2016. június 17., péntek

Curiosity killed the cat II.

//Félreértések elkerülése végett; nem fognak macskák odaveszni a történet során. A cím egy angol közmondás (Curiosity killed the cat) jelentése [a kíváncsiság ölte meg a macskát]~ aki kíváncsi hamar megöregszik.

II.

Hux nem aludt valami sokat az éjjel.
Több tényező is gátolta ebben: Először is, az Ezeréves Sólyom egy roncshalmaz, ami repülés közben úgy zúgott és zörgött, mintha bármelyik pillanatban széteshetne. Ez valószínűleg így is volt. Hux sosem tudott nagy zajban elaludni.
Másodszor, a bal kezét egy csőhöz bilincselték, ezért nem nagyon volt mozgástere. Meg aztán a csuklója is fájt tőle.
Harmadszor pedig, ott volt az a tény, hogy fogságban volt és emiatt talán egyértelmű volt, hogy a padlón kell aludnia. Bár igyekezett kifejezni, hogy ez igencsak civilizálatlan viselkedés egy fontos hadifogollyal szemben. Erre Poe Dameron felemlegette mikor ő volt fogoly az Első Rendnél és bár neki nem kellett a padlón aludnia, kissé talán megkínozták. Nos, kissé. Aztán jött Ren. Aki most már Ben. Hogy sorvadna el.
Hux saját ágya is nagyjából olyan kemény volt, mint a föld –ez jót tett a gerincének -, így nem ez jelentette a gondot. Hanem mikor egyik fogva tartója Ben Solo, az egykori Kylo Ren – az-az utolsó rohadék – volt olyan elmeháborodott, hogy adott neki egy plédet. Pléd szerűséget. És mindezt a legmelegebb mosolyával és törődő tekintetével keresztezte.
Ezzel is csak az volt a gond, hogy minden kétséget kizáróan a sajátját adta kölcsön, mert Hux tisztán érezte rajta a férfi illatát. Nem szabadott volna tudnia, hogy az milyen egyáltalán.
 A takarójának kibaszottul Ben Solo szaga volt. És ettől Hux nem tudott elvonatkoztatni. Felháborítónak tartotta.
Volt valami elemi erő, ami úgy vonzotta Ben Solohoz, ahogy Kylo Renhez soha. És ez igencsak aggasztotta. Mert a férfi valóban megváltozott. Ahelyett a magába forduló sötét szeszély kupac helyett, most úgy ragyogott a világra, mint egy naiv kisgyerek. Ezt taszítónak kellett volna találnia. Kellett volna.
Az éjszakának volt egy olyan szakasza, mikor nagy nehezen el tudott aludni ugyan, de ijesztőbbnél ijesztőbb álmok gyötörték. Ott volt ő és Ben, egymásba kapaszkodva zihálva, forrón szeretkeztek a végtelenségig. Pozíciók és helyszínek sokasága váltotta egymást. Csinálták a puszta földön, asztalon, puha párnák között, sőt még a Rend vallatótermének székében is. De a legkülönösebb az volt, mikor egy erdőben voltak, Bennek le volt engedve a haja, szenvedélyes csókokban forrtak össze és a férfi hűséget ígért neki. Egy pillanatra nem csupán szexről volt szó.
Hux a saját nyögésére ébredt.
A lehető legmesszebbre hajította Ben Solo átkozott takaróját.


Ben általában olyan mélyen aludt, hogy nem volt az-az ember, aki fel tudta volna kelteni. Ezen az éjszakán azonban arra lett figyelmes, hogy időről időre megmagyarázhatatlan képsorok villannak fel előtte és akadályozzák meg a nyugodt alvásban.
Ezekben a jelenetekben egytől-egyig valamilyen úton-módon intim kapcsolatot létesített foglyukkal, Hux tábornokkal, aki elképesztően akrobatikus képességekkel volt megáldva. Gyönyörű, heves és fullasztó ködképek, amint Hux az ő nevét nyögi újra és újra majd révülten néz fel rá, miközben ő egyre keményebben mozog benne.
Az álomképek nem tartottak tovább pár percnél és inkább csak felvillantak, mint szakadatlanul peregtek az elméjében. De ez is éppen elég volt ahhoz, hogy mikor hirtelen abbamaradtak a vágyálmok, Ben kínzón, sőt könyörgőn sajgó ágyékkal üljön fel fekhelyén.
Nem szégyellte magát.
Tudta, hogy ezek nem az ő álmai.

