2017. január 20., péntek

#miénkanyár - I.

// Eljött hát január huszadik napja, és bár nem ezt terveztem, de hoztam nektek egy Yuuri on ice fanfictiont, ami eredetileg nem szólt volna semmiről, aztán valahogy túl sok mindenről szól. Ez az első írásom a fandomban, szóval ha valami hibára lelnétek benne, nyugodtan szóljatok! ;)
A történetben feltűnő párosok : Viktor/Yuuri ; Yuri/Otabek ; Leo/Guang Hong ; Phitchit/Seung-gil ; Chris/tudod az a srác - gondoltam ezt jobb ha előre leírom. -- Jó olvasást mindenkinek!
-- Az átnézést és javítást köszönöm Susie Lupinnak <3




#miénkanyár
I.










            Phichit Chulanont-t nem olyan embernek ismerte a világ, aki egy percre is képes lett volna leülni a fenekére, és nyugodtan eltölteni azt a kevés szabadidejét, ami a folytonos edzések miatt nem túl gyakran adatott meg. Valami rejtélyes módon nem volt szüksége arra, hogy kipihenje magát, egész évben képes volt búgócsiga üzemmódban pörögni; bár a bulikon Yuuri szerint mindig ő volt az első, aki kidőlt és elaludt valamelyik sarokban.
A thaiföldi fiú ez alkalommal sem hazudtolta meg magát, mert mikor Celestino, az edzője nyáron elengedte kéthétnyi szünidőre, azon nyomban elkezdett égni benne a vágy, hogy valami izgalmasat csináljon. Rögtön bújni kezdte a laptopján a különböző weblapokat, hogy hová is utazhatna nyaralni. Karib-térség. Bahama-szigetek? Tökéletes
            Két kérdés merült fel. Honnan szerezzen pénzt? És kivel menjen?
            És akkor bevillant a megfelelő megoldás.
Phitchit villámsebességgel végigtelefonálta az összes jégkorcsolya edző számát, akikét csak Celestinótól meg tudta szerezni, és elővéve legbájosabb és legmeggyőzőbb énjét, rávette őket, hogy pár versenyzőjüket, akiket indítanának az idei Grand Prix-n, küldjék el egy-két hét szabadságra a Bahamákra. Ez először abszurdul hangozhatott, és mindenki felhördülve értetlenkedett a thai fiú merészségén, de miután ecsetelni kezdte, hogy ez milyen jó reklámfogás lenne mindenki számára, és csapatépítés céljából is nagyszerű ötlet lenne - bár az utóbbi nem igazán érdekelt senkit sem, az előbbi annál inkább –, hirtelen mindenki elgondolkozott az ajánlatán.
Még az éves verseny szervezőit is megkereste, hogy szponzorálják az útjukat, akik kis vonakodás után, a reklámra gondolva belementek, hogy bizonyos pénzösszeget ráfordítsanak az eseményre.
            Phitchit Chulanont elégedetten ült le végre a fenekére, és süppedt a maci alakú foteljébe, mert tudta, hogy pár nap múlva új, izgalmas helyekre utazhat a barátaival. Akik biztos nagyon hálásak lesznek neki, amiért egy nap alatt leszervezte az egészet és elintézte, hogy elrepüljenek a Bahamákra.
Hát ki ne örülne ennek?


            Yuri Plisetsky rohadtul nem örült, hogy ott kellett hagynia az edzéseit, ha csak pár napról is volt szó. Nem hagyhatta, hogy az az idióta Katsudon vagy a vigyori vőlegénye akár egy pillanatig is abba a hitbe ringassák magukat, hogy akármennyi esélyük is van ellene a következő szezonban. De nem. Neki a Bahamákra kell utaznia, mert Yakov szerint jót fog tenni. De mit tud az a vén szivar? Francokat.
            Viktor arrébb libbent a csomagjával a kezében, utat engedve a magában mérgesen puffogó Yurinak, aki zsebre vágott kézzel vonult le a repülőről.
- Yurio – szólt rá a hátuk mögül Katsuki Yuuri –, meg fogsz sülni abban a pulcsiban! Tessék szépen levenni.
- Nem vagy az anyám, malacka! – förmedt rá a szőke fiú, miközben lenyargalt a lépcsőn. – Ne mond meg, mit csináljak.
- Meg fog gyulladni ebben a melegben – sóhajtott Yuuri lemondóan.
- Akkor meggyullad – vont vállat Viktor, aki egy hawaii mintás rövid ujjúban és sortban utazott. – Az ő baja.
- Viktor – szólt rá Yuuri kedvesére, miközben fentről leemelte az utolsó csomagját, amit felhozott magával az utastérbe.
- Hadd segítsek – nyomott egy puszit a japán férfi orrára, és kivett a kezéből egy táskát.
- Én hercegem – pislogott nagyokat Yuuri meghatottan, mire Viktor elnevette magát.
- Csak ön után Mr. Nikiforov – mutatott maga elé az orosz férfi és hagyta, hogy a másik megcsókolja, mielőtt lemenne a lépcsőn.
- Még nem vagyunk házasok – jegyezte meg Yuuri –, és Nikiforov-Katsuki. Csak hogy tudd.
- Nagy kár – sóhajtott Viktor –, pedig lehetne ez a nászutunk. Sok dolgot csinálhatnánk az óceánban, Yuuri Nikiforov-Katsuki.
- Hamarosan itt lesznek a barátaink – szólt közbe Yuuri, mielőtt szerelme folytatta volna –, addig próbáld meg lehűteni magad.
- De hogy, ha ilyen meleg van? – nézett fel a tűző napra a férfi, ami spontán vakulást okozott neki.
            A reptér előtt állva várták a többieket, akik más-más helyekről érkeztek. Viktor hátulról átkarolta Yuurit, és állát a férfi vállára helyezve fújta ki magát. Yuuri már egészen hozzászokott a gondolathoz, hogy ő és álmai férfija, a nagy Viktor Nikiforov egy párt alkotnak – volt rá egy fél éve – de attól még mindig zavarba jött, hogy az orosz férfi milyen nyíltan szereti őt. Viktort sosem zavarta, ha nyilvánosság előtt voltak; minden gond és szégyenérzet nélkül csókolta meg, vagy ha éppen úgy tartotta kedve, a kamerák előtt kezdte még a gatyát is leflörtölni a tehetetlen fiúról.
            Hiába laktak együtt Oroszországban már hosszú hónapok óta, ehhez még mindig nem tudott hozzászokni.
- Rohadt meleg va-ha-haaan! – vetődött egy épület árnyékába Yuri, aki a legkevésbé sem volt hozzászokva az ilyen időjáráshoz. Elkezdte lehámozni magáról a pulcsiját.
- Add csak ide – mondta Yuuri lágyan, mire a fiú az arcába vágta a pulóvert, amit ő módszeresen behajtogatott az egyik táskába.
- Mikor jönnek már a többiek? – kérdezte Viktor unottan, és elkezdett játszani Yuuri nadrágjának gombjával, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Phitchit gépe hamarosan megérkezik – nézte meg a telefonján az időt, aztán megpróbálta kedvese kezét elhessegetni a kényes területről.
- Fú de rohadt meleg van – szenvedett Yurio látványosan a háttérben. A szőke fiú gondolt egyet, leült és kibújt a sportcipőjéből, aztán a zoknijait is belegyűrte.


            Már majdnem mindenki megérkezett, csak Otabek Altinra kellett várniuk, akinek útközben elkeverték a csomagjait és azokat hajkurászta. Addigra Yurio három jégkrémet nyomott be a képébe, felfogta a haját, és levette a pólóját is. Ha valamit rosszul tűrt, az a meleg. És míg Oroszországban kész kánikulának számított, ha nyáron huszonhárom fok fölé emelkedett a hőmérséklet, addig itt az számított az év leghidegebb szakaszának, mikor télen huszonöt fok alá csökkent. És most nyár közepe volt.
- Hé – szólt rá Yuuri hirtelen, mikor meglátta, hogy a szőke fiú épp készül a nadrágjától is megszabadulni. – Azt azért tartsd csak magadon!
- Aaaaaaj Katsudon – nyöszörgött a fiú –, könnyen beszélsz rövidnadrágban!
- Mondtam, hogy ne vegyél fekete csőgatyát.
- Te csak ne mond meg, mit csináljak!
- Erről beszéltem – hümmögött Yuuri.
- Merre lesz a szállásunk? – kérdezte Seung-gil Lee inkább csak magától, mint akárkihez is fordulva. Világos pólót viselt, hátán egy hatalmas Korea felirattal. Szemei karikásak voltak, tekintete pedig fáradt.
- Umm nem messze innen ne aggódj – pördült oda hozzá Phitchit ezer wattos vigyorral az arcán. – A GPS szerint úgy fél óra séta.
- Értem – bólintott a másik fiú, majd mint aki ezzel letudta a kötelező interakciókat mára, elhallgatott. Azaz legszívesebben ezt tette volna.
- Séta? – döbbent le Guang Hong Ji, aki eddig egy padon feküdve, fejét Leo ölébe hajtva azt magyarázta, hogy miért nem bírja a gyomra a mexikói kajákat.
- És a csomagok? – kérdezte Leo.
- Valamennyit el tud vinni egy taxi – mélázott Phitchit.
- Nem hiszem, hogy itt van olyan – jegyezte meg Yuuri.
- De olyan fáradt vagyok – piszmogott Guang Hong morcos képpel.
- Majd viszlek a hátamon – borzolta össze a haját Leo, majd fél karjával átkarolta a kínai fiút.
- El se bírnál – ingatta a fejét és próbált visszatartani egy mosolyt.
- Leo de la Iglesiát komoly teherbírásra teremtette az ég! Hát még ezt sem tudod, patito?
- Ó? Akkor Leo de la Iglesiának ezentúl a nyakában kell vinnie – vont vállat Guang Hong.
- Pimasz vagy, patito – csípte orron barátját a fiú, majd elnevette magát.
- Ha nem indulunk el egy öt percen belül… – dobbantott Yuri dühösen, mire Viktor leintette.
- Altinra várunk – mondta, majd ördögi vigyorral a képén hozzátette. – A te Otabekedre.
- Kettétépem a hülye arcod, Nikiforov! – ugrott a fiú dühösen a másik felé, mire Phitchit és Yuuri villámgyorsan közéjük álltak.
- Nem nekem van egy képem róla a telefontokomban – nyújtotta rá a nyelvét Viktor.
Yurio oroszul káromkodott, miközben Phitchit próbálta lefogni, Viktor oroszul visszanevetett, Katsuki Yuuri pedig japánul próbálta nem a földhöz vágni mindkettejüket.

            Otabek Altin kicsit meglepődött, mikor az edzője felhívta az éjszaka közepén, hogy megy a Bahamákra. Őszintén szólva nem sok kedve volt elutazni, meg amúgy is lett volna bőven teendője, amit megígért az anyjának, hogy megcsinál a ház körül. És pénzügyileg sem volt soha annyira eleresztve, a versenyekre való eljutást, szállást, étkezést mindig a sportegyesület fizette. És mikor most kiderült, hogy ingyen elmehetne nyaralni, az anyja erőszakkal lökdöste ki a reptérre. „Eszedbe ne jusson nem elmenni” – mondtaOtabek sajnálta, hogy őt és a húgait nem hozhatta magával.
            Aztán mikor ma reggel Yuri Plisetsky küldött neki messengeren egy videó üzenetet, amin kómás fejjel közölte a fiúval, hogyha nem jön a Bahamákra, akkor levágja a karját és azzal veri szét; máris jobb kedve lett. A világ összes idejét legszívesebben ezzel a morcos orosz sráccal töltötte volna már egészen kiskorától, és mikor fél éve összebarátkoztak valószínűtlenül boldog lett. Bár az elméje folyamatos vészjelzéseket küldött neki, akárhányszor úgy gondolt Yurira, ahogy ez nem helyes. Nem is az volt a nagyobb baj, hogy a szőke fiú még csak tizenhat volt, ő meg tizennyolc, hiszen várni akármennyit tudott volna; de mindketten férfiak voltak. És egyikük hazája sem tolerálta az ilyesfajta kapcsolatot. Bár ekkor mindig eszébe jutott Viktor Nikiforov és vőlegénye, Katsuki Yuuri, meg hogy ők milyen boldogok együtt. De Yurit nem akarta kitenni efféle hírnévnek.
            De a legrosszabb mégis csak az volt, hogy nem tudta Yuri hogyan érez iránta. Egyáltalán érez-e valamit. Sosem mert rákérdezni.
            Csomagjával a kezében – ami csak egy sporttáska volt – kilépett a reptér ajtaján. Odakint tűzött a nap, és minden olyan fényes volt. Épp a napszemüvegét akarta előkotorni a táskájából, mikor egy ismerős hangra lett figyelmes.
- Yu-ri-o – kiabált mérgesen Katsuki Yuuri –, nem veheted le a nadrágod!
- Akkor vágjuk szét! – makacskodott a fiú.
Otabek döbbenten szemlélte az elé táruló látványt.
A mexikói Leo de la Iglesia épp a nyakába próbálta venni a kínai Guang Hong Jit, aki ijedtében összekulcsolta a lábát, és úgy összeszorította a combjait, hogy a másik fiú feje majd ketté repedt. Seung-gil állva elaludt, és egy oszlopnak támaszkodva dülöngélt, miközben Phitchit mindig megpróbálta elkapni, mikor eldőlt volna. Chris Giacometti fejjel lefelé ülve egy padon telefonált. Viktor Nikiforov pedig épp azon röhögött, hogy a vőlegénye próbálja összegombolni Yuri Plisetskyn a nadrágját, míg a szőke fiú hevesen ellenkezik és rúgkapál.
Quazim – suttogta maga elé Otabek. Ez kazah nyelven annyit tett: basszus.
            Erre mindenki felé fordult (kivéve Seung-gilt, aki továbbra is aludt), többen hálásan felsóhajtottak, hogy végre indulhatnak.
- Beka – kiáltott boldogan Yuri, majd egy mozdulattal kitépte magát a másik Yuuri karjaiból, és Otabekhez rohant. A pillanat zavarában szorosan megölelte a férfit, majd meghallva Viktor nevetését rögtön el is engedte.
- Mázlid van, hogy eljöttél – motyogta Yurio.
- Féltem, hogy ha nem jövök, leterítesz… mármint hogy agyonversz – mosolygott kínosan Otabek, aki legfőképp azért volt zavarban, mert a másik fiú ott állt előtte mezítláb, félmeztelenül, úgy hogy még a nadrágja is ki volt gombolva, és kilátszott a leopárd mintás alsója. És hirtelen olyan nehéz volt úriembernek maradnia, és nem megbámulni Yuri gyönyörű fakó bőrét, kecses testét, amin az izzadság cseppek úgy… Tehát rohadt nehéz volt.
            De úgy ítélte, hogy akkor veszett el végül, mikor a szőke fiú hatalmas szemekkel felnézett rá, és mindenféle szégyenérzet nélkül így szólt:
- Beka, levágod rólam ezt a nadrágot?
Otabek arca felrobbant a hőségtől, ami hirtelen elöntötte. Kezdett az az érzése lenni, hogy Yuri szánt szándékkal kergeti az őrületbe ezekkel a kétértelmű kérdéseivel, amiket olyan ártatlanul tesz fel, mintha semmi különös nem lenne bennük. Múlt hónapban egy olyan üzenetet küldött neki, hogy szeretné-e látni, milyen trükkökre képes az ágyban. Mint kiderült, Yuri egyszerű kártyatrükkökre gondolt, csak éppen az ágyában feküdt, mikor erről egy videót küldött. Egyre biztosabb lett benne, hogy ezek nem véletlenszerű elszólások.
- Csak a térdéig – tette hozzá Yuri –, ha van nálad valami olló vagy ilyesmi.
- Meleged van, mi? – kapcsolt gyorsan a másik fiú.        
- Na – csapta össze a tenyerét Phitchit –, akkor indulhatunk is!


            A szállásuk alig ötven méterre volt a vízparttól, pár egymás mellett álló, fából összetákolt házacska formájában. Rajtuk kívül nem sok vendég szállt meg itt, mivel ez egy egészen kis sziget volt. Bár Yuri azonnal szóvá tette, hogyha repterük van, akkor luxusszállodájuk miért nincs. De panaszkodására Otabeken kívül senki sem figyelt igazán. A házikók három-négy személyesek voltak, és csak egy szoba meg egy fürdő volt bennük. Főzni a „főépületben” lehetett, ami valójában csak egy nagyobb faház volt.
- Leszünk egy házban? – kérdezte Yuuri mosolyogva, és Viktor mellkasának dőlt.
- Hát nem tudom. A szüleid megengednék? – hajolt kedveséhez.
- Nem kell megtudniuk – ment bele Yuuri a játékba, mire Viktor átkarolta, és egy cuppanós puszit nyomott az ajkaira.
- Úgy imádom, amikor ilyen rossz fiú vagy – ingatta a fejét.
- Én meg ide hányok – nyújtotta ki a nyelvét Yurio, majd belerúgott Viktor hátsójába. – Fejezzétek be.
- Ha nem viselkedsz, nem engedem meg, hogy Otabek úrfival legyél egy szobában – tette csípőre a kezét a másik orosz, amolyan „velem nem packázhatsz” stílusban.
- Nem vagytok a szüleim! Fogjátok már fel.
- Mr. Nikiforov megengedné, hogy én és Yuri… – kezdte a kazah fiú, mire Yuri vörös képpel oldalba könyökölte.
- Te meg nehogy engedélyt kérj!
- Ó ugyan Otabek, neked csak Viktor – kacsintott a férfi.
- Megölöm magam – sóhajtott Yuri teátrálisan, és elindult az egyik ház felé; Otabek utána húzta a bőröndjét.
- Fiatalság – révedt bágyadtan a távolba Viktor.
- Ó te vénember – nevetett fel Yuuri, de azonnal megbánta, és nem győzött hogy bocsánatot kérni megszeppent vőlegényétől.
- Csak ne aggódjon a mami és a papi – jelent meg mögöttük hirtelen Chris, és jó erősen hátba verte Viktort –, majd én beköltözök a fiúkhoz, hogy biztos ne legyen semmi huncutkodás esténként.
- Köszönöm – csillant fel Viktor szeme, és hálásan pillantott a férfire, aki csak elégedetten bólogatott.
- Ugyan-ugyan – legyintett.
- Ööm, nem tudom, hogy ez jó ötlet-e – mélázott Yuuri, aki túl jól ismerte Christ ahhoz, hogy elhiggye, bármilyen felelősségteljes döntésre is képes e téren. Sőt, ami azt illeti valójában féltette Yuriót.
- Nem kell megköszönnöd – vont vállat a férfi azzal ellibbent. Valami nem stimmelt vele. A szokásosnál jóval csendesebb volt.


            Miután csak három faház volt az övék, nem volt sok lehetőség a szobatársak variálására. Leo, Guang Hong és Phitchit szinte azonnal lestoppolták az első házikót és becuccoltak; Otabek, Yuri és Chris a másodikban, Viktor, Yuuri és Seung-gil (aki továbbra se nagyon tudta, hogy hol van) pedig a harmadikban szálltak meg.
            Otabek és Yurio felfedező útra indultak a parton, Chris folyamatosan telefonált, Viktor azzal volt elfoglalva, hogy azonnali hatállyal összetolja az ő és a Yuuri ágyát, mert nem hajlandó nélküle aludni. Seung-gil a szoba másik felében édesdeden aludt, Phitchit pedig livestreamelte a kipakolást és a hely felderítését.
- Leo – ugrott az ágyára Guang Hong, és izgatottan rugózni kezdett a matracon, mire a másik kezéből kiesett a telefonja.
- Hm? – vonta fel szemöldökét a mexikói fiú.
- Mi nem toljuk össze az ágyunkat? – kérdezte a legártatlanabb ábrázattal, amit csak magára tudott varázsolni.
- Ömm nem tudom ho-
- Leo – szólt rá mérgesen a fiú, és négykézláb közelebb mászott a másikhoz –, már nem vagyok gyerek! Rég elmúltam tizennyolc, és te még min –
- Az a rég úgy öt hónapja volt – hebegett idegesen, és megpróbált minél távolabb húzódni, amíg az ágy támlájának nem ütközött. A kínai fiú már a lábai között térdepelt és úgy kérdezte:
- Mitől félsz?
- Én nem félek – vágta rá a másik kicsit talán túl hirtelen. – Té-téged féltelek.
- Engem? Ugyan mitől? – képedt el Guang Hong, majd még közelebb dőlve, valami földöntúli vigyorral az arcán hozzátette: - Talán valami csúnya dolgot akarsz velem csinálni, Leo de la Iglesia?
            Leo már túl jól ismerte Guang Hongnak ezt a mosolyát, ami azt jelentette, hogy belül nagyon mérges, amiért valamit nem kapott meg, amire nagyon vágyott volna. Ez esetben a másik fiút. Leo hamar rájött, hogy mikor kettesben vannak, a fiú koránt sem olyan ártatlan, mint amilyennek első ránézésre tűnik, de azt nem tudhatta, hogy ezt a viselkedést a mexikói korcsolyás előtt még senki sem váltotta ki belőle; először ő is megdöbbent, aztán idővel beletörődött, hogy a jelenlétében képtelen kontrollálni magát. Na, nem mintha ezt Leo annyira bánta volna. Sőt. Imádta, hogy akárhányszor a szobájában filmeztek, a fiú polipként csavarodott köré és úgy kommentálta végig a jeleneteket, ő pedig sosem tudta megállni, hogy ilyenkor ne hintse tele apró csókokkal a barátja fejét. Guang Hong egyébként az egész nyarat náluk töltötte Mexikóban; Leonál és családjánál lakott, együtt edzettek minden nap.
            Leo már egy ideje biztosan tudta, hogy szerelmes a fiúba, és hogy ez nem csak egy ilyen futó fiatalkori románc; úgy érezte ő élete szerelme és éppen ezért nagyon megfontoltan viselkedett a kapcsolatukban. Semmit sem akart elsietni, nehogy véletlenül valamit rosszul csináljon. Guang Hong többször is nehezményezte, hogy még nem feküdtek le; bár már sok dolgot nagyon is kipróbáltak, felfedezték egymás testét, arra még nem került sor. Leo tudta, hogy a kínai fiú már rég elmúlt tizennyolc. Hogyne tudta volna, hiszen januárban, a születésnapján jöttek össze hivatalosan.
            A mexikói fiú lemondóan sóhajtott, majd megragadta Guang Hongot, és egy hirtelen mozdulattal eldűtötte, és maga alá gyűrte az ágyon. Könyökein támaszkodott a fiú feje mellett két oldalt, megszokottan ült a másik derekára.
- Ha tudnád, milyen rémes dolgokat akarok veled csinálni – ingatta a fejét Leo –, sikítva elmenekülnél.
- Mmm, talán mégse – emelte kezeit a felette fekvő arcához, és lágyan végigsimított rajta.
- Azt akarom, hogy tökéletes legyen – vallotta meg Leo lesütve a szemét. – Hogy jó legyen neked.
- Mi lehet tökéletesebb a Bahamáknál, azzal a férfivel, akit mindennél jobban szeretek – mosolygott Guang Hong. Még sosem mondták egymásnak azt, hogy szeretlek. Ez volt az első alkalom, ráadásul eddig „fiúk” voltak mindketten, de most hogy Guang Hong férfinak nevezte Leot, úgy is érezte magát. A világ legszerencsésebb férfijének.
- Kimondhatatlanul szeretlek – suttogta Leo és megcsókolta az alatta fekvőt. – Annyira szeretlek, hogy az már szinte fáj. Feléget belülről.
- Akkor ne tartsd bent – hajolt oda most Guang Hong aggódó tekintettel, és gyengéden a férfi hajába túrt, majd ajkaikat ismét összeérintette. Ezúttal hosszan.
- Szeretlek patito - ismételte Leo a másik ajkaira lehelve a szavakat.
- Ne nevezz így folyton - szólt rá a másik fiú kissé még fátyolos tekintettel.
- De hát az vagy - mosolygott. - Az én egyetlen édes patitom.
A szó spanyolul kiskacsát jelentett, és Leo már első találkozásukkor használta ezt a megszólítást a fiúra.
Guang Hong ezúttal erőszakosabban csókolta meg a másik fiút, aki tudta, hogy ezzel azt akarja mondani, hogy fogja már be. Nyelvével szinte feltörte a másik ajkait, fogaik egy pillanatra összekoccantak. A mexikói fiú pedig egész testében megremegett.
- És most megmutatom a szobámat – hallottak hirtelen egy ismerős hangot vészesen közelről. – Együtt leszek jó barátaimmal Leóval és Guang Ho… fiúk?
- Phi-Phitchit?! – lökte le magáról kedvesét Guang Hong. – A-azt hittük lementél a-a partra!
- Lementem, de már visszajöttem – vont vállat a thai fiú, kezében még mindig ment a telefonján a felvétel, ami élőben közvetített mindent a Facebookra.
- Visszamenjek? – kacsintott Phitchit, majd vigyorogva hátrálni kezdett.
- Neeem, dehogy – állt fel Leo. – Ez a te szobád is. Amúgy is ki kellene csomagolnunk.
- Azt hittem egymást csomagoljuk ki – morogta Guang Hong mérgesen, és törökülésbe tornázta magát. Leo pedig csak remélte, hogy Phitchit videóján nem sok látszik belőlük, különben ez már ma este a hírekben fog szerepelni, és nem így akarta a nagyija tudtára adni a kapcsolatát. (A családja nagy része már tudott róla)
            Mielőtt Phitchit bármit is mondhatott volna, Chris rontott be a házikóba majdnem fellökve őt. Zaklatottan nézett körül a szobában.
- Viktor és Yuuri nem is ebben a házban vannak? – kérdezte szuszogva.
- Nem – felelt Phitchit. – Ők hárommal előrébb.
- A fene – motyogta, azzal már ment is volna, de Guang Hong elkövette azt a végzetes hibát, hogy megkérdezte:
- Minden rendben?
- Jaj nekem – sóhajtott fel Chris, azzal a padlóra rogyott. – Semmi sincs rendben.
Phitchit azonnal kikapcsolta a videó felvételt a telefonján és eldöntötte, hogy majd később kér bocsánatot a fanoktól. Biztosan megértik majd, hogy krízis helyzet volt.
- Mi történt – térdelt le hozzá, és kezdte automatikusan simogatni a hátát. Phitchit maga volt a két lábon járó empátia, aki akár ismeretleneket is megölelt volna az utcán, ha azt látta rajtuk szomorúak.
- Összevesztük – szipogta lebiggyesztett ajkakkal a férfi. Mind megdöbbentek, mert még egyikük sem látta Christ ilyennek; mindig nevetett és mosolygott mindenkire.
- Öö kivel? – kérdezte Leo, mire Guang Hong a karjába csípve informálta mindig lemaradó barátját:
- A pasijával – mondta –, egész nap vele telefonált.
- Ó?
- Ü-hüm.
- De mi történt? – kérdezte most Phitchit.
- Kapott egy… egy állásajánlatot. Pont mielőtt eljöttem, és még otthon összevesztünk– közölte mélabús ábrázattal Chris, mire a többiek értetlenül néztek össze.
- De ööö az miért olyan nagy baj? – húzta a száját Leo, aki a férfi dühös pillantásától azonnal megbánta, hogy meg mert szólalni.
- Folyton utaznia kellene – motyogta Chris –, és mondtam neki, hogy felejtse el, mert nem tudnék vele menni és –
- És? Akkor biztos nem fogja elvállalni! – mondta Phitchit, mire a többiek sebesen bólogatni kezdtek. – Erre mit mondott?
- Azt, hogy szeret – sírta el magát Chris hangosan.
- Erm – suttogott Leo –, én lehet, hogy nem értem.
- Ezt már én se – jegyezte meg a kínai fiú.
- És aztán? – bíztatta Phitchit.
- Megkérte a kezemet – hüppögte a svájci férfi alig érthetően.
- De hát ez csodálatos – ugrott fel Phitchit. – Gratulálok! Ünnepelnünk kéne! Megyek és me-
- Nemet mondtam.
- M-mi?

            Az apró homokszemcsék idegesítően csúsztak be Otabek papucsa és talpa közé, ahogy a parton sétáltak; nagyjából két percenként kellett megállniuk, hogy kirázza a kellemetlen betolakodókat onnan. Yuri közben mezítláb szökdelt gondtalanul, úgy tűnt, valahol máshol jár és őt semmi sem zavarja. Aztán mikor az addig mellette lépdelő kazah fiú hirtelen lefékezett és megfogta a kezét, azt hitte, menten beleszaltózik az óceánba.
- Nézd – mondta Otabek, és fejével a másik lába felé biccentett. Yuri először ellenőrizte, hogy a keze most valóban barátja kezében van… vagy fordítva, bár  ez egy ponton már mindegy volt; és mikor döbbenten konstatálta, hogy nem képzelődik, az arca úgy döntött, vörösre festi magát, lábai pedig remegni kezdtek.
- Egy remeterák – folytatta Otabek továbbra is eléjük bámulva, mire végre az orosz fiú is lenézett, és a lába előtt valóban megpillantott egy behatárolhatatlan csigaszerű mutánspókot elmászni.
- Olyan aranyos – guggolt le az idősebb fiú, magával rántva Yurit is, aki megbotránkozva figyelte az apró állatot, és egyenesen meg volt sértődve, mikor Otabek elengedve az ő kezét a kis rákért nyúlt. Hát hogy a francba lehet egy ilyen kis görcsöt aranyosnak nevezni?
- Nézd a kis fejét – mutatta felé Otabek, mire Yuri ugrott egyet, és a fenekére huppant. Barátja pedig annak rendje s módja szerint kinevette.
            Yuri megbabonázva figyelte, ahogy Kazahsztán mindig komoly lovagja elneveti magát. Na nem olyan eget rengető röhögés volt ez, inkább csak lágy kuncogás.
- Hát, ha szerinted ez a valami aranyos – fújtatott Yuri mérgesen, és mintha mi se történt volna törökülésbe ült, majd a homokot kezdte a kis rák felé pöckölni.
- Hé – simította ki a szőke fürtjeit szeméből, és egy alig észrevehető pillanatig tenyere elidőzött az arcán –, te aranyosabb vagy, Yura.
            Yuri sosem értette mi a fasz van köztük Otabekkel. De tényleg. Ő élete első barátja, a legjobb barátja, és az utóbbi hónapokban napi rendszerességgel beszéltek mindenféle szarságról. Mindent elmondott neki, és egy idő után feltűnt, hogy ha valami jó történik vele, egyből arra gondol, hogy elmondja Bekának és ő milyen büszke lesz rá. Tavaly december óta kétszer találkoztak, egyszer egy barátságos edzőversenyen, egyszer pedig mikor márciusban Otabek meglepte a születésnapján. Ott állt a jégpálya szélén, mikor Yuri befejezte az edzését, és egy idióta plüsstigrist tartott a kezében. Az orosz fiúval pedig madarat lehetett volna fogatni, annyira kimondhatatlanul boldog volt.
Bár Otabek csak két napot tudott maradni, azalatt bejárták a fél várost, még bowlingozni is voltak, pedig azt mind a ketten utálják. De akkor abban a pillanatban ez egyiküket sem érdekelte.
            Az egész olyan fura volt. Akkor tűnt fel neki először, mikor Otabekről felkerült úgy két hónapja egy igazán előnyös photoshoot a konditermi edzéséről a sportegyesülete Facebook oldalára, Yuri pedig gondolkodás nélkül lementette a képet. És ahogy nézte az éppen súlyokat emelő korcsolyást, valami villámcsapás szerű cikázott végig a testén; a feje búbjától a lábujjaiig belebizsergett. Aztán egyre többet kezdett arról fantáziálni, hogy a kazahsztáni fiú egyszer csak meglátogatja ismét, egyik reggel kinyitja a szemét, ő pedig ott fog állni az ágyánál és… Na igen. Ezekben a fantáziaképekben Otabeken nem volt póló.
- Minden oké? – kérdezte Otabek visszarángatva Yurit a jelenbe.
- Öhöö i-igen – rázta meg fejét a fiú gyorsan. – Persze. Csak elgondolkodtam.
- Min gondolkoztál?
- Hát-öh, csak azon, hogy most komolyan egy rákhoz hasonlítottál? – vágta ki magát mesterien a veszélyes helyzetből a fiú.
            Rá kellett jönnie, hogy Otabek Altin nem csak az első barát az életében, de az első szerelem is. Yurinak fingja se volt mi az a szerelem, de annyit már megtanult Viktorék beteges kapcsolatából, hogy ha azon kapod magad, hogy legszívesebben repülőre pattannál és elutaznál csak azért, hogy megcsókolj valakit, akkor lehet, hogy vonzódsz hozzá. És lehet, hogy többet akarsz a barátságnál. Hogy valami nem stimmel, ha kis történeteket találsz ki a fejedben arról, hogy hogyan vallana neked szerelmet a legjobb barátod.
De mivel Yuri sosem mert volna színt vallani a másik fiúnak, ezért inkább valami mással próbálkozott. Rémesebbnél rémesebb kétértelmű megjegyzésekkel bombázta őt; még egy szar kártyatrükköt is megtanult, csak hogy megkérdezhesse Otabeket a „trükkjeiről az ágyban”. De az egész reménytelennek látszott, mert ebből a mamlasz plüssmaciból semmiféle érzelmi reakciót nem tudott kiváltani. Azaz nem tudta volna megmondani, mert Otabek rengeteg hasonló arckifejezéssel rendelkezett, és a legtöbb ijesztően hajazott a „leszarom” és az „akkor mi van”-ra.
- Sose tennék ilyen – mosolyodott el Otabek. És tessék, megint ezt csinálja. Mosolyog. Yuri szíve pedig majd kiugrott a mellkasából.
- Beka én… – Yurinak fogalma sem volt mit akart akkor mondani, és hogy mit mondott volna, ha Otabek telefonja nem csörren meg és szakítja félbe.
- Oh, bocsi – kapta elő a mobilját, majd a kijelzőre pillantva látta a messenger video hívást felvillanni –, a húgom az. Már rég aludnia kéne. Nem baj, ha felveszem?
- Vedd már fel, hülye – parancsolt rá Yurio, mire a másik ujjával elhúzta a zöld pontot.
            A képernyőn egy fiatal szemüveges lány villant fel, aki annyira nem hasonlított Otabekre, mint Yuri a képekről emlékezett. Viszont már nem is volt olyan kicsi.
- Nadi – nézett a lányra Otabek szigorúan –, ott már vagy éjfél van. Miért nem alszol?
- Először is, már tizennégy éves vagyok, nem parancsolgathatsz nekem, ráadásul Sherlock maraton megy a tévében, hát hogy a fenébe aludnék? Másodszor, nincs rá semmilyen bizonyítékod, hogy nem alszok.
- Már hogy a francba ne lenne, hát beszélek veled és ne –
- Harmadszor meg – mutatta fel a hüvelykujját a lány –, nem én vagyok itt a probléma, hanem Dina.
- Ő sem alszik? – döbbent le Otabek, miközben Yuri a háttérben nagyon jót szórakozott az eseményeken. Csak itt tűnt fel neki, hogy ők most oroszul beszélgetnek, valószínűleg azért kezdte így Otabek, hogy Yuri értse, miről van szó. Kazahsztánban ugyanis a két alapnyelv a kazah és az orosz, meg persze Beka angolul is tud meg japánul, mert a fene vinné el.
- Ne-heem – bukkant fel egy másik fej a telefon kijelzőjén. Egy kisebb lány, aki viszont kiköpött Otabek volt csak vigyorgós kiadásba.
- Dinara, miért nem alszol? – kérdezte komolyan a kishúgát.
- Nadi se alszik – trillázta.
- De ő már nagy. Te még csak nyolc éves vagy, Dina. Neked ilyenkor már aludnod kell.
- Úú, az ki? – bökött feléjük ujjával a kislány. Erre Otabek másik húga is felfigyelt, aki eddig észre se vette, hogy bátyja mellett ül valaki, mert az csak félig látszott a képen.
- Ő Yuri – mondta Otabek, és barátja felé fordította a kamerát, mire az kínosan intett a két lánynak.
- Mármint Yuri Plisetsky? – fagyott le Nadi, és gyorsan megigazította a szemüvegét.
- Szerintem beléd van esve – tátogta Beka barátja felé.
- Ő az fiú, akit a tévében néztünk? – dűtötte oldalra a fejét Dina.
- Igen-igen.
- Tényleg olyan, mint egy angyal – suttogta csillogó szemekkel a kislány, mire Otabek keze megremegett.
- Haha – vigyorgott Yuri –, köszönöm. Te meg olyan vagy, mint egy édi kis manó.
- Nem hittem el, mikor Ota mesélte, hogy olyan vagy, mint egy angyal és egy tündér keveréke, aki a leggyönyörűbb dolog a fö-
- Dinara – nevetett Nadi bátyja vörös arcára nézve –, ez titok. Nem mondhatjuk el Yurinak, hogy rajtakaptam Otabeket, ahogy egy fanfictiont olvas a kettejü –
- Miért nem alszotok? – kérdezte Otabek végelgyengülésében. Yuri a háttérben a kezeit tördelgette és a kis lábujjáig pirult, mert neki is volt szerencséje pár irományhoz és rajzhoz is, ami azt illeti. És ezek gyakran tetszettek neki.
- Nem szégyen az ilyen. Én is olvastam párat rólatok, amik egész jók voltak.
- Nadya!
- Énekelj nekem – somolygott Dina. – Nadi azt mondta énekelsz.
- Ha nem tud aludni, Ota mindig énekel neki – magyarázta Nadya valószínűleg Yurinak.
- A múltkor azt mondtad, a nagylányoknak már nem kell énekelni, hogy elaludjanak – sóhajtott Otabek.
- De az előbb azt mondtad, én még kicsi vagyok – erősködött Dina.
- Rendben.
            Otabek valószínűleg kazah nyelven énekelhetett húgának a telefonba, mert Yuri egy árva szót sem értett. De úgy érezte nem is kell; a fiú mély hangja és a lassú, hümmögés szerű beszéd és dallam teljesen elvarázsolták. Meglepően jól és hipnotikusan tudott énekelni Kazahsztán lovagja. Yuri egy pillanatra lecsukta a szemét, és hallgatta az óceán zúgásának és Otabek Altin mágikus hangjának az elegyét, mintha egy álomvilágba lépett volna, és észre sem vette, mikor a fiú abbahagyta a dalt és elköszönt húgaitól, majd eltette telefonját.
- Bocs – szabadkozott Otabek – nem lehet bírni velük és né-
            Yuri nem figyelt arra, amit a fiú mondott, csak odahajolt, és a kezeibe fogta az arcát.
            Megcsókolta.
Nem tudta volna pontosan megmondani, hogy hogyan és mikor kerültek ajkai a másik fiúiéra, de ott voltak. Érezte, ahogy Otabek először összerezzent, mikor szájuk egymáshoz ért, aztán lassan felengedett. Tenyerét óvatosan Yuri derekára csúsztatta, majd kicsit közelebb vonta magához, és megpróbált úgy helyezkedni, hogy a másiknak is kényelmes legyen.
Egyikük sem kérdezett semmit; ültek az óceán parton és kapkodó, ügyetlen csókokat váltottak. Amikor aztán Otabek ajkai elnyíltak, ugyanerre késztetve a másikét is, nyelveik találkoztak. Yuri úgy érezte, ennél forróbb már nem lehetne a teste, kissé talán meg is ijedt, de nem állt le. Semmit sem akart abban a pillanatban annyira, mint barátját a megölelni és soha el nem engedni.
            Az egész jelenet olyan esetlen volt visszagondolva, de akkor nem tűnt annak. Ez volt Yuri első csókja. Az első csókja, amit a legjobb barátjától, Otabektől csent el. Nem látta más csak az óceán és egy pimasz kis remeterák.
- Y-Yura – lehelte a fiú, ahogy ajkaik elváltak egymástól. Yuri először ijedten nézett a barátjára, mintha valami rosszat tett volna, de aztán ahogy az a karjaiba zárta, valamennyire megnyugodott. Érezte, hogy Otabek még remeg egy kicsit.
- Most mi lesz – suttogta Yuri hajába.
- Nem tudom – ismerte el az orosz fiú, és még közelebb bújt a másikhoz, mintha ezzel kivédhetne minden akadályt, ami ezzel a meggondolatlan lépésével eléjük fog tárulni. Hosszúra nyúló percekig csak ültek némán, mert semmi szükség nem volt szavakra. Mindketten tudták, hogy kapcsolatuk mindig is több volt egyszerű barátságnál, és ez a csók olyan természetes volt, mintha semmi újat nem csináltak volna.
- Beka – húzódott el hirtelen kijózanodva Yuri. – Bocsánat, hogy meg-megcsókoltalak.
- Miért kérsz bocsánatot? – cirógatta meg fél kézzel az arcát Otabek.
- Ezzel most elrontottam mindent. Megbonyolítottam az egészet.
- Én inkább úgy érzem, hogy megoldottál mindent.
- D-de a családod. Mit fognak szólni?
- Örülni fognak, hogy végre megtaláltam azt, akit kerestem.
- Megtaláltál – mosolyodott el Yuri. Bárgyú vigyor volt, de nem érdekelte, milyen idiótán nézhet ki.
- Az altató, amit énekeltem – kezdte Otabek – egy lovagról szól, aki meglát egy gyönyörű tündért a patakparton és azonnal tudja, hogy megtalálta, akit egész életében keresett. Nálunk megtalálni azt, akit kerestünk, azt jelenti, szerelembe esni.
- É-és te- te szerelembe estél, hm? – hebegte Yuri vörös képpel. Gyűlölte, hogy Otabek még ebben a helyzetben is képes teljes nyugalommal, pókerarccal ilyeneket mondani neki, miközben ő még beszélni is alig tud.
- Meglehet – válaszolt Otabek, és egy újabb csókért hajolt. Yuri pedig nem ellenkezett.
- Azért – tette egy pillanatra Otabek szájára a kezét az orosz fiú – azt tisztázzuk, hogy én csókoltalak meg előbb, szóval elég lassú vagy, Altin.
A kazah fiú úgy nevette el magát, ahogy Yuri még sosem látta, aztán végül bólogatva válaszolt nagy nehezen:
- Természetesen.


            Már lefelé vándorolt a nap az égről, mikor Viktor és Yuuri egy jó hosszú séta után, amit a faluban tettek, visszaértek a házukba. Yuuri nagyot sóhajtva, jóleső fáradtsággal a lábában huppant az ágyra; hanyatt feküdt.
- Gyere ide – szólt Viktornak, aki kérdés nélkül mászott mellé és karolta át vőlegényét. A másik tarkójába csókolt, mire az megrezzent, mert azon a ponton rémesen csikis volt, és ezt az orosz korcsolyás is pontosan tudta, ezért tovább becézte nyakát.
- Fejezd már be – kuncogott Yuuri, és szembefordult kedvesével, hogy ő is megölelhesse.
- Bocsánat – vigyorgott Viktor –, de a nyakad a legfinomabb csemege az egész világon.
- Tényleg? Pedig azt hittem a számat jobban szereted – hajolt közelebb Yuuri.
- Mmm, nem tudok ellenállni – vallotta be és megcsókolta a férfit. Yuuri keze azonnal a mellkasára vándorolt és simogatni kezdte, mire az óvatosan levette a másik szemüvegét, hogy ne legyen útban, és a mellettük lévő éjjeliszekrényre tette.
            Mikor tavaly elkezdtek közelebb kerülni egymáshoz, Yuuri csókjai először bizonytalanok és óvatosak voltak, de mostanra olyan mesteri szinte fejlesztette, hogyan tudja megőrjíteni az orosz férfit, hogy az egyetlen csókjukba beleborzongjon a vágytól. Viktor gondolkodás nélkül préselte combját a férfi lábai közé, mire az tehetetlenül lökte előre a csípőjét.
- Viktor – suttogta elhalón Yuuri két csók között.
- Hm? – vándorolt át Viktor szája figyelmesen a férfi nyakára, hogy az szóhoz jusson. Bár hiába gondolta az orosz, a nyelve a másik bőrén nem volt valami nagy segítség.
- Bárki bejöhet – lehelte.
- Legalább látnának valami szépet – pillantott fel rá csillogó szemekkel.
- Még az ajtó is nyitva van – mosolygott Yuri, és kisimított egy ezüstösen csillanó tincset kedvese arcából, majd ismét megcsókolta, most már kicsit visszafogva magát. Viktor szomorúan vette tudomásul, hogy ma este többre nem számíthat. Közben átkozta magát, amiért nyitva hagyta az ajtót ezzel kedvese eszébe juttatva, hogy nincsenek egyedül. Imádta, amikor Yuuri néha-néha elveszti az eszét, és mindkettejük számára megdöbbentő dolgokat művel vele az ágyban, de még jobban szerette az ő tutyi-mutyi kis vőlegényét, aki még mindig elpirult a „szeretlek” szó hallatára, hiába hallotta már több százszor.
            Csendben feküdtek egymás karjaiban, Yuuri vőlegénye hosszú tenyerére rajzolt apró köröket mutatóujjával, Viktor pedig halkan dudorászott valami felismerhetetlen dallamot. A japán férfi telefonja megrezzent az éjjeliszekrényen, ő pedig azonnal megleste milyen üzenetet kapott. Hamarosan valami fura visító hang hagyta el a torkát, mint amikor felfő a tea vagy hasonlók. Viktor pedig nem mert megmozdulni, nehogy szerelme feje esetleg felrobbanjon egy hirtelen rezzenéstől.
- Te jó ég – mutatta kedvese felé izgatottan az éles fénnyel világító képernyőt. – Yuuko terhes!
- Ez meg mi? – vizsgálta a képet Viktor először értetlenül, mintha az imént elhangzott információ még el sem ért volna az agyáig.
- Egy ultrahangos kép – ingatta a fejét Yuuri. – Már mondta korábban. Nézd milyen édes. Ó még egy pici baba, de jó lehet.
- Ezen még alig látszik valami – jegyezte meg majd mosolyogva hozzátette: – Gratulálok nekik.
- Olyan szerencsések – örvendezett tovább Yuuri –, már a negyedik csöppség!
Viktor egyetértően hümmögött, miközben Yuuri izgatottan pötyögött valami választ a lánynak, közben nagyokat vigyorgott.
- Yuuri – szólította meg hirtelen szerelmét, és próbált úgy helyezkedni, hogy szembe legyenek, végül úgy döntött jobb lesz, ha felül.
- Igen? – tette le a telefonját. Kicsit megrémült, mit akarhat neki mondani a férfi, mert nagyon kevés volt azon esetek száma, mikor Viktor Nikiforov zavarban van. És most egyértelműen agyalt valamin. Már pedig ha ő agyal valamin…
- Már egy ideje meg akartam kérdezni – kezdte Viktor, aztán nagyot sóhajtott és kimondta: – Mi nem szeretnénk egy kisbabát?
- Ho-ho-mi?
Erre már Yuurinak is fel kellett ülnie. Jobban mondva felpattant az ágyról, aztán gyorsan visszaült.
- Tudom, hogy még csak egy féléve járunk jegyben, és még össze sem házasodtunk – darálta a férfi –, de veled akarom leélni az életemet, és veled akarok családot alapítani. Lehet, hogy ez így most hirtelen jött és megértem, ha te nem… – folytatta gyorsan az orosz férfi, mielőtt a másik bármit is szólhatott volna.
            Yuurinak már eszébe jutott korábban, hogy vajon Viktor akar-e családot, de aztán sosem kérdezte meg, hiszen ott van a karrierje; most tért vissza a jégre. Önzőség lett volna megkérdezni. Meg hát Yuuri egészen fiatal kora óta rajong érte, és kisfiús rajongásában is átfutott már a fején, hogy ő és az elképesztő Viktor Nikiforov összeházasodnak, gyerekeik lesznek és kertes házuk fehér kerítéssel, és a ház hátsó falára a gyerekek festhetnek krétával és… Szóval sokat fantáziált ilyesmikről. Igen, talán túl sokat is. Most mégis olyan hirtelennek és kicsit ijesztőnek hatott belegondolni.
- Szeretlek Viktor – mondta végül Yuuri, és megfogta kedvese kezeit. -  És életem végéig szeretni foglak.
- De nem szeretnél gyereket – sóhajtott Viktor. – Nem baj csak még hozzá kell szoktatnom magam a gondolatho -
- Dehogynem szeretnék – nevette el magát vidámat a japán férfi. – Semmire sem vágyom jobban, minthogy hatalmas családunk legyen!
- Tényleg?– csillant fel Viktor szeme azzal a szokásos gyermeki boldogsággal, ami már önmagában betegségeket gyógyíthatna szerelme szerint.
- Most viccelsz? A legcsodálatosabb gyerekek lesznek a világon.
- Gyerekek?
- Ó hát nehogy azt hidd Viktor Nikiforov-Katsuki, hogy beérem egy gyerekkel – ingatta a fejét Yuuri vészes komolysággal.
- Yuuri – remegett meg Viktor szája, szeme pedig könnybe lábadt a boldogságtól, ahogy megcsókolta a másik férfit. Megint. És megint.
- De – szakította félbe Yuuri – ez egy nagyon komoly döntés Viktor.
- Tudom – bólogatott vidáman –, és persze nem úgy gondoltam, hogy most rögtön, hanem miután összeházasodtunk. Tudod miután megnyerted az idei döntőt.
- Ó te meg az elveid, hah? – csípett Viktor arcába a férfi.
- Hát igen, van, amiből nem engedek – vont vállat.


            Már késő este volt, mikor Phitchit végre eltette a telefonját; elégedetten bújt ágyba, mert írt Twitterre egy tökéletes beszámolót a napjáról, és feltette a ma készített képeket Instagramra, aztán válaszolt pár kérdésre.
            A mellette lévő ágyakon, amiket végül csak összetoltak barátai már javában szuszogtak. Guang Hong karját és lábát is átvetette szerelmén, fejét pedig a mellkasának préselte, és úgy motyogott valamit. Phitchit egy pillanatra elgondolkozott, hogy vajon Leo hogy nem fullad meg az elég erősnek tűnő szorítástól, de aztán azt is észrevette, hogy mosolyog álmában, szóval csak nem lehet olyan rossz a helyzet.
            Már éppen becsukta volna a szemét, amikor a házuk ajtaja nyikorogva kinyílt. Ijedten kapta fel a fejét, de az ajtón besütő holdfény miatt először csak egy sziluettet látott, amitől még jobban megrémült, majd felismerte az alakot.
- Seung- gil? – ült fel Phitchit az ágyában, mire a másik fiú beljebb jött, és óvatosan behajtotta maga mögött az ajtót. Pár pillanatig még toporgott egyhelyben zavartan, aztán közelebb sétált a thai fiúhoz.
- Mi történt? – kérdezte ismét Phitchit.
- Nem tudok aludni – suttogta a koreai fiú egykedvűen.
- De miért? Mi a baj?
- Nikiforov és Katsuki – válaszolt unottan.
- Ó.
- Szerintem észre se vették, hogy a szobában vagyok. Ők folyamatosa-
- Értem-értem – tapasztotta be két kezével a koreai fiú száját rögtön a legrosszabbra gondolva. Már elképzelte, ahogy reggel odamegy, és egy jól irányzott csapással fejbe kólintja Yuurit, amiért nem bírja visszafogni magát. Meg közben valami gyermeki csíny is eszébe jutott arról, hogy ezzel az információval, hogy tarthatja terrorban legjobb barátját.
- Bocs, ha felkeltettelek – mondta Seung-gil –, csak azt hittem nálatok van egy szabad ágy.
- Nincs semmi baj.
- De látom, hogy nincs – folytatta –, szóval asszem megnézem Altinéknál.
- Várj – szólította meg gyengéden a fiú. – Aludhatsz itt is.
- A padlón? – vonta össze értetlenül szemöldökét.
- Nem, nem – kuncogott. – Itt mellettem.
- De ez egy egyszemélyes ágy Phitchit – hunyorított.
            Phitchit egy pillanatra úgy érezte legszívesebben a koreai korcsolyást is fejbe csapná. Még tavaly mikor látta Seung-gil egyik programját a tévében ráírt, hogy gratuláljon, mert nagyon tetszett neki a zene, a ruha és a koreográfia is és sajnálta, hogy nem jutott be a döntőbe. Erre azt a választ kapta, hogy: ok. Na, hát Phitchit Chulanont-t nem lehet ennyivel lerázni. Először számokat kezdett el küldözgetni a fiúnak, amik szerinte jól állnának neki, és amikre táncolhatna. Aztán valahogy elkezdtek beszélgetni, ami eleinte rettenetesen fura volt, mert Seung-gil az a fajta ember volt, aki próbált minél rövidebben és tömörebben fogalmazni, mindenféle hangulat jelektől mentesen, Phitchit pedig az, aki képes volt percenként küldeni egy képet arról, hogy épp mit csinál, és minden üzenetét teletűzdelte a legkülönfélébb emoticonokkal és cuki rövidítésekkel.
            Valamiért imádott Seung-gillel beszélgetni, talán pont azért, mert a fiúból harapófogóval kellett kihúzni minden apró információt és mikor végre sikerült, azt Phitchit hatalmas sikerként könyvelte el. Valószínűleg az sem tűnt fel neki, hogy Phitchit már hónapok óta flörtöl vele.
- Majd lábast alszunk – kacsintott Phitchit.
- Mit? Most akarsz főzni? – rázta a fejét értetlenül a másik.
- Mi? Nem. Nem úgy lábas! – vigyorgott. – Hanem, hogy az én lábam a te fejed mellett, a tiéd meg az enyémnél van. Yuurival is így aludtunk egy edzőtáborba, ahol kevés volt az alvóhely.
- Mmm – bólintott, azzal se szó se beszéd arrébb tolta Phitchitet, és befeküdt mellé.
- Öö itt egy párna – nyújtotta oda az egyik, saját feje alól kivett párnát.
- Kösz.
- Nincs mit – mosolygott boldogan, mire Seung-gil arcára valami fura grimasz ült ki, amit még sose látott. – Mi az?
- Miért szóltál az én edzőmnek is, hogy nyaralást szervezel? – kérdezte váratlanul.
- Mert azt gondoltam, biztosan örülnél neki, ha egy kicsit pihenhetnél. És egyébként mindenkit meghívtam. Aztán volt, aki nem jött el.
- Aha. De én nem is vagyok jóban egyikőtökkel sem – bámulta a plafont Seung-gil.
- Dehogyis nem! Mindenki kedvel téged – vágta rá Phitchit. – Én kedvellek téged.
- Nem kértelek rá – motyogta.
- Ez nem így működik, te gyagyás –szólt rá Phitchit, és egyik lábával arcon bökte a fiút.
- Ne rakd a lábad a számba – szorította meg a thai fiú bokáját, mire az a másik lábfejével kezdett az arca felé hadonászni. Seung-gil a fiú mindkét lábát leszorította, és arra tette a párnáját és rá a fejét. Phitchit látta a félhomályban, hogy halványan elmosolyodik.
- Én a barátod vagyok – mondta –, ezt ugye azért tudod.
- Az vagy?
- Miért, akkor mi vagyok?
- Nem tudom, csak olyan fura ez az egész – suttogta Seung-gil.
- Seung-gil, mit gondolsz, neked vannak barátaid?
- Sara Crispinóval jóban vagyok szerintem – vont vállat.
- Ó? Sara. Értem – dünnyögte Phitchit leplezetlen féltékenységgel a hangjában. Persze Sara gyönyörű és kedves lány volt, teljesen érthető, ha Seung-gil élvezi egy ilyen nő társaságát, de mégis hirtelen olyan csalódott lett ettől.
- Igen, mert sokat beszélünk. És mindig megkérdezi, hogy mit írjon annak az orosz korcsolyás lánynak – folytatta a koreai fiú.
- Oh, Milának?
- Igen. Bele van esve.
- Tényleg? Ez fantasztikus! Mármint, hogy… erm tök jó – próbálta elrejteni hirtelen lelkesedését a thai fiú.
- Igen, az.
- Szóval, ha elmondom, hogy ki tetszik nekem, akkor hirtelen barátokká válunk? Így működik? – kuncogott Phitchit az érthetetlen logikán.
- Nem így értettem.
- Pedig tetszik valaki.
- Ki? – kapta fel a fejét Seung-gil.
- Hát hogy mondhatnám el, ha nem is vagyunk barátok tökfej?
- Ha már úgy is edényt alszunk, akkor –
- Lábast.
- Azt mondom. Szóval?
- Ne aggódj Seung-gil – mosolygott rá Phitchit –, majd egyszer úgyis megtudod.
            Phitchit sejtette már, hogy ez egy rémesen hosszú folyamat lesz, de ami azt illeti, egyáltalán nem bánta. Sőt.
- A hörcsögeid hogy vannak? - kérdezte pár perc csend után Seung-gil.
- Jól! Nem hittem, hogy emlékszel rájuk - vigyorodott el Phitchit, és egy öntudatlan mozdulattal megsimogatta a mellette fekvő combját. Ezt még kínosabbá tette, hogy a kérdéses személy rövidnadrágot viselt. Erre mindketten lefagytak; a thai fiú gyorsan elrántotta a kezét és maga mellé szorította, mintha meg akarná akadályozni, hogy az bármi hülyeséget csináljon magától.
- P-persze, hogy emlékszek - folytatta Seung-gil, közben próbált úgy tenni, mintha mi se történt volna. - Annyi képet küldtél róluk.
- Ah tényleg.
- Ümm - nyugtázta Seung-gil.
- Ma-majd egyszer bemutatom őket neked.
- Áh nem kell.
- Nem szereted a hörcsögöket? - kérdezte Phitchit, és egy pillanatra összetört benne valami.
- Nem erről van szó - mondta Seung-gil. - Csak hát olyan picik. Én meg félnék, hogy véletlenül összenyomom, vagy elejtem őket. Ennyi.
Phitchit nevetni kezdett, aztán eszébe jutott, hogy Leoék ott alszanak mellettük, ezért lejjebb vette a hangerejét.
- Mi olyan vicces? - dünnyögte Seung-gil.
- Csak mindig elfelejtem, hogy valójában milyen imádnivaló tudsz lenni - kacsintott rá Phitchit, mire a másik fiú ijedten ejtette a fejét a párnájára.
- Éh... jó éjszakát!


8 megjegyzés:

  1. Áhhh, én imádom. :D Phichit zseniális, hogy leszervezte az utat. <3 Yuri és a melegtűrése (illetve nemtűrése) és a flörtölése Otabekkel... :D Jókat nevettem az egészen, és most hogy legyek nyugodt így, hogy nem tudom, hogy Chrisékkel mi lesz?? Guanghongék nagyon édesek (kiskacsa aaw), Otariék is azok voltak a parton, Seung-gil szegény pedig nem csodálom, hogy nem bírja Viktuuriékkal egy szobában. xD Phichit meg persze, hogy mindenkiről kompromittáló információkat gyűjt. xD <3
    Nem tudom, hogy csinálod, hogy egyszerre ennyi szereplővel dolgozol, de nagyon ügyes vagy~
    Egy kis észrevétel: néhol vannak elgépelések meg vesszőhibák, ha gondolod, szívesen átnézem neked~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de drága vagy! :3 Köszönöm, hogy írtál! És most megyek visítozok mindjárt egyet, hogy elnyerte a tetszésedet *u* Egyébként nem tudtam mire vállalkoztam mert marha nehéz ennyi szereplőt összeegyeztetni és eredetileg csak egy novella lett volna, de a sok sztori miatt lehet, hogy lesz három része is ^^" Szegény Seung-gilt nem voltam benne biztos, hogy ki akarom tenni ekkora megrázkódtatásnak, mint hogy végighallgassa Viktorékat. Meg lett rontva. :"D De nagyon happy vagyok, hogy így végül mindegyik szálban volt valami ami bejött :D
      Azt az átnézés dolgot meg valószínűleg igénybe venném (hát hogy lehetsz ilyen édes, hogy felajánlod? i feel blessed <333), mert tudom, hogy csak úgy szórom a figyelmetlen hibákat :')
      Köszönöm még egyszer utoljára a sok bókot! Elhalmoztál :D

      Törlés
  2. (Seung-gil a lélekállatom. #sofuckenrelatable)
    {módokba} Szóval a Vitya hawaii ingéről elcsöppentett foszlány óta tűkön ülnök, hát ne tudd meg, mekkora szükségem volt erre. (Valami szép, összeszedett kommentet kívánok írni, de szerintem már most elbuktam.)
    Phichit-kun, sweet lord, az a megcseszett, örök életű ringlispil,,, avassuk szentté, oké, köszi. Lehet, csak én érzek így, de mintha ő volna mindenki felturbózott jóságos keresztanyja. Yuratchka kap két zsáknyi *thumbs up*-ot, fiam, büszke vagyok. Ésésés a legfontosabb, DINA, oh, pont ilyennek képzeltem a kis csillagot (valahol vannak skícseim is róluk, ehhe) |ω・`)
    A többieket is olyan szépen hoztad (*köhööm* boldog Chris *köhmm*), mondjuk számomra Guang Hong ártatlan, pihés kiskacsa marad c': Jáhj, köszönöm, hogy olvashattam, fogok még pattogni, ne aggódj _(-ω-`_)⌒)_

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ((Lehet ilyen kis belinkeléseket csinálni hát mi a csuda vaaaan??? El vagyok ámulva))
      Egy Cinderella AU-t azért megérne Phitchit tündérkeresztanyasága, mer' nagyon igaz. Veszélyesen. Úúúúgy izgultam hogy a hugik jók legyenek és olyan jó amikor valakit megfertőzhetsz a headcanonoddal mint valami undok kis vírus ehehehe :') Amúgy szeretlek meg minden <33 Chrisről nem nyilatkozom mert gonosz vagyok; Guang Hong meg Leo szemében is egy ártatlan tüneményes kiskacsa, akit babusgatni kell :3
      Megkönnyebbültem, hogy tetszett! :D És még kommentet is kaptam #tejóég El vagyok kényeztetve *u* Köszönöööm!

      Törlés
  3. Türelmetlenül várom a folytatást! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök! (◕‿◕✿) És igyekszem! :)

      Törlés
  4. MI VAN CHRISSEL?!?!?! oO
    de komolyan, én már az elején éreztem, hogy "na, ezzel tuti lesz valami", és tényleeeeg. Nemár. I m á d o m Christ //kicsit shippelem talán Viktorral, de olyan ex-módba//, nem teheted ezt vele, hogy csak így játszadozol annak a férfiállatnak az érzéseivel T_T !!!
    ---egyébként égi áldásnak tartom, hogy írod ezt a kis cuccot, mert engem a Narancslével kilóra megvettél, és azt h i s z e m, hogy te vagy a kedvenc bloggerem, de ez csak egy tipp
    Na, szóval: elérted azt ((a kis rajzaiddal együtt)), hogy shippeljem Bekát és Yuriót, mert a kis sorozat alapján nekem tök nem jött le, hogy "áááh, ezeket össze kéne boronálni". De istenem, ebben az ő kapcsolatuk olyan édesen szerencsétlen, hát én megzabálom őket. Legszívesebben most olvasnám tovább, hogy mit fog tovább szenvedni Yurio - mert hát azt ő nagyon tud. ÓH, ÉS A KIS ENGEDÉLYKÉRŐS RÉSZ A HALÁLOM VOLT, DE KOMOLYAN!!!
    Viktuuriról pedig képtelen vagyok értelmes mondatokat alkotni, olyan #goals páros, hogy elátkozom a világot, asdfghjkkk. ÉS AZ EGÉSZ OLYAN TÖKÉLETESEN ÍROD, AHH.
    Ja, és Phichittel amúgy olyan semmilyen a viszonyom (?), deee itt olyan édesenláthatatlanul viszi a sztorit, húha. Ha nem lenne tök dramatikus lenne, tetsziiiiik.
    Az abszolút fav mondatom/mondataim, nem emlékszem, szóval ezt a végére hagytam:
    "Yurio oroszul káromkodott, miközben Phichit próbálta lefogni, Viktor oroszul visszanevetett, Katsuki Yuuri pedig japánul próbálta nem a földhöz vágni egymást."
    VÁROM A KÖVIT - és a Narancslét is, ahwe.
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aaaah köszönöm hogy írtál!<33
      Hát igen Chris. Szegénykémnek most nem könnyű, de majd lesz ez jobb is ne aggódj! :) Én egyébként nem shippelem Vityával, csak ilyen bromance szinten úgyhogy olyan vonal valszeg nem lesz.xd
      Ó a Narancslé, hát igen meg kéne emberelnem magam és folytatnom! ^^"" Remélem még nem orroltál meg rám teljesen amiért erre a kommentre se válaszoltam eddig. Nem volt szándékos esküszöm!
      Nagyon- nagyon örülök, hogy ennyi érzelmet kiváltottam belőled! Végig vigyorogva olvastam a kommentedet :D Meg annak is örülök hogy megfertőzhettelek az otayurivalxd welcome to the madness my love ;)
      Phichitbe meg kicsit jobban bele fogok menni, mert elsőre valóban olyan felszinesnek és semmilyennek tűnhet de ezen változtatni akarok ezzel a ficcel :D :D
      Remélem a következő is ennyire tetszeni fog! :DDD
      Puszillak :)

      Törlés