet, hogy olvasták Ben csodakönyvét a kevés lakosságról és úgy gondolták kár a gőzért.
- Lehet - hümmögött Finn; Ben is bólintott, bár voltak kétségei. De nem volt ideje azon morfondírozni, hogy hány sebből vérzik Poe elmélete, mert a következő pillanatban valaki kilépett a tisztásra a fák közül. Feszes fekete öltözetet, bakancsot viselt, vörös haja kíméletlenül hátrasimítva; egyetlen kósza tincs sem mert ellenszegülni.

Ben lefagyott, úgy meredt a férfire mintha legrosszabb rémálmát látná maga előtt.
Hux bosszús ábrázattal lépett a TIE-vadászhoz; minden mozdulata és levegővétele kimért, aztán eltűnt az apró gépben. Az Erő megcsömörlött. Még Luke tanította neki, hogy az Erő egyfajta energiamező, ami mindenhol jelen van, belőle is sugárzik és ahhoz, hogy az ember használni tudja, fel kell olvadnia vele. De most úgy érezte, mintha a belőle áramló Erő egy részét kiszakították volna. Mintha nem lenne teljes egészen.
- Megölöm – jelentette ki Poe és már épp indult volna, hogy véghezvigye tökéletesen ismertetett tervét, mikor Ben hirtelen visszarántotta. A kelleténél talán kicsit erősebben szorította meg a férfi vállát.
- Ne!
- Nem gond, nyugi – győzködte. – fel tudom robbantani a gépet. Tudom, hogy kell. Nem lesz gáz.
- Ez Hux. Izé. Hux tábornok.
- És?
- Tényleg ő az – helyeselt Finn, aki annak idején, rohamosztagosként Hux könyörtelen kiképzéseire járt. Máig érezte a tábornok ütéseit a bordáin és meztelen lábát a torkához szorítva. Kirázta a hideg.
- Jó. És? – kérdezett vissza ismét Poe.
- Mit és?
- Hát most akkor mi van, ha ő az? Kétszer öljem meg?
- Egyszer se, ha megkérhetlek.
- Nézd Solo, tudom hogy ez neked még új, de ők a rosszfiúk. Ez rémlik?
- Tudom, hogy ők a…felidegesítesz – morogta Ben. – Hux nagyon fontos személy. Lényegében ő irányítja az Első Rendet.
- Ezért kell megölnünk – bólintott Poe. – Bűnhődnie kell. Meg minden.
- Ezért kell elfognunk – javította ki Ben. – Talán belőle kiszedhetünk valamit.
- Igaza van – hümmögött Finn, aki időközben reszketni kezdett.
- Nem is tudom…
- Azért küldtek ide minket, hogy információkat szerezzünk a Rendről. Huxnál jobb hadifoglyot nem találsz.
- Jó. Legyen.

Amikor Ben elhagyta a Rendet, többször is megfordult a fejében, hogy véget vet az életének, de idővel kielégítette az önkéntes száműzetésbe vonulás gondolata is.
 Ekkor találtak rá az Ellenállók. Befogadták és bár eleinte meglehetősen kínos volt minden velük töltött pillanat, mára már úgy kezelték, akár egy családtagot szokás. Egy igen kellemetlen és nem kívánatos családtagot.
Kezdetektől voltak ugyan, akik nem tudtak hiánytalanul megbízni a hazatérő fiúban és még most is azt szorgalmazták, hogy Kylo Rennek bűnhődnie kell tetteiért. Egy hónapig volt börtönben, aztán az anyja, Leia kijelentette, hogy Kylo Ren nem létezik többé. Így tehát meg sem tudják büntetni. Ezzel persze nem mindenki értett egyet, de az Új Köztársaság az új esélyek és a megbocsátás fényében hosszas tárgyalások után szabadon engedte a férfit. Példát statuálva ezzel, azt hirdették, ha valaki átáll hozzájuk és hiánytalanul megbánja bűneit csak jól járhat. Kylo Ren megtérésénél nem is lehetett volna jobb példájuk.

Két kezén sem tudta megszámolni, mennyi változáson ment keresztül mióta csatlakozott az Ellenállókhoz.