Felhőtlenül fütyörészve lépett a pilóta fülkébe és az utolsó utáni pillanatban kapaszkodott csak meg az egyik ülés támlájában, mielőtt még arccal a padlónak csapódott volna. Úgy tűnt egy kisebb meteorviharba kerültek és Poe minden erejével azon volt, hogy sikerüljön épségben végigszlalomoznia a jókora kődarabok között, és hogy lehetőleg ne roncsolódjon tovább, a már így is elég veszélyes állapotban lévő hajójuk.
- Jaj de jó kedve van valakinek – vetette oda Bennek.
Poe Dameron különleges képességei közé tartozott többek között az is, hogy még a legkilátástalanabb helyzetekben is képes volt kellemetlen megjegyzéseket tenni másokra és megőrizni a jókedvét.
- Nem akarod átadni? – kérdezte Ben – Egész este nem aludtál.
- Tévedés Solo. Finn este átvette a kormányt pár órára. Csoda hogy még élünk – vigyorgott Poe, miközben megszállottan rángatta a kormányt fel-le.
- Ha te mondod.
- Én hát.
- Nagyjából mikor érünk oda?
- Pár óra. Négy ha tartjuk a sebességet és nem jön több meteoritvihar. Egész közel vagyunk – válaszolt Poe. – Beszéltél Organa tábornokkal?
- Próbáltam, de többször is megszakadt a jel.
- Akkor meglepi lesz – nevetett harsányan Poe. – Szép kis anyák napi ajándékot viszel neki.
- Egy háborús bűnöst – sóhajtott Ben. – Minden anya álma.
- Jut eszembe, érdeklődtem a nagyságos úrnál nem óhajt-e étkezni valamit, vagy igénybe venni a mosdót…
- És?
- Belém rúgott. És szerintem megátkozta a családomat.
Ben ha akarta volna se tudta volna elrejteni mosolyát.
- Van még abból a fura kenyérből, amit az anyám csomagolt? – kérdezte Ben.
- A sárga cipó! Az sose fogy el – röhögött Poe. – Megpróbálod megetetni a tábornokot?
- Aha.
- Vigyázz vele. Nagyon fürge.
Na az biztos- gondolta Ben, majd kioldalgott a fülkéből.


Hux a földön ült, törökülésben, frusztrálóan egyenes háttal. Ben, a kölcsönadott takaróját nagyjából három méterre a férfitől, a folyosó végén találta. Nem kérdezett rá. Szükségtelen volt.
- Jó reggelt – ragyogott a tábornokra, mire az lesütötte szemét. – Hallottam ma is harapós kedvében van.
- Nos tudja, hogy van ez. Csak a szokásos, ellenállók fogságában rekedt férfi és a gyilkos ösztönei. Azon gondolkodtam, célravezető lenne kitenni egy vigyázz harap feliratú táblát.
- Tudja mire jöttem rá? – állt meg előtte Ben.
- Kíváncsian várom.
Hux nem nézhetett fel rá. Ezért a férfi cipőjét kezdte bámulni. Kopott fűzős lábbelit viselt, ami ma már nem nagyon volt jellemző. De természetesen a jobb lábán nem volt bekötve a cipő.
Idióta. El fog esni benne. De persze ez a legkevésbé sem zavarta Huxot.
- Magától mindenki annyira félt az Első Rendnél…- elmélkedett Ben, minta a régi szép időket idézné fel. Talán így is volt.
- Tiszteltek.
- Nos meglehet, de féltek is.
- Kivéve magát – vetette közbe Hux.
- Ez igaz. Bevallom nem is nagyon kedveltem. Erre most kiderül, hogy mégsem az a sótlan karót nyelt seggfej akinek hittem.
Hux nem szólt semmit.
- Seggfejnek seggfej, és javarészt tényleg olyan, mint akinek feldugtak a hátsójába egy…na szóval érti. De igazándiból egészen szórakoztató.
- Szórakoztató – mordul fel Hux, aki kissé úgy érezte vásári majomnak nézik.
- Oh remélem nem vette sértésnek. Bóknak szántam. Szórakoztat a társasága. Így értettem.
- Nem hisze…- kezdte volna Hux, aztán elkövette azt a végzetes hibát, hogy felpillantott és meglátta a lelkesen mosolygó Bent, aki akár egy kisgyermek, aki megtalálta rég elvesztett játékát nézett rá izgatottan.
Nevetséges.
Aztán Hux meglátott a kezében valami behatárolhatatlan aszott sárga követ.
- Az meg mi?
- El is felejtettem. Sárga cipó.
Hux továbbra sem értette, mire Ben gyengéden elmosolyodva felé nyújtotta a kenyeret.
- Önnek hoztam. Gondoltam mostanra elég éhes lehet.
Fel akarta segíteni a földről a döbbent tábornokot, de mielőtt hozzáért volna, az úgy ugrott fel, mintha a padló égetné a bőrét. Elvette a kenyeret. Egy ideig csak nézte, aztán bólintott.
- Az édesanyám mániája. Szerinte egészséges.
- Az anyja. El is felejtettem.
- Hogyan?
- Hogy az anyja Leia Organa királynő.
Huxnak nem lett volna szabad királynőnek neveznie a lázadók vezérét. A szó csak úgy perzselte a torkát. Még az Akadémián oktatott történelemből emlékezett így a nőre.
- Ha így mondja – mondta Ben. – úgy hangzik mintha én herceg lennék.
- Nos, azt hiszem egy bizonyos fokig ez helytálló megállapí –
- De kérem – Ben barna szemeivel esdeklőn pillantott rá. – ne mondja így.
Hux kimérten bólintott. Nem firtatta. Aztán halálos komolysággal hozzátette:
- Na és a hercegnőhöz mit szólna?
Ben hangosan felnevetett. Mély, csuklásszerű hangok hagyták el a torkát, elővillantak kusza fogai. Hux most először látta így. Sokkolta a látvány; úgy hatott rá mint mikor hosszú aszály után végre elered az eső és fellélegzik a föld. A porból és homokból új élet sarjad. Egy régóta szunnyadó rendszer, amit újraindítottak. És átkozott minden elvesztegetett pillanatot mikor nem próbálta az évek során megnevettetni. Mert olyan nagyon gyönyörű volt.
És Ben csak nevetett.
Huxnak sírni lett volna kedve.
- Az tökéletes lenne, köszönöm – bólintott Ben és ajkára harapva igyekezte visszafogni nevetését. Hux pillantása óvatlanul a férfi szájára rebbent, hirtelen az összes levegő hangosan távozott a tüdejéből. Igyekezett a falhoz simulni, mert Ben egyre közelebb került és csendben elmerengve figyelte, mint egy megfejtésre váró térképet.
- Úgy emlékeztem magasabb – mondta Ben, mire Hux sértetten meredt rá. Egy fél fejjel volt csak alacsonyabb, ami egész szép teljesítmény volt tőle, azt számításba véve, hogy Ben Solo egy birodalmi lépegető.
- Én pedig úgy képzeltem, ha újra látom, halottabb lesz – szegte fel állát.
- Hát elismeri, hogy fantáziált rólam, tábornok – hajolt közelebb Ben.
- A haláláról? Nos, igen. Még most is.
- Mindenkinek megvannak a maga fétisei, nem igaz?
- Magának minden bizonnyal.
- Bevallom, igen. Egyik gyengém a megbilincselt, arrogáns, vörös hajú tábornokok látványa.
- Elnézést – rázta a fejét értetlenül Hux. –de maga most flörtöl velem, Ren?
- Meglehet. Igen.
Ben felsőtestével még közelebb hajolt, de mellkasa a tábornok (utolsó pillanatban) kitartott kezének ütközött. Hux tekintetében rémület csillant, mellkasában viszont lágyan olvadó mézként csordult végig a vágy. Ben érezte, amit ő.
- Nos – köszörülte meg torkát Hux. –ez esetben meg kell kérnem, hogy fejezze be. Nem lenne helyén való…-
- Mi? Egy ellenállóval kefélni? – vonta fel kihívóan szemöldökét Ben.
- Ne legyen ilyen otromba.
- Ó magával sok minden szívesen lennék tábornok.
- Nehezemre esik elhinni, hogy ezek a szövegek valaha beválnak magának – ingatta fejét Hux.
- Valóban nem szoktak.
Hux elmosolyodott. Kényelmetlenül érezte magát Ben Solo társaságában. Ahhoz volt szokva, hogy ő irányítja Kylo Rent, aki meg maximum duzzogva elsiet. De semmiképp se áll le flörtölni vele.
- Na és az álmai tábornok? Azok maga szerint helyén valóak voltak?
Hux lefagyott.
- Igen, láttam őket és csak, hogy tisztázzuk, nem vetem meg magát emiatt. Épp ellenkezőleg. Ami azt illeti igazán hízelgőek voltak.
- Fejezze be – szólt rá Hux, anélkül, hogy a szemébe nézett volna. Érezte, ahogy elvörösödik. Az álomképek újra felvillantak és hirtelen olyan intenzívnek tetszettek, hogy emlékeztetnie kellett magát, hogy ezek nem történtek meg. És nem is történhetnek meg. Soha. Hiába tudta, hogy Ben is látja őket, nem tudott gátat emelni elméjébe.
- Meg kell kérdeznem, hogy arra a pozícióra, amit az erdőben csinált, a valóéletben is képes lenne? Lenyűgöző lenne…-
- Ren! Elveti a sulykot!
Ben úgy hajolt oda hozzá, mintha egy titkot akarna elsuttogni.
- Meglepőnek tartom, hogy az este pontosan tudta a nevemet.
Hux arca lángra lobbant és a leghevesebb dühével szemében bámult vissza a férfire, aki állta a tekintetét. Ben ajkai kaján mosolyra húzódtak, ahogy hozzátette:
- Úgy hiszem senki sem nyögte még ilyen ellenállhatatlanul a Ben nevet, mint ön Hux, ahogy magába fogadott. Újra és újra.
Ben elégedetten nézett rá, mikor hátrébb lépett.
- Nem hittem, hogy ez ilyen kellemetlenül érinti – mondta. – hiszen megtörtént már. Sok évvel ezelőtt. Vagy talán már nem is emlékszik?
Hux előtt felderengett az emlék, mikor úgy öt évvel ezelőtt a hálószobájába vezette Rent és rendesen az ágyba döngölte, az akkor még fiatal és tapasztalan fiút. Nem kellett volna ilyeneken gondolkoznia. Egyáltalán. És nem lett volna szabad ilyen heves dühöt éreznie egy ellenálló iránt, aki egyértelműen hergelni próbálja. Még ha az a valaki Ben is. Az ilyen amatőr viselkedés nem méltó a Rend tábornokához. Szóra sem kellet volna méltatnia. És mégis.
- Ne aggódjon jól emlékszem – vetett rá szúrós pillantást. – Egyszeri eset volt. Mindamellett régen történt. Mikor még nem volt egy nyomorult áruló.
- Ó dehogy nem voltam áruló. Akkoriban voltam csak igazán az – nevetett Ben.
- Úgy látszik, maga mindig az.
- Még csak nem is sejti mennyire igaza van.
- Ezt mégis hogy értsem.
- Majd elmondom, ha demonstrálja nekem azt a technikát, amire este gondolt – vigyorgott gátlástalanul Ben.
- Ugyan kérem; nem hinném, hogy ön jól jönne ki belőle.
- Próbáljuk ki.
- Sírás lesz a vége.
- Nocsak, valóban? Hogy maga milyen magabiztos tábornok.
- Maga egy idióta, ha azt hiszi hajlandó lennék lefeküdni önnel – nevetett fel Hux önelégülten, mire Ben csalódottan sóhajtott.
- Nos, az álmaiból nem ezt szűrtem le. De ahogy akarja.
Hux nem szólt semmit.
- Még látjuk egymást – kacsintott Ben, azzal elindult a folyosón.
- Talán azt akarja, hogy kérjek bocsánatot az álmaim miatt?! –kiáltott utána idegesen Hux, önmagát is meglepve.
- Azt akarom, - mondta Ben, mielőtt tovább sétált volna. – hogy ismerje el őket.


Az ellenállók főhadiszállása az Illinium rendszerben volt. Ezt persze nem akarták az Első Rend tudtára adni, így még ha most a foglyuk is volt, nagyon körülményesen kellett kezelniük Hux tábornok oda szállítását.
Kezeit ismét összebilincselték. Ezúttal Poe ragadta meg felkarját és kísérte ki az Ezeréves Sólyomból. Hux nem állt ellen, mert tudta, ha megtenné, Ben megpróbálná megállítani. És sikerülne neki. És azt nem akarta.
Nem látott sokat a bolygóból, amin landoltak, csak a hatalmas leszállópályát, amin villámgyorsan keresztül hurcolták. Ben előttük lépkedett, jobban mondva suhant hosszú lábain, hátán egy elnyűtt barna táska pattogott fel-le.
Azóta nem szólt Huxhoz, hogy pár órája…nos, nem igazán volt biztos benne, hogy mi is történt akkor. De azt az egyet tudta, hogy azóta Ben nem néz rá és nem szól hozzá. Ez bosszantotta. Jobban, mint azt bemerte vallani magának.

Az ellenállók bázisa egész nagy volt. Tele girbe-gurba folyosó rendszerekkel és a föld alá vezető szintekkel. Alig tettek bent pár lépést, de Hux már nem volt benne teljesen biztos, hogy hol is jöttek be. Sötét járatokon vezették végig, míg végül egy nagyobb terembe értek, ahol az ellenállók hangyaként nyüzsögtek. Hux legnagyobb megdöbbenésére nem csak emberek, de más fajhoz tartozó lények is elsiettek mellette. Ehhez nem volt hozzászokva, hiszen az Első Rend ilyesmit sosem engedélyezett volna, ott nem volt soha ekkora fejetlenség és összevisszaság. Rengeteg olyan elavult technikát látott, amit ők már rég nem használtak.
Hirtelen egy több mint két méter magas szőrös lény jelent meg előttük és harsány gurgulázó hangon felhörgött. Hux összerezzent. Sosem látott még wookiet élőben, csupán hologramokon.
- Chewie bá! – köszöntötte Ben vigyorogva, mire a hatalmas szőrmók magához ölelte. Így még ő is aprónak és törékenynek tűnt. Huxnak tetszett ez a gondolat. Egy törékeny Ben Solo.
A lény most felé fordulva mordult egyet, Hux pedig mivel nem beszélte a nyelvet – már ha ezt annak lehet egyáltalán nevezni – értetlenül nézett rá.
- Te jó ég, nem – nevetett Ben. – csak kihallgatni hoztuk be.
Újabb érthetetlen hörgések.
- Igen az. Mondhatod, igen.
Chewie erre csak bólintott majd a másik két férfi felé mordult, akik szintén üdvözölték őt.
- Mit mondott? – kérdezte Hux. Eszébe sem jutott, hogy Ben talán válaszolni fog.
- Először azt kérdezte rabszolgának hoztuk-e be, aztán meg azt hogy rossz ember-e és hogy mondhat-e önre…nos csúnyákat.
- Áh.
- Hé Jess – szólt oda egy nőnek Poe. – kinyitnád nekünk valamelyik cellát?
- Csak egy van – válaszolt a nő unottan.
- Akkor azt. Nem gyakran vannak ilyen különleges vendégeink – mondta Huxnak, aki csak fintorogva sóhajtott egy nagyot. Fáradt volt már ahhoz, hogy elviselje az ellenállók akármelyikét is.
Ben intett, hogy menyjenek tovább és már épp indultak volna, mikor egy dühös női hang szelte ketté a termet és mind megdermedtek.
- Hé ti! Álljatok csak meg!
Először Ben fordult meg és Hux látta, ahogy a férfi arca megnyúlik és gyorsan kihúzza magát. Mikor végre ő is odanézett, egy számára ismeretlen alacsony ősz hajú nőt látott maga előtt.
- Benjamin Solo – sietett az idős hölgy hozzá.
- Anya – próbált komoly maradni, de amint a nő átölelte ellágyultak a vonásai. Hux egy szánalmas pillanatában arra gondolt, szeretné ha Ben őt is így zárja a karjaiba. Biztonságban érezné magát. Aztán hirtelen érezte, ahogy az említett férfi tekintete rávillan.
Valóban szeretné? – hallotta Ben mély hangját a fejében.
Azt szeretném, ha eltakarodna a fejemből –válaszolt Hux gondolatban és igyekezett minél vérfagyasztóbban a férfi szemébe nézni, mire az csak elmosolyodott.
- Hol a fenében voltatok? – ütött egy jókorát fia karjára Leia.
- Au – méltatlankodott Ben.
- A Dorin Rendszerben voltunk – felelt helyette Finn készségesen.
- És hoztunk egy vöröst – rántotta a magasba Hux kezét Poe büszkén, mire az kitépte magát a férfi szorításából és csizmájával idegesen a férfi lábára taposott. Leia csak most vette szemügyre az új jövevényt.
- Hát ez a fiúcska? – kérdezte a nő.
Fiúcska?
- Ő itt Hux tábornok – lépett hirtelen mellé Ben. – Az Első Rendné…-
- Igen, már hallottam róla.
- Úgy hiszem nem lenne helyénvaló, ha most azt mondanám örvendek a találkozásnak – mondta Hux kimérten. Valamiért arra számított, hogy az Ellenállók vezetője még mindig úgy fog kinézni, mint ahogyan a holokönyvekben látta az Akadémián. De a nő megöregedett és ez Huxot némi csalódottsággal töltötte el.
- Valóban nem – bólintott Leia, majd hozzátette: - Nem hasonlítasz apádra.
- Köszönöm – felelt Hux.
- Csak a hajad – Leia előtt felderengett egy durva, marcona arcú megtermett férfi képe.
Pár pillanatnyi csend után Leia ismét fiához szólt.
- Miért hoztad ide?
- Úgy gondoltam tudhat néhány dolgot a halálozásokról, amiket jelentettek. A Dorin bolygón megváltoztak a körülmények és őt ott találtuk.
Ben ecsetelni kezdte, hogy hogyan fogták el és hozták ide a tábornokot, aztán a klíma változásokról is szót ejtett. Miközben beszélt a mellette álló Hux után nyúlt; először a csuklóját találta meg, de minthogy azon bilincs volt, a kézfejét szorította meg. Egy mellékes gesztusnak tűnt, amit senki sem vett észre. Mintha a menekülési lehetőségét akarta volna kizárni, pedig arra semmi esély sem volt. Nem, ez egyszerű erődemonstráció volt. Azt jelentette Hux az ő hatáskörébe –hozzá - tartozik, és aki hozzá mer érni, az nagy hibát követ el.
Ez a tábornoknak a legkevésbé sem tetszett.


Hux cellája otthonosabb volt, mint némely szoba az Első Rendnél. Egy kissé megviselt ágy, ágyneművel, a túloldalt egy asztal, rajta lámpa, előtte szék és egy külön fürdőszoba, szónikus zuhannyal. Akárcsak Hux kollégiumi szobája az Akadémián.
Tétován toporgott a szoba közepén. Újra és újra végig gondolta milyen hibákat követett el az elmúlt két napban, és hogy mivel akadályozza az Első Rendet, pusztán azzal, hogy nincs a jelen. Ez volt az önfegyelmezési technikája, amire már jó rég nem volt szüksége. Az apja egyszer azt mondta: „ Mindennap követünk el hibákat, ez természetes, de az én fiam nem engedheti meg magának, hogy kétszer ugyanaz a baklövése megismétlődjön.”
Hux úgy érezte lába alól kicsúszik a talaj. Az apja szégyenkezne, ha most látná. Fáradtan rogyott az ágyra, arcát tenyerébe temette. Most valószínűleg fel kellene akasztania magát az övével, hiszen elbukott, fogságba esett. De Hux egyszerre érezte túl gyengének, büszkének és szánalmasnak magát ahhoz, hogy így tegyen.

Az ajtó egy halk szisszenéssel kihúzódott, Ben lépett be rajta. Az ágyon ülő férfi felállt és alig észrevehetően kihúzta magát.
- Hoztam önnek váltóruhát – mondta.
Hux rezzenéstelen arccal bámult vissza rá.
- De ha gondolja maradhat az idők végezetéig a kabátjában és bőrkesztyűjében – tette hozzá Ben. – Igen, a bőrkesztyű mindenképpen maradhatna.
Hux egyetlen lépéssel átszelte a kettejük között lévő távolságot és egy gyors mozdulattal kicsavarta Ben kezét. A ruhák hangosan puffantak a padlón. A férfi felszisszent ugyan az éles fájdalomra, de nem vágott vissza. Érezte, hogy Hux mennyire elgyötört és szüksége van rá, hogy legalább pár pillanatra ő kerüljön erőfölénybe.
- Ön tévedésben él Ren – mondta kimérten Hux. – én nem holmi szajha vagyok, akivel ezt a hangnemet megütheti. Értette?
- Igen is – sóhajtott Ben, de barna szemei végig mosolyogtak.
- Helyes – bólintott Hux és szorított még egyet a férfi csuklóján, mire annak tartása meggörnyedt, térdei meghajoltak a fájdalomtól. Mikor Hux elengedte, alig tudott a lábán maradni.
- Azokat meg szedje fel – parancsolta a ruhákra mutatva, majd hátat fordított a férfinek.
Nem gondolta, de Ben engedelmesen összeszedte a kupacot a földről és az asztalra helyezte. Hux odalépett és észrevett valamit a ruhák között.
- Ez meg mi?
- Egy könyv – válaszolt Ben. – Nem rég találtam. Látott már könyvet tábornok?
- Már miért láttam volna? – mordult fel felháborodva Hux és felvette a fekete borítójú könyvet, forgatni kezdte, majd belelapozott.
- Ez nehéz – állapította meg. – és nagy.
- Persze hogy az. Ezt csak azért furcsállja, mert a holokönyvekhez van szokva.
- És büdös is.
- Dohos – javította ki Ben. – Én voltaképpen nagyon kedvelem az illatukat. Olyan megnyugtatóak.
- És ezt honnan szerezte?
- Uh ezt egy kereskedőtől vettem. Bár ő csak a piaci asztala megtámasztására használta. Úgy hiszem nem is tudott olvasni. Néha nekem is lehet szerencsés napom.
- Az volna? Szerencsés? Ez egy foszladozó papírhalom. A holokönyvek sokkal praktikusabbak. Nem véletlenül azt használjuk.
- Önnek hoztam – jelentette ki Ben.
Hux kétkedőn pillantott rá mintha rosszul hallotta volna, közben undorodva tartotta el magától a könyvet.
- Egy becsvágyó színészről szól. Voltaképpen egészen tanulságos.
- Ren – kezdte Hux. – Semmi szükség rá, hogy…-
- Bocsánatot akartam kérni – szakította félbe. – a reggeli incidens miatt.
- Ó?
- Túl messzire mentem. Senkin sem lehet számon kérni az álmait, amiket egyikőnk sem tud kontrollálni. Ez abszurd. Sajnálom. Őszintén.
Hux bólintott, de érezte, hogy az álmok említése megint pírt csalt az arcára. Kylo Renként sosem kért volna bocsánatot, sosem vette volna észre hogy hibázott.
- Ne hasonlítson állandóan Kylo Renhez, tábornok. Ő én vagyok. A múltam. És megtanultam együtt élni ezzel – magyarázta Ben, miközben összefűzte karjait mellkasán.
- Ne nézzen állandóan a fejembe.
- Nem „nézek” a fejébe. Már mondtam, hogy a gondolatai valamiért átgördülnek hozzám. Nem is kell az Erőre koncentrálnom. Érzek mindent, amit maga.
- Megnyugtató.
- De szeretném, ha tudná – vett mély levegőt Ben. –sose várnám el, hogy bocsánatot kérjen a gondolatai, vagy akár az álmai miatt. Az elméje az ön tulajdona.
Hux nem felelt, csak idegesen lesütötte tekintetét.
- De azt hiszem úgy igazságos – folytatta Ben. – ha most bevallom, hogy nekem is voltak hasonló…khmm nos, fantáziáim magáról tábornok. Még mikor a Starkiller bázison dolgoztunk.
- Hogyan? – kapta fel a fejét Hux, de háromszor is megbánta, hogy visszakérdezett, nem csak azért mert hangja esetlenül elcsuklott, hanem mert Ben Solo zavarában elpirult. Még a füle hegye is vörös színűre változott.  És erre a látványra a tábornokot nem képezték ki.
- Na igen – vont vállat Ben. – Az után az éjszaka után, amit együtt töltöttünk gyakran gondoltam úgy magára. Azt tudta, hogy szűz voltam?
A kérdés olyan váratlanul érte, hogy nem győzött levegő után kapkodni. Úgy tűnt Ben egyáltalán nincs zavarban és ez ismét felbosszantotta.
- Most meggyanúsít, azzal hogy megrontottam?
- Azzal gyanúsítom, hogy megbaszott. És nem számolt a következményekkel – támaszkodott közben fél vállal a falnak.
- Mégis miféle következményekkel? – fintorgott Hux.
- Hogy önbe szeretek.
Olyan egyszerű szavak voltak. Olyan kibaszottul egyszerűek. És Ben is pont ezzel a hangsúllyal ejtette ki őket. Mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a galaxisban.
- Maga tényleg nem normális – rázta a fejét Hux. – És most az jön, hogy mindvégig szeretett, csak nem lehettünk egymáséi? Összetörik a szívem.
- Csak azt mondom, hogy egy kamasznak az első alkalom, mindig maradandó.
- Nem ezt mondta.
- Én ezért gondoltam sokat magára. De mint mondtam, az ember képtelen kontrollálni az álmait.
- Valóban –helyeselt Hux.
- Bár nem állíthatom, hogy ébrenlétemben nem kalandoztak el a gondolataim ugyancsak izgalmas irányba, mikor önnel beszéltem… De hát mit tehetnénk? Emberek vagyunk.

Hux hangosan nyelt.
Újra és újra emlékeztetnie kellett magát, hogy Kylo Rennel néz farkas szemet, hiába visel most más nevet. Nem volt könnyű dolga, hiszen a férfi teljesen kifordult magából; most ingerlően őszinte, szókimondó volt és mintha a sötét búskomor alak helyett, aki mást sem csinált, mint önkényesen rongálta a Starkiller bázist, na meg az azon dolgozókat, most egy összeszedett, magabiztosságtól sugárzó embert látna. Arról nem is beszélve, hogy arcát csupán a véletlen folytán látta párszor, mert mindig fekete maszk mögé rejtőzött. És most egyenesen feszélyezték Ben hatalmas barna szemei, amelyek olyan áthatóan fürkészték minden mozdulatát, mintha a bőre alá látna. Na, mondjuk ezen már meg sem lepődött volna.
És a haja. Most összefogva hordta ugyan, mégis állandóan szanaszét állt. Képtelenség volt, hogy még ez is az ő malmára hajtsa a vizet. És mégis. Hux ott állt előtte, és ha nem koncentrált minden erejével arra, hogy ő márpedig egy érett felnőtt férfi és nem egy szerelmes kamasz, akkor egyre csak azon kapta magát, hogy úgy beletúrna azokba a fekete tincsekbe. Két kézzel. Gyengéden.
- A kihallgatás – köszörülte meg torkát Ben, aki gondolatain keresztül észrevette a tábornok elkalandozását. – az ügyével kapcsolatban, előre láthatólag nyolc nap múlva esedékes.
- Nyolc nap? – csapta le az eddig kezében tartott könyvet idegesen az asztalra. – Milyen felhőtlenül ráérősek ezek az ellenállók.
- Igen, valóban azok vagyunk – bólintott szórakozottan. – Azonban most nem erről van szó.
- Akkor mégis miről?
- Luke Skywalkerről. Jelenleg nem tartózkodik köztünk, de nyolc nap múlva, ha minden jól megy csatlakozik és az anyá…erm Organa tábornok szeretné kikérni véleményét az ön szavahihetőségéről.
- Ha mondok egyáltalán valamit – dünnyögte Hux.
- Attól tartok fog – mondta Ben őszinte sajnálattal. – Luke mester rá tudja venni.
- Luke mester? Valóban. Azzal is tisztában vagyok, hogy ön is képes lenne rá, Ren.
- Ben – javította ki reflexszerűen a tábornokot. – Én nem csinálok már semmi…nos, én nem fogom megtenni. Elég ha ennyit tud.
- Fél, hogy a Sötét elcsábítja ismét? – billentette oldalra fejét Hux elégedetten.
Úgy tűnt végre sikerült megsértenie, mert Ben makacs hallgatásba burkolózott.
Hux csak akkor jött rá, hogy kapcsolatuk alappillére azóta sem változott. Az állandó versengés a másik ellen, egyfajta hatalmi játszma. A cél most azonban nem a legfőbb vezér elismerése, hanem egymás idegeinek kikezdése, a tűrőképesség határainak túlfeszítése volt. Aki hamarabb kihozta a sodrából a másikat, az győzött. Ilyen egyszerű.
- Csak nem szeretném bántani – válaszolt Ben alig hallhatóan. – Sem magát, sem akárki mást.
- És akkor most sírni fog? – forgatta a szemét Hux.
- Dehogy.
- Örömmel hallom. Ne várja el, hogy meghatódjak csodás megtérésének történetén, mert nem fogok. Az én szememben ugyanúgy egy áruló marad. És megvetem.
- Köszönöm az őszinte szavakat tábornok – felelt Ben egykedvűen.
- A rohadt életbe is Ren! – csattant fel Hux. – Ne köszöngessen itt nekem, mint valami szende szűz.
Ben egy ideig csendben volt és csak hallgatta a másik férfi ingerült szuszogását, majd így szólt:
- Nézze Hux. Régóta ismerjük egymást, ezért pontosan tudom, hogy mennyire gyűlöli ha a már megszokott dolgok változnak maga körül. Minden bizonnyal ezért bosszantja ennyire, hogy már nem akarok embereket ölni, bántani, általában jobb kedvem van és néha még kedves is vagyok. Igen, ez kicsit sarkított leírás volt, de erről van szó nem? Meg kell értenie, hogy ez nem maga ellen szól. Ez tulajdonképpen dolog.


Hux vesztett.
Egy pillanat alatt visszarepült a gyerekkorába. Tudatlannak, gyengének és szánalmasnak érezte magát. Egyedül a világban.
Mit jelent a „jó”?
Feltétel nélkül szeretni. Mint gyermek az anyját.
Őszintének, kedvesnek lenni.
Pofont pofon követett. A nak vér íze van. Öv lazult és bőr csattant a hófehér bőrön.
Kérlelő sikoly. Anya kezei megvédenek. A sós, akár a könnyek.
A nem létezik.
Kötelességtudat, hűség, engedelmesség. Ezt jelenti jónak lenni.


- Tudja, én már máshogy látom a dolgokat – folytatta Ben. – Nem látok semmit csak célokat. Értelmetlen tartom őket. Mindegyiket.
- Értsem ezt úgy, hogy nem támogatja az Ellenállókat sem?
- Azért álltam át a Sötét oldalra, mert úgy éreztem, nem tartozok a Fénybe. De aztán rájöttem, hogy oda sem tartozom. Elég kellemetlen tudom.
Ben arcán végig ott volt az a lágy mosoly, ami alapjaiban rengette meg Hux világát. Olyan őszinte, olyan ártatlan, olyan gyermeki.
- Itt vagyok, mert itt a családom. És nekik segítek, mindaddig míg azt tartom helyesnek.
- Ön elmenekül a problémák elől – állapította meg Hux.
- Pontosan! – bólintott lelkesen Ben. – Ez így van. Én az életet választom tábornok.
Pont, mint Han Solo. Gondolta Hux. Emlékezett, hogy Kylo Renként ellenségeként emlegette apját. És Hux csak most jött rá, hogy Bennek azért volt nehéz kijönnie az apjával, mert rettenetesen hasonlítottak. Még ha ezt ők nem is tudták.
- Ő se tartozott sehova… – sóhajtott Ben.
Hux tudta, hogy a gondolataira reagál. De olyan természetesnek hatott az egész.
- … ahogyan én sem.
- Köszönöm az őszinteségét – mondta Hux, mire Ben könnybe lábadt szemei ráragyogtak.
- Ha most megölelném…-
- Kivenném a tüdejét a végbelén keresztül – felelte a tábornok. – szóval arra kérem, ezt gyorsan felejtse el.
Ben őszintén vigyorogva bólintott, majd az ajtó felé vette az irányt.
- Jó estét – mondta Hux.
- Szép álmokat tábornok– kacsintott Ben az ajtóból. Hux lábai megremegtek.

- Hux, maga nem rossz ember – jelentette ki hirtelen Ben.
- Hány bolygó is robbant fel a parancsomra? – kérdezett vissza a tábornok.
Gyomorforgató bűntudatot érzett, amit nem lett volna szabad és ami egyre csak elemésztette.
- Megöltem a saját apámat – felelte Ben komolyan. – Annál nagyobb bűn nincsen.
- Én ne…-
Maga nem rossz ember.
Visszhangoztak hirtelen Ben szavai az elméjében.
- Ezt ne feledje – mondta végül Ben, majd egy apró biccentés után elhagyta a szobát.


Mit jelent a „rossz”?
Mindent, ami nem jó.

Lófaszt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése