2016. augusztus 21., vasárnap

Pár pillanat boldogság

[Ennek hosszabbnak kellett volna lennie, de valahogy nem lett.]

John Silver egy egyszemélyes vaskádban ücsörgött már legalább fél órája; lábát rutinosan kilógatta a peremén és halkan dudorászott miközben a haját is bevizezte.  A víz hideg volt, Flint mindig mondta neki, hogyha megfázik az-az ő baja, de kint a füllesztő hőségtől egyszerűen már nem tudott meglenni. Meg aztán, imádott tiszta lenni. Úgy igazán tiszta. Nem amolyan „egy szakadt vizes ronggyal gyorsan áttörölgetem magamat” módon, ahogy az a fedélzeten szokás volt.
Silver már lassan egy éve nem járt a tengeren, de ez persze nem azt jelentette, hogy felhagyott a kalóz léttel, csupán a kalózkodásról mondott le. A hajózásról, rablásról és feleslegesen gyilkolásról, na meg persze a mocsokról. Már nem szorult rá, hiszen Flinté volt egész Nassau, az övé pedig Flint.

Ellenben James Flint egyáltalán nem volt ilyen kiegyensúlyozott és pihent, pedig minden lehetősége meg lett volna rá, hogy az legyen. Amióta Nassau népe úgy döntött őt támogatja és buzdítja a sziget kormányzására, nem volt egy nyugodt perce sem. Egész nap jött-ment, mindig talált valami megoldatlan problémát, így a hajózásra sem maradt már ideje, ami nagyon rosszul érintette.
De félreértés ne essék, az a sok feladat, amit nap-nap után magára pakolt, általában nem az ő dolga lett volna. Nem csak az áruk megvételével foglalkozott, de azok eladásával, szállításával, ellenőrzésével is. Az emberek gondjait kellett meghallgatnia és rábíznia valakire a megoldást, ha úgy kívánja a helyzet; ő ehelyett, jobb szeretett maga elébe menni a problémának, legyen az egyszerű panasz, megoldandó vita vagy egy törött hajókormány. Nassau létesítményeinek vezetői kötelesek voltak hetente jelenteni Flintnek a történtekről; ebben egyeztek meg, mikor felosztották a területet. De Flint nem fogadta őket kényelmesen a szobájában. Nem, ő személyesen ment először a bordélyba Maxhez, majd az erődbe Vanehez végül pedig a piacra és a kikötőbe Annehez és Rackhemhöz.
Helyén való megállapítás tehát, hogy James Flint nem azért volt állandóan stresszes és rendelkezett csupán maréknyi szabadidővel, mert mások ezt várták tőle. Egyszerűen csak lételeme volt a bosszankodás és a problémák felkutatása.

Silver már a lépteiből felismerte Flintet. Ez főleg azért volt, mert úgy lépkedett a padlón, mintha az nemrégiben merényletet követett volna el ellene. És mert képtelen volt nem berúgni a lábával az ajtót, annak ellenére, hogy ezek után mindig neki kellett megszerelnie azt.
- Gondolom, már megint a jéghideg vízben áztatod a segged egész nap – mordult fel Flint, nem túl messze a kádban lubickoló Silver háta mögött.
- Csatlakozol? – somolygott a másik és hátra pillantott.
- Pont úgy néz ki ez a szar, mintha még beleférnék - motyogta.
- Tudom, hogy beférsz. És te is. A múltkor…-
- Ha megfázol…! – magasodott most felé Flint fenyegetően.
- Tudom-tudom – emelte a kezeit Silver a magasba. – Az én bajom. Értettem kapitány.
- Akkor jó – bólintott Flint és ügyetlenül a falnak támaszkodva levette a cipőit. Silver pedig vigyorgott, mert tudta, ha kapitánynak szólítja, Flint azonnal kezes báránnyá változik.
- Segítesz kiszállni? – kérdezte Silver tétován. Már hozzászokott, ahhoz, hogy csak egy lábbal rendelkezik és általában boldogult mindennel, amivel egy kétlábú ember is, de még mindig kínos pont volt számára; szégyellte a rokkantságát.
- Persze –mosolyodott el Flint lágyan és a kád fölé hajolva átkarolta a másik férfit, majd egy óvatos mozdulattal megemelte. Silver gyakorlott mozdulattal állt egyetlen lábára, aztán Flint vállába kapaszkodva, hagyta hogy az átemelje a kád peremén.
Ott állt csurom vizesen, anyaszült meztelenül Flint karjaiban és az egyedüli dolog, ami zavarta az a hiányzó lába volt.
- Nem fárasztó együtt élni egy nyomorékkal? – nézett fel Silver a férfire, akinek arcvonásai most megkeményedtek és szigorúan pillantott le rá.
- Még jó hogy nem élek együtt semmiféle nyomorékkal.
- Testi fogyatékkal élővel?
- Már csak az kéne.
- Rokkant?
- Ha látsz egyet, légy szíves csapd agyon.
Silver hálásan csókolta meg a férfit, aki még morgott valamit mielőtt viszonozta volna a gesztust és biztos kézzel felemelte volna a másikat.

2 megjegyzés:

  1. Aaaw, ez de édes vooolt :3 Megérdemelnek egy ilyen cuki jelenetet. Imádom, ahogy írsz velük, olyan jól visszaadod a sorozat hangulatát, a random káromkodásokon meg különösen jót nevetek :D Az utolsó párbeszéd meg *u* ANNYIRAARANYOSAK -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát már nagyon rájuk fért egy csak legyünk édik bele a világba jelenet :) Mert meg kell enni őket! Nagyon örülök hogy tetszett. Most csak vigyorgok megint ide oda :3 Köszi <333

      Törlés