A legszembetűnőbb természetesen az volt, hogy már sosem húzott maszkot és nem mászkált állandóan fekete ruhákban. Helyette zöldet hordott. És imádta.
Most, példának okáért egy kissé fakó olíva szín felsőt viselt, aminek ujját könyékig tűrte. Nadrágja szürke, öve hanyagul oldalra lógva, hollófekete haja pedig lazán hátrafogva. Hüvelykujján gyűrű.
Arcát keresztül szelte a vékony vágás, melyet még Reytől kapott első küzdelmük során, és ami mára már behegedt.
Vajon Hux megismerné?
Persze, látta már sisak nélkül, de mégis…

- Na jó – suttogta Poe. – Menjünk és kötözzük le a kis mocskot vagy valami.
- Én megyek. Ti maradtok – adta parancsba Ben.
- He? Miért? És mióta vagy te a főnök?
- Amióta tudom, hogy te úgyis megpróbálnád „véletlenül” felrobbantani.
- Én nem. Na jó. Talán.
- Finn meg úgy remeg, mint egy aarisi pudingkenyér, amióta csak meglátta Huxot.
- Para arc.
- Az lehet, de most nem ez a lényeg – emelte fel a kezét Ben jelzésértékűen. – Én megyek. Egyedül.
-A fene – sóhajtott Poe. – Pedig van nálam bilincs is.
- Mi a retekért van nálad bilincs?
- Jobb kérdés, hogy nálad miért nincs.
- Jó hagyjuk. Nehogy ide add!
- Akkor vidd ezt – nyomott a kezébe egy pisztolyt Poe.

            Ben nagy levegőt vett, mintha mély merüléshez készülne, aztán kilépett a bokrok közül. Lassan mozgott és csendesen közeledett a TIE-hoz. Nem tudta mit fog tenni. Nem volt terve, de ami azt illeti, igen csekély volt azon esetek száma mikor pontosan tudta mit tesz.
Hux a gép tetejébe kapaszkodva szó szerint kilendült belőle. Kéttenyérnyi nagyságú datapadet tartott a kezében és azon pötyögött valamit. Idegesnek tűnt.
Ben arcán mosoly suhant át; pontosan így emlékezett rá. Folyton ingerülten a kis gépével a kezében.
Visszatartotta lélegzetét; már csak öt lépésnyire volt, mikor véletlenül belerúgott egy jókora kődarabba. Hux ezt sem vette észre, csak azt mikor a férfi fájdalmában felszisszent.
            Elkerekedett szemmel bámult Benre, kezéből kiesett a tábla. De nem nyúlt utána.
Hosszúra nyúló pillanatokig csak feszülten bámulták egymást, nem mozdultak. Hux végig a szemébe nézett és úgy hunyorgott, mintha nem hinné el, hogy ott áll előtte.
- Tábornok – köszörülte meg torkát Ben.
Az egész olyan valótlannak tűnt, mintha a férfi bármelyik pillanatban elillanhatna, ő pedig az ágyában ébredne, álmának ködképén merengve. Huxban felfedezni vélte, régi élete visszatükröződését. Mindent, ami egykor volt. A félelem és a megnyugvás különös ambivalenciája kerítette hatalmába
- Ren - lehelte alig hallhatóan Hux. - Maga meg mit keres itt?
- Ben - javította ki automatikusan.
Hux összeráncolt homlokkal figyelte, mint ahogy egy egzotikus állatot szokás. Tanulmányozta.
- A nevem Ben Solo.
- Vagy úgy - rándult hideg mosolyra szája, majd mintha csak most jutott volna eszébe, végignézett Benen. Kínzó lassúsággal végigmérte tetőtől talpig és szórakozottam felvonta szemöldökét.
- Hát meg kell mondjam sikerült eltűnnie. Sehol sem látták, vagy hallottak Kylo Ren tartózkodási helyéről. Már értem miért.
Abból, ahogyan élvezettel ízlelgetett minden egyes szótagot, nyilvánvaló volt, mennyire örül, hogy a férfi végre előkerült. Ben későn vette észre, hogy valami sötét és homályos érzés köré tekeredik, majd szépen lassan elnyeli.
- Mit keres itt Hux?
- Na és ön? - kérdezett vissza hetykén. - Itt élne magányában Lord Kylo Ren. Egyedül álló jelenség az már egyszer biztos. Mennyi ideje is? Egy év?
- Mit akar itt? Mi után kutat a Rend?
- Miért akarja tudni? - Hux dühítően magabiztosan mozgott. Kezeit a háta mögött összekulcsolta és fel alá mászkált, mintha teljességgel hidegen hagyná Ben fenyegető hangneme. Rosszallón ingatta fejét. Gépies, kiszámított mozdulatok, mintha egy óraszerkezetet építettek volna a tudatába. Vonásait mintha rózsaszín szappanból faragták volna ki; egyetlen oda nem illő gesztus sem kaphatott helyet rajta.
- Elég ebből - csattant fel idegesen.
- Nocsak, hát valóban ön az Ren. Voltak kétségeim az öltözete miatt, de látom a vérmérséklete nem változott.
- Ben.
- Nem hinném – legyintett Hux, mintha csak holmi bosszantó rovart hessegetne el.
- Felszólítom, hogy azonnal mondja el itt létének okát - parancsolta Ben, bár maga sem hitte, hogy puszta szavakkal meggyőzheti a tábornokot.
- Felszólít? Ön engem? Ne essen túlzásba Ren.
Ben ráfogta a férfire pisztolyát, majd mintegy nyomatékosításként kibiztosította azt. Hux közelebb lépett, így már szemtől szemben állhattak alig két lépésre egymástól. A tábornok valósággal ragyogott, akár egy kifogyhatatlan energiaforrás; szeme éhesen villant. Ben egy éve nem látta és még csak eszébe sem jutott a férfi, de most rá kellett döbbennie, hogy hiányzott neki. Ez volt az undorító igazság; a kirakó utolsó darabkája is a helyére került. A tábornok sunyi mosolya mögött is hasonló gondolatok kavarogtak. Érezte. Talán egy kicsit túl intenzíven is.
- Könnyedén megszerezhetné az információkat, amikre vágyik Ren. Tudom, hogy képes rá.
A fegyvert tartó kéz egy pillanatra megremegett. Hux észrevette; szögletes arcán önelégültség ömlött el. Látta már, mire képes a férfi, mégis képes volt a félelem legapróbb jele nélkül folytatni:
- Használja ellenem az Erőt - hergelte tovább.
- Nem.
- Nem tudtam, hogy ennyire kedvel.
Még közelebb lépett, egyenesen a fegyver csöve elé és bosszantó nyugodtsággal megfogta Ben pisztolyt tartó kezét. A bőrkesztyűbe bújtatott ujjak óvatosan csusszantak az övéi közé. Visszafojtott lélegzettel még jobban rászorított a ravaszra, mire Hux felszegte állát, homlokát pedig durván a csőhöz nyomta és úgy búgta:
- Úgy. Jó fiú – sóhaja akár egy gyönyöröktől kínlódó emberé, aki már az élvezet végéhez közeledik. Ben pedig nem tudott betelni a látványával. Nem értette mi történik; még csak abban sem volt egészen biztos, hogy ez a valóság. Hux szépen lassan felfalta.
Ha most nem sikerül kizökkennie, félő hogy örökre így marad.

Kettejüknek nem igazán volt közös múltja. Egy éjszakát töltöttek együtt, amikor ő még alig volt húsz éves. Hux öt évvel idősebb volt, tapasztaltabb és kicsit részeg is, Ben meg olyan nagyon szűz, hogy az nem igaz. De ezt persze nem vallotta be, még akkor sem mikor évekkel később munkatársak lettek a bázison. Arról az éjszakáról nem beszéltek soha.

- Én már nem élek többé a sötétben, tábornok. – mondta Ben és elszakítva kezeiket leengedte a fegyvert, mire a másik hátrébb lépett.
- Ó? - Hux arcáról leolvadt minden jókedv és helyét a düh vette át. Mintha a hideg zománccal bevont arcán megrepedt volna a burkolat.
- Miért akarja tudni itt létem okát - szűrte fogai között a tábornok.
Ben nagyot nyelt és imádkozott, hogy ez a másik férfinek ne tűnjön fel. El kellett végeznie azt, amiért ide jött.
- Az Új Köztársaság és az Ellenállók nevében utasítom, hogy ne tegyen semmi meggondolatl...-

Hux felajzott bikaként üvöltve rohant neki és rántotta a derekánál fogva a földre. Ben már csak azt vette észre mikor kicsavarta a fegyvert a kezéből és messzire, a bokrok közé hajította. A sárban feküdt, fölötte Hux térdelt és ütötte, ahol csak érte. Miután legalább harmadszorra találta öklével állkapcson, sikerült kihúznia karját Hux térdei alól és egy hirtelen mozdulattal megragadta a férfi csuklóját a levegőben.
- Áruló - sziszegte Hux közelebb hajolva, elborult tekintettel és arcon köpte az alatta fekvő férfit.
Ben gondolkodás nélkül lefejelte a tábornokot, aki szédülten esett hátra. Talpra ugrott, Hux pedig vérző orrát szorította, majd egy gyors nemtörődöm mozdulattal, kézfejével megtörölte arcát. Ezzel csak még jobban szétkente vérét, de úgy tűnt nem igazán zavarja. Szemei szikrákat szórtak.
Bennek eszébe jutott, hogy még sose látta Huxot harcolni, csak Finntől halotta, hogy milyen erőszakosan és piszkosan küzd. Rúg, harap, tép és üt.
És most hogy végignézett a vértől és sártól mocskos, idegesen fújtatva vicsorgó férfin, hirtelen minden rémtörténet értelmet nyert. Ben sokkal nagyobb volt nála, neki mégis minden gond nélkül sikerült a földhöz szorítania és a szart is kivernie belőle.
- Válaszolni fog – lihegett Ben. – vagy így vagy úgy.
- Arra ne vegyen mérget Ren – hörgött Hux. Vörös haja most már szanaszét állt és szemébe hullott. Ben hátán jeges borzongás cikázott végig, a tábornok hátborzongató vicsorától, ahogy a tökéletes rendben sorakozó fehér fogak közé, vörös vér folyt.
- Igazából Ben – legyintett erőt véve magán. – Nem hittem, hogy ilyen nehezére esik megjegyezni. Csak egy betű.
Hux most lentről ugrott felé és öklözte gyomorszájon, aztán megpróbálta kigáncsolni és ismét a földre küldeni, de Bennek ezúttal sikerült hamar feleszmélnie, lefognia és magához szorítania. Széles mellkasával és hosszú karjaival úgy lefedte a másik férfi sovány testét, hogy az mozdulni is alig tudott. És mivel kétsége sem volt afelől, hogy Hux tíz másodpercen belül kiszabadítja magát, muszáj volt segítséget kérnie a bokorban lapuló barátaitól – akiknek eddig nem nagyon akaródzott a segítségére sietni -.
- Poe! – kiáltott Ben. – Hozd a kurva bilincset.
- Na ugye – pattant ki rakétaként a bokrok közül a férfi, miközben diadalmasan a magasba emelt egy fémbilincset, amit megpróbált Hux csuklóira tenni. Nem ment könnyen. Ben két harapásnyomot, Poe pedig egy ágyékon rúgást tudhatott a magáénak mire végül sikerült rátenni.
Finn is előkászálódott közben. Már nem remegett annyira. Sőt, ami azt illeti látszott rajta, ahogy kidülleszti mellkasát és felszegi fejét, hogy meg akarja mutatni, hogy most bizony ő került előnyösebb helyzetbe a tábornokkal szemben és semmi félni valója nincs már tőle.
- FN-2187 – meredt rá unottan Hux. – Miért nem vagyok meglepve.
- A nevem Finn – jegyezte meg sértetten.
- Ne strapáld magad – ingatta a fejét Ben, aki még mindig a tábornok felkarját szorította. – Nem túl jó a névmemóriája.
- Egy volt rohamosztagos és egy pilóta, akit korábban megkínzott. Elképzelni sem tudnék jobb csapatot önnek.
- Akkor fogja be azt a csinos kis száját tábornok egy pillanatra, ha kérhetem.
- Udvarlás helyett inkább azt mond meg Solo, hogy most mi legyen? – kérdezte Poe.
- Jelentenünk kellene Organa tábornoknak – javasolta Finn.
- Fölösleges. Túl sok időt venne igénybe, mire itt a semmi közepén kapcsolatba tudnánk lépni vele – sóhajtott Ben. – Majd útközben értesítjük.
- Akkor lépjünk le gyorsan.
- Jó terv. Tetszik.
- Igen, de…ez – morfondírozott Ben, majd lenézett Huxra. – Egyedül jött?
- Nem.
- Tehát igen – bólintott Ben. – Akkor mehetünk.
- Ezt kijedizted az agyából? – kérdezte Poe egy kíváncsi kisgyerek pillantásával.
- Nem, ezt az arcából jediztem ki.
Hux sértődötten szemét forgatta, de Ben érezte, hogy belül nagyon megrémült, amiért a férfinek még csak bele se kellett pillantania a fejébe, ahhoz hogy tudja hazudott.
- Most már felrobbanthatod a gépet – fordult Poehoz.
- Ka Bumm!
- Hux tábornok szüksége van valamire a hajóból?
- Ki nem szarja le – szólt közbe Poe.
- Nem, nincs – felelt Hux, miközben őszinte érdeklődéssel pásztázta Ben arcát.
- Akkor hajrá.

Az Ezeréves Sólyom egy roncshalmaz volt. Egy öreg teherhajó, ami sokak kezén átment már az évek során és amit Ben apja, Han Solo nyert el egy szabakk játszmán. Hála a sok átalakításnak, amit tulajdonosai végeztek rajta, ez volt a leggyorsabb hajó az egész galaxisban.
Ben kiskorában sok időt töltött a hajón, úgy ismerte mint tulajdon tenyerét. Minden zugot és kapcsolót látott már, mikor Chewieval annak idején, apja tiltása ellenére itt bújócskáztak. Persze magától értetődő, hogy a nagy szőrmók wookie nem volt egy rejtőzködő bajnok.

Ben, karjánál fogva maga előtt tolva Huxot, utolsónak lépett a hajóba, ahová akárhányszor csak betette a lábát, valami megnyugtatóan bizsergő érzés kerítette hatalmába.
És ezt a pillanatot még az a tény sem ronthatta el, hogy Hux volt a létező legrosszabb hadifogoly, akit ez a galaxis valaha látott. Folyamatosan Ben lábára taposott és minden lépésnél egyre lomhábban mozgott, mintha azt várta volna, hogy ölbe vegyék, és úgy hurcolják tovább, mert ő ugyan meg nem mozdul.
- Üdvözlöm a fedélzeten, tábornok –villantott egy önelégült mosolyt Ben.
Hux válaszként, véres képpel rávicsorgott.
Finn összerezzent, Bennek viszont valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, ettől a reakciótól csak még jobb kedve lett.
A hajóban lévő hőmérsékletszabályozó elromlott. Úgy harminc évvel ezelőtt. Így általában elég hűvös volt mikor utaztak, de most a környezet miatt a levegő fülledt és párás volt.
- Én vezetek – jelentette ki Poe és bár mindenki egyetértett, ő mégis szükségesnek érezte az ötlet igazolását: - Először is mert én vagyok a történelem legjobb pilótája, másodszor meg nem akarom, hogy Solo kapitány újabb fákkal ismerkedjen –
- Mentségemre szóljon, hogy itt nem lenne szabad, hogy fák legyenek – vetette közbe Ben, aztán hirtelen éles tűként hasított az elméjébe a mellette álló Hux tudata: Hát tudja? Rájött volna? Áh nem ez egy idióta… - gondolta a férfi. Ben vérbe fagyva állt mellette, de nem volt ideje reagálni, mert Poe folytatta mondandóját.
- …harmadszor meg Álomszuszék úr még tízszer annyira rossz pilóta.
- Hé – véleményezte Finn.
- Vettük Dameron – sóhajtott Ben. – Te vagy az ász.
- Örülök, hogy végre valamiben egyetértünk – vigyorgott Poe elégedetten, aztán Huxra mutatott : - Láncold oda valamelyik csőhöz.
- Szükséges ez?
- Ha nem akarod egész úron a kezét szorongatni, akkor igen.

Mivel Poe elfoglalta a pilótaülést, Finn pedig megpróbált minél távolabb kerülni az újonnan szerzett hadifogolytól, Bent érte az a megtiszteltetés, hogy odabilincselje egy a falon felfelé futó csőhöz a tábornok fél karját és megmotozza, nincs e nála fegyver, vagy esetleg valamilyen kommunikációs, nyomkövető készülék. Talált nála egy kis fekete noteszt, ami azért volt meglepő, mert amíg ismerte Huxot, elképzelni sem tudta, hogy tollat ragadjon, hiszen mindent a kis datapedbe pötyögött. Csak átpörgette a lapokat, amin feljegyzések és néhol ábrák, apró rajzok voltak, de mivel érezte, hogy az előtte álló férfit mardossa a pánik, amiért a noteszéhez nyúlt, igyekezett minél gyorsabban csinálni.
- Nem tudtam, hogy ilyen jól rajzol – jegyezte meg Ben, ahogy visszacsúsztatta a kis könyvet a tábornok belső zsebébe. Hux túl gyorsan kapott a notesz után, hogy ellenőrizze, így útközben keze találkozott Benével.
- Semmi gond. Megtarthatja – nyugtatta meg Ben és egy öntudatlan mozdulattal végig simított Hux karján, aztán hirtelen hátrébb lépett.
- Nagyra értékelem – próbálta összeszedni magát Hux. – Nem kellene megnéznie, hogy nem rejtegetek-e a zoknimban egy klón hadsereget esetleg?
- Bízom magában – mondta Ben, amit a másik férfi egy értetlen grimasszal jutalmazott.
- Miért? – bukott ki belőle.
- Azt nem tudom. Talán mert ismerem.
- Nem ismer Ren. Nem tud rólam semmit.
- De azt tudom, hogy nem preferálja a klónok alkalmazását – mosolyodott el Ben.
- Valóban nem.
- Ezért sem gondolom, hogy a zoknijában idehurcolt volna párat.
- Elmés – forgatta a szemét Hux.
- Bár azt hiszem az alsónadrágjában meg kellene néznem, nem rejtett-e el valami…veszélyes fegyvert.
- Ez elég gyenge volt, azért ezt el kell ismernie – sóhajtott Hux fájdalmas képpel. – Ne hozza szégyenbe magát.
- Mit keresett a Dorinon? – váltott témát Ben.
- Miért mondanám el? – kérdezett vissza. – Akkor talán elengednek? Nem hinném.
- A bolygón drasztikusan megváltozott a klíma, a levegő és a növényzet – folytatta Ben. – És maga pontosan tudja, hogy miért.
- Ugyan.
- Hallottam Hux.
- Hogyan?
Ben érzete, ahogy a tábornokot lassan megint elönti a félelem és az idegesség.
- Az elméje szinte harsog tábornok – hajolt közelebb Ben.  – Még sosem tapasztaltam ilyet. Nem tudom nem hallani és érezni, azt ami átsuhan a fején.
- Ezt mégis hogy értsem? – tartotta vissza lélegzetét.
- Még magam sem tudom, miért lehet ez, vagy hogy mit jelenthet. Eddig csak akkor láttam valaki fejébe, ha koncentráltam és az Erőre összpontosítottam, de magánál…mindent hallok, még ha nem is figyelek.
- Miért mondja ezt el?
- Úgy gondoltam, így tisztességes. Hiszen így megpróbálhat felszínes gondolatokat előszedni. Nem szükséges mindent tudnom. Úgy érezném, a személyes szféráját sértem. Még ha nem is szándékosan.
- Valóban megváltozott Ren.
- Na igen. Már a nevem sem Ren. Tudom, hogy ezt nehéz elfogadnia.
- Már megint messzire megy – figyelmeztette Hux, de nem tudta elrejteni halvány mosolyát, ami most először volt őszinte nem pedig hideg és gúnyos.

Ben egy félórára hagyta magára a tábornokot, aztán Poe javaslatára visszatért, hogy ellenőrizze, nem sikerült-e megszöknie, vagy megölnie magát. Természetesen Ben, már azelőtt tudta a választ, mielőtt odaért volna, de nem akarta elmondani a másik két férfinek, hogy még ha távol is volt egy kis időre, tisztán érezte Hux jelenlétét és szinte hallotta minden lélegzet vételét. Borzasztóan kellemetlen volt.
Egy vödröt dobott a földre, ami vízzel volt megtöltve, a vállán pedig egy rongy hevert.
Hux a padlón ült és kérdőn nézett fel a férfire, aki anélkül hogy bármit is mondott volna felhúzta saját pólóját, végét a fogai közé szorította. Az oldalán egy piros folt díszelgett, némi száradt vér társaságában. Ben megtörölte sebét a ronggyal, majd leöblítette és kicsavarta a vödör vízben.
Ben Solo rohadtul és idegesítően, sőt felháborítóan izmos volt. A tábornok pedig tisztában volt vele, hogy ez a rögtönzött vetkőzés neki szól. Hogy felhergelje. Sajnos a szó igencsak más értelmében sikerült elérnie célját.
Amit Hux a férfi igencsak karbantartott felsőtesténél is jobban értékelt, azok a sérülései. Kék–zöld foltok, hosszú vágások nyomai, lőtt sebek. És Hux fognyoma. Ó, igen. Az ő gyönyörű műremeke.
- Egyáltalán hogy tudott oldalba harapni? – kuncogott magában Ben.
- Tehetség – vont vállat Hux büszkén.
Aztán hirtelen mindketten lefagytak. Hux rádöbbent, hogy Ben minden kétséget kizáróan hallotta a gondolatait, amelyek a férfi felsőtestét dicsőítették; Ben pedig rájött, hogy Hux valóban vonzódik hozzá, még ha akarata ellenére is teszi. Mindketten maguk elé meredve bámultak el a másik mellett.
- Erm – állapította meg bölcsen Ben és megjelent az arcán az a tétova féloldalas vigyor, amitől Hux gyomra összerándult.
- Igen?
- Az arca…mmm jól van? Mármint a sebei. Merthogy lefejeltem.
- Ó ja, hát az rendben van – hümmögött Hux görcsösen kapaszkodva abba a gondolatba, hogy a feje mennyire nagyon rendben van. Úgy tűnt viszont, hogy Bent nem izgatta, mennyire is próbálkozik és egy váratlan mozdulattal leguggolt hozzá. Hux már épp készült orron harapni a túl közel hajoló férfit, mikor az a szájához nyomta a vizes rongyot.
- Azért még véres – mondta, miközben minden figyelmét a tábornok arcának tisztogatásának szentelte. Hux próbált felháborodva nézni rá, de hirtelen olyan gyengének érezte magát.
- Én megharaptam, maga lefejelt. Azt hiszem kvittek vagyunk.
Kylo Rent az ellenségének tekintette, folyton dühös volt rá, amiért semmibe veszi és állandóan tönkreteszi a hajóját; érzései irányában viharosak és ingerültek voltak. Akkor Ben Solot, aki a szó minden értelmében a tényleges ellensége volt, az árulót és ellenállót legalább kétszer annyira meg kellene vetnie és undorodnia tőle.
De Hux ahelyett, hogy hidegen elhúzódna tőle, legszívesebben kölyök macskaként dorombolva bújt volna Ben hatalmas karjai közé és simult volna az érintésébe. Volt benne valami, ami megnyugtatta és amitől olyan békességet érzett, amilyet talán még soha azelőtt. És ez ellentmondott mindennek, ami Hux eddig a pillanatig volt.
- Na –csettintett nyelvével Ben. – nem egy teljes körű orvosi ellátás, de megteszi.
Hux nem köszönte meg. Akarta. De visszafogta magát.
Ben megtámaszkodott a tenyerén, aztán felállt.
Egyikük sem vette észre, hogy Hux úgy hajol utána, mint a növény, ami a napot kutatja.
***
// Van egy jelenet ami utólag került a történetbe és az teljes mértékben ennek (x) a fanartnak köszönhető/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése