2017. június 17., szombat

#miénkanyár - II.

Elnézést a hosszú várakozásért! Remélem azért még maradt valaki akit érdekel a folytatás. ;)
Az átnézést és javítást köszönöm Suonjarnak! (A nevére kattintva megtaláljátok a blogját, ami telis-tele van Yuri on ice fanfictionökkel! Lehet válogatni)


#miénkanyár

II.
            Leo másnap reggel arra kelt, hogy váratlan fájdalom hasít a felkarjába, és ahogy kinyitotta a szemét, tekintete találkozott a mellkasán fekvő Guang Hongéval, aki épp minden gond nélkül harapott a kezébe.
- Jó étvágyat? – simogatta meg a másik fejét Leo, aki egyébként nem tűnt meglepettnek a jelenet láttán. Barátját valószínűleg zavarta, hogy még nincs ébren, ezért felkeltette. Ez egyáltalán nem volt egyedi eset nálunk, a kínai fiú ugyanis egy cukormázzal borított agresszió volt, ha egészen konkrétan akart volna fogalmazni. De Leo pont ebbe az akaratos oldalába szeretett bele. Ami csak ritkán, vagy csak olyanok környezetében mutatkozott meg, akik között el tudta engedni magát. Először ebbe szeretett bele. Aztán az egész lényébe.
- Köszönöm – somolygott rá a fiú, azzal állon harapta.
- Ennyire finom vagyok?
- Mondjuk kéne rád egy kis cukor – tűnődött.
- Te még a popcornt is cukorral eszed – jegyezte meg Leo enyhe rosszallással a hangjában.
- Mert úgy finom – vont vállat Guang Hong, majd egy csábító pillantás keretében hozzátette: – Te is nagyon finom vagy.
- Pedig azt mondtad, nem szereted a mexikóit – vigyorodott el Leo szégyentelenül, mire a másik fiú megint a karjába harapott, ezúttal erősebben.
- Te meg, hogy hanyagolod a szar poénokat.
- De olyan szép lehetőségeket kínálsz nekem, patito.
- Ne nevezz így – húzta el a száját Guang Hong, majd arcát a másik mellkasába fúrta. Imádta Leo illatát, valahogy megnyugtatta.
- Bocsánat – túrt bele gyengéden a barna tincsekbe, majd hozzátette: – Annyira szeretlek.
Guang Hong a pillanat töredéke alatt kapta fel a fejét, és nyomta a száját a másikéra; nem érdekelte, hogy a homlokuk fájdalmasan koccant össze hirtelen vagy, hogy Leo majdnem belefulladt a csókba a meglepettségtől. A mexikói fiú fél kézzel szorosan átölelte barátját, másik tenyere pedig észrevétlenül vándorolt le Guang Hong fenekére.
            Leo mindig megdöbbent attól, hogy barátja milyen észbontó dolgokra képes a nyelvével, ahogy az ajkai közé hatol; egyetlen csóktól megbolondult az egész teste, kirázta a hideg, majd ismét felforrósodott, és mintha villám csapott volna belé mindene lüktetni kezdett. Többször is rákérdezett, és Guang Hong mindig csak annyit mondott, hogy valami kínai sorozatból tanulta, és mivel Leo volt az első barátja, így kénytelen volt elhinni. De valahogy sose tudott napirendre térni felette.
- Leo – lehelte Guang Hong elhajolva egy pillanatra. Tekintete ködös volt, arca kipirult, szája még csillogott és már-már vörösre duzzadt ötpercnyi csókolózástól. Mellkasát kicsit megemelte, így kezét sikerült kettejük közé préselnie, és lecsúsztatni Leo nadrágjáig, mire a másik fiú felszusszant.
- Akarom – kezdte határozottan mozgatni kezét barátja kezdődő merevedésén.
- Francb’ – engedett ki egy elhaló nyögést Leo, és még közelebb húzta a rajta fekvőt. Gyors csókokat hintett barátja ajkaira, majd nyakára. Guang Hong felegyenesedett, és óvatosan ráült a mexikói fiú csípőjére, majd előre hátra mozogni kezdett. Érezte, ahogy Leo megfeszül alatta, és hogy az ő alsónadrágja is egyre szűkösebben szorul rá.
- Kérlek – nyúlt be Guang Hong ezúttal kedvese pólója alá.
Leo tudta, hogy ha most enged a másiknak, akkor nem lesz vissza út. De ott, abban a pillanatban semmilyen érv nem jutott eszébe, hogy miért is ne tenné meg. Eddig mindig sikerült ellenállnia, és visszautasítania az akaratos fiút, mert nem akart neki fájdalmat okozni. De ott, abban a pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy szét akarja szaggatni szerelmét, fel akarja falni, hogy csak az övé legyen, és soha senki rajta kívül ne lássa így őt.
Leo bólintott, mire kedvese arcán átfutott egy diadalmas vigyor. Lehajolt, és ismét megcsókolta a másikat.
            Kopp.
            Mindketten összerezzentek a hangra, de főleg a morgolódásra, ami azt követte:
- A rohadt életbe már Phichit! Harmadszorra esek le az ágyról!
Kellett pár pillanat, mire mindketten feldolgozták, hogy kinek a hangját hallják alig öt méterre az ágyuktól, de egyikük sem mert odanézni. Guang Hong elkerekedett szemekkel és összevont szemöldökkel bámulta meredten barátját, aki előtt épp most pergett le az élete.
            Seung-gil Lee ott állt tőlük nem messze, és éppen egy párnával igyekezett agyonütni az édesdeden alvó Phichit Chulanont-t, akinek nem akaródzott felkelni.
- Most mi legyen? – tátogta Leo, mire a másik csak megrázta a fejét, majd kétségbeesetten leugrott barátjáról.
- Te meg mellkason rúgtál vagy kétszer – motyogott Phichit, és a fejére húzta a takaróját.
- Szándékosan.
- Mi? – ült fel lendületből a thai fiú.
- Mert horkoltál – vigyorgott Seung-gil, ami már önmagában ijesztő látvány volt.
- Én nem is!
            Ekkor pillantotta meg Phichit a szoba másik felében fekvő Leot, aki arcát a párnájába temetve feküdt a hasán, és a mellette ülő Guang Hongot, aki a mellkasához felhúzott lábakkal nézett rá fájdalmas képet vágva. Ugyan még fáradt volt, de nem kellett neki hozzá sok, hogy összerakja a történetet. Pont ő ne jött volna rá.
- Azt hiszem – mondta Phichit –, megzavartad Guang Hongékat.
- Én? – nézett rájuk értetlenül Seung-gil. – Megzavartalak titeket valamiben? Még aludtatok?
- Ki kell mennem a mosdóba – fakadt ki Guang Hong, és elrohant.


            Alig múlt el nyolc óra, mikor Otabek szemei kipattantak, és onnantól kezdve egyszerűen képtelen volt visszaaludni, akárhogy is erőlködött. Egy kicsit mindig fáradt volt, ezért szeretett jó nagyokat szundítani, hogy ne kerüljön olyan állapotba, mint amilyenben most volt. Karikás szemekkel és gyűrött arccal ásítozott nagyokat az ágyán ülve. Este alig aludt valamit, mert végig a mellette lévő ágyban fekvő orosz szőkeségen kattogott az agya.
            Még mindig nehezen fogta fel, hogy tegnap Yuri Plisetsky megcsókolta. Őt. Pont őt? A parton ültek, az óceán zúgott, a nap fényesen csillant Yuri szemében, és megcsókolta. Aztán ő visszacsókolt, majd egymás karjában pihentek a homokban. Az egész olyan álomszerű volt.
            Aztán megjelent Viktor Nikiforov a vőlegényével nem messze tőlük a parton, és Yuri úgy ugrott fel a homokból, mintha megperzselték volna. Bár Otabek teljesen egyetértett azzal, hogy amíg ők sem tudják pontosan, hogy mi is történik kettejük közt, addig nem szükséges bárki más orrára kötni, az viszont bántotta, hogy onnantól kezdve nem tudtak kettesben maradni még pár pillanatra sem. Valaki mindig ott volt a közelükben. Így még csak meg sem tudták beszélni, hogy most mi lesz. Meg egyáltalán.
            Yuri a faház előtt ült terpeszben, és felváltva nyújtózott hol a jobb, hol a bal lábfejéhez.
- Nem alszol? – támaszkodott az ajtókeretnek Otabek fél vállal, mire a szőke felnézett rá.
- Miért, úgy tűnik, zsenikém?
- Én tudok nyitott szemmel aludni.
- Mi van? – vigyorodott el Yuri.
- Tényleg – tartotta fel megadóan a kezeit Otabek –, nagyon hasznos tud lenni.
- Most is alszol? – kuncogott a fiú, közben folytatta a nyújtást.
- Nem – sóhajtott -, egész este nem tudtam aludni.
- Én sem – ismerte el a másik.
            Hosszúra nyúló pillanatokig csak némán figyelték a másikat, mintha éppen szavak nélkül próbálták volna lekommunikálni, hogy ugyanazon törték a fejüket az éjjel, és hogy egyikük sem jutott semmi értelmesre. Bár azt Otabek nem olvashatta ki barátja tekintetéből, hogy míg ő az első randevújuk helyszínén gondolkozott, addig Yuri már gondolatban berendezte a közös lakásukat, és megtervezte az esküvői meghívójukat. Igen, Yuri sosem volt olyan megfontolt, mint barátja, és mindent azonnal akart.
            Mivel nem úgy tűnt, hogy bármelyikük is meg fog szólalni a közeljövőben, Yuri úgy döntött, folytatja a reggeli nyújtást, hanyatt vágta magát a földön, majd egyik lábát a magasba kezdte emelgetni. Otabek nagyot sóhajtva odalépett a fiúhoz, és leguggolt hozzá.
- Segítek – mondta, azzal a másik bal combja fölé térdepelt, jobb lábát pedig kezeivel megpróbálta minél közelebb nyomni Yuri mellkasához. Nem volt nehéz, hiszen az orosz fiú ijesztően hajlékony volt; ennek Otabek mindig a csodájára járt, hiszen ő maga néha úgy érezte, Yurihoz képest maximum annyira lehet rugalmas, mint egy bot.
            Yuri gyűlölte, hogy Otabek nem hajlandó észrevenni azokat a gyilkos villámokat, amiket a szemeivel szórt felé, amiért sikerül mindig ilyen kínos helyzetbe hoznia. Egy egyszerű páros nyújtó gyakorlatot most olyan erotikusnak érzett, mint még semmit eddigi életében. Azzal a tegnapi csókkal átlépett egy határt, amit egyébként egyáltalán nem bánt, sőt az igazat megvallva büszke volt magára. A gond csak az volt, hogy Otabek még mindig a legjobb barátja volt, és pont vele akarta volna megbeszélni, hogy az este, ha nem fogja vissza magát, majdnem átmászik az ágyába, és olyan dolgokat tesz vele, amilyenekről eddig még csak fantáziálni sem mert.
- Azon gondolkodtam – szólalt meg Otabek visszarángatva Yurit a jelenbe -, hogy lenne-e kedved elmenni ma valahova?
- Aha.
- Mármint kettesben – folytatta óvatosan –, mint egy randi.
            Yuri érezte, hogy arca azonnal égni kezd, és hogy valószínűleg elvörösödött, ezért elkapta a tekintetét, és csak hümmögött valamit válaszképpen.
- De csak ha van kedved. Gondoltam, hogy könnyebb lenne megbeszélni ezt a dolgot egyedül, távol a többiektől.
- Ööe aha. Mármint igen… izé. Felőlem mehetünk – vont vállat a fiú.
- Örülök – mosolyodott el Otabek. Yuri pedig már sokadszorra azon kezdett gondolkozni, hogy miért őt hasonlítják mindig egy angyalhoz, mikor Kazahsztán hőse sokkal inkább egy mennyei adomány az emberiségnek, mint ő bármikor eddigi életében.


            Viktor Nikiforov egy lusta dög volt, állapította meg nap mint nap vőlegénye, mikor megpróbálta kiimádkozni az ágyból. Reggelente, mikor edzeni mentek a jégpályára, Yuurinak már külön módszere volt arra, hogyan vegye rá az orosz férfit, hogy hajlandó legyen felkelni és elindulni vele. Bezzeg mikor anno Yuuri edzéseiről volt szó, minden gond nélkül kipattant hajnalok hajnalán is.
            A főépület ebédlőjében ültek, és miután összedobált kettejüknek némi reggelinek valót a svédasztalról, Yuuri lehuppant Viktor és Chris közé egy asztalhoz. Mindkét férfi úgy nézett ki, mint akinek még legalább egy hét alvásra lenne szüksége, annyi különbséggel, hogy a svájci korcsolyás még mintegy bónuszként bűzlött az alkoholtól. Yuuri először nem akart rákérdezni, mert tegnap estefelé Chris félrehívta Viktort, hogy beszéljenek valamiről kettesben, és ilyenkor őt akaratán kívül is minden alkalommal gyötörni kezdte a sárga irigység. Bár már Chris többször is megnyugtatta, hogy közte és Viktor között sosem volt barátságnál több, és bár fiatalon érzett valami plátói vonzalmat a férfi iránt, nem is akarja, hogy ennél több legyen, Yuuri mégis mindig rosszul érezte magát már attól is, ha beszélgettek. Utálta magát, amiért ilyen sekélyes, nehezére esett bevallani, hogy nem akarta, hogy akárki is a vőlegénye közelébe menjen.
- Igazán aludhattunk volna még – dünnyögte Viktor, mikor kedvese elé tolt egy frissen kent eperlekváros kenyeret. – Nyaralunk, vagy nem? Olyan fáradt vagyok.
- Te mindig fáradt vagy – ingatta a fejét Yuuri.
- Nem tehetek róla – vont vállat teátrálisan –, ha egyszer valaki állandóan lefáraszt.
- Viktor – pisszegte le az orosz férfit, és az asztal alatt a combjába csípett.
- Én vagyok itt az áldozat – folytatta széles vigyorral az arcán. – Megront a vőlegényem!
- Meg vagy te romolva alapból – szólt közbe Chris, miközben egy szőlőszemet bökdösött az ujjával.
- Bagoly mondja.
- Ezek a mai baglyok. Van pofájuk.
- És mond csak Viktor – fordult ismét vőlegényéhez Yuuri -, mi lesz, ha lesz egy gyereked? Akkor se fogsz felkelni időben? Vagy mondjuk, ha sír az éjszaka közepén?
- Ööeehh – mondta bölcsen Viktor Nikiforov világsztár jégkorcsolya bajnok.
- Hupsz – vigyorodott el Chris. – Csak nem máris ráálltatok a baba programra?
- Egyenlőre csak tervezgetünk, de igen, így is mondhatjuk.
- Nem gyors ez egy kicsit, legények? – köszörülte meg a torkát a svájci férfi.
- Hát már jegyesek vagyunk. Össze fogunk házasodni, és utána gyereket is szeretnénk – sorolta lelkesen Yuuri hirtelen megfeledkezve dühéről, amit a kedvese váltott ki belőle az imént.
- Mert ez a dolgok rendje? Így érnek véget a tündérmesék is, mi?
- Hát igen. Gondolom – mélázott el a japán fiú. –Meg aztán rémesen szeretnék egy kisbabát. Nem tudom, csak elfogott az az érzés, hogy nekün…
            Yuuri hirtelen elhallgatott, mikor pillantása találkozott Chris csillogó tekintetével. Szemei könnybe lábadtak, és bár nem sírt, de úgy tűnt, már nem sok kell hozzá.
- Minden rendben, Chris?
- Nekem ez nem megy – állt fel hirtelen a férfi. – Nem tudom megcsinálni.
- Mi? – nyögte Yuuri, de nem faggatózott tovább, mert érezte Viktor óvatos szorítását a combján, ami azt jelentette, hogy hagyja elrohanni a férfit.
- De gratulálok nektek – adta ki szipogva a végszót Chris, majd elhagyta az ebédlőt.
            Yuuri pár percig csak csendben ült, és kenegette a lekváros kenyerét, majd nem bírta tovább, és megtörte a kettejük közt lévő némaságot.
- Ez meg mi volt?
- Nehéz most neki…
- De miért? Vagy nem mondhatod el? – hajtotta le szomorúan a fejét Yuuri. Ez is egy olyan pillanat volt, mikor indokolatlan féltékenység öntötte el hirtelen, hogy a két férfinek van egy közös titka, amibe ő nincs benne.
- Megkérték a kezét – mondta nemes egyszerűséggel Viktor, mire szerelme kezéből kiesett a vajazó kés.
- Hogy mi van?
- A pasija megkérte a kezét. Veszekedtek, aztán ez lett a vége. Érdekesen működő pár.
- És Chris kiborult az esküvőtől?
- Chris nemet mondott – válaszolt Viktor.
- De miért? Én ezt nem értem – ingatta a fejét Yuuri. – Mindig arról beszélt, hogy mennyire odavan Louisért, és hogy milyen jól kiegészítik egymást… meg egyéb perverz dolgokat is, de az most nem is fontos.
- Tudom, és Chris szereti is, sőt ami azt illeti, szerintem jobban is, mint gondolná.
- Akkor meg hol itt a probléma?
- Meg kell értened, hogy Chris nem olyan, mint te vagy én. Ő egyszerűen máshogy van bekötve érzelmileg, ha ennek így van egyáltalán értelme. Neki mindig is fontos volt a szabadság.
- Igen, tudom – bólintott –, de ennek akkor sincs értelme. Ha két ember szereti egymást, akkor-
- Akkor nem muszáj összeházasodniuk – fejezte be helyette Viktor. – Anélkül is szerethetik egymást, vagy nem?
- De igen.
- A házasság az egy végleges dolog. Ezért fogunk mi egybe kelni, Yuuri, mert biztosak vagyunk benne, hogy örökké szeretni fogjuk egymást és együtt leszünk. De bármilyen hihetetlen, Chis nem ilyen magabiztos.
- Ezt tényleg nehéz elhinni róla.
- Tudom – mosolyodott el Viktor –, de te nem ismered őt úgy, ahogy én. Bár már évek óta együtt vannak Louisszal, előtte sokat kellett csalódnia férfiakban és nőkben. Többször is meghallgattam tőle, hogy ő sose fogja véglegesen elkötelezni magát. Mondjuk… én se gondoltam volna, hogy bárki gyűrűt húzna az ujjamra.
- Aztán jöttem én – fogta meg kedvese kezét Yuuri, aki erre egy hálás csókot lehelt a homlokára.
- Neked nem mertem nemet mondani.
- Hé – csípett kedvese arcába Yuuri, mire Viktor elnevette magát. Eszébe jutott, hogy a kapcsolatuk kezdetén a japán férfi milyen szégyellős és megfontolt volt. Leírhatatlan örömmel töltötte el, hogy vőlegénye mostanra olyan természetesen viselkedik körülötte, mintha egész életükben ismerték és szerették volna egymást.
- Visszatérve Chrisékre – folytatta Viktor –, sejtettem, hogy előbb vagy utóbb meg fog történni ez a veszekedés, mert már az elején feltűnt, hogy Louis olyan családból jött, ahol a házasság elvárt. Valamikor beszélgettünk valami ilyesmiről.
- És most mi lesz?
- Hogy érted?
- Hát – vont vállat Yuuri –, nem is tudom. Nem kéne csinálnunk valamit?
- Mire gondolsz? – nevette el magát az orosz férfi, és játékosan beletúrt szerelme hajába.
- Most meg mit nevetsz?
- Semmit. De sejtettem, hogy azonnal tenni akarsz majd valamit.
- Igen? – vonta fel szemöldökét Yuuri, majd hozzátette: - Én viszont nem számítottam rá, hogy ilyen éretten fogsz viselkedni… bármivel kapcsolatban.
- Ó csak nem? Tetszik, ha ilyen vagyok? – vigyorodott el Viktor.
- Mmm-hm. – Yuuri előbb szétnézett az ebédlőben, hogy rajtuk kívül nincs-e ott senki, majd kedvese combjára simítva a kezét folytatta: - Be kell ismernem, hogy teljesen beindít, amikor ilyen felelősségteljesen és komolyan beszélsz, Viktor Nikiforov.
Érdekes információ az orosz korcsolyázóról, hogy ha Yuuri kimondta a teljes nevét egy bizonyos hangsúllyal, az mintegy varázsigeként működött nála. Egy másodperc alatt vesztette el minden önkontrollját.
- Akkor talán el kellene beszélgetnünk a közös jövőnkről – mondta Viktor, de a mondat vége már lényegében Yuuri szájában landolt, a nyelvével együtt. Érezte, hogy a japán férfi elmosolyodik, miközben két kezével átöleli.
- Szükségünk lesz egy nagyobb lakásra – lehelte Viktor pár levegővételnyire elszakadva kedvesétől, aki csak szaporán bólogatott párat, majd száját megint az övére tapasztotta.
- És kell beh-bele gyerekszoba-hh erre gondolnunk kell –
- Igen ez nagyon fontos – ült az ölébe Yuuri, átkarolta, és ismét megcsókolta.
Viktor kezeit kedvese derekán összekulcsolta, és még közelebb húzta magához, olyannyira, hogy egy pillanatra átsuhant az agyán, hogy eldőlnek a székkel. De Yuuri eperlekvár ízű csókjai nem hagyták sokáig gondolkozni.

- Uuugh, remélem, belefulladtok egymás szájába – hangzott egy igencsak rosszalló hang egy igencsak mérges tinédzser szájából, aki ekkor már az asztaluk túl oldalán állt karba tett kezekkel.
- Yurio – pillantott rá Yuuri, majd óvatosan lehámozta magáról Viktor kezeit, aki ennek a legkevésbé sem örülvén nem sokat segített ebben a folyamatban. Visszaült a saját székére. Nem azért, mert szégyellte volna azt, amit kedvesével az imént tettek, csak tekintettel volt Yurióra, aki ettől mindig kényelmetlenül érezte magát, még ha ő nem is így fogalmazott volna. Vőlegényét ez már kevésbe érdekelte.
- Kérsz egy lekváros kenyeret? – kérdezte Yuuri, de addigra már majdnem megkente a kenyeret, amit az orosz fiú szó nélkül elfogadott, és szinte egyben benyomott a képébe.
- Na, mi van? – nevetett Viktor. – Csak nem ideges vagy valami miatt?
- Nahm – rázta a fejét Yuri teli szájjal.
Azt ugyanis tudni kellett Yuri Plisetskyről, hogy ha dühös volt, hajlamos volt embereket rugdosni és törni zúzni maga körül, de ha izgult és ideges volt valami miatt, akkor megállás nélkül evett. Erre még Yakov jött rá, mikor Yuri még kisebb volt, és egy fellépés előtt annyira izgult, hogy megevett két gombás pizzát, (amit egyébként Georgi és Mila rendeltek maguknak), aztán nem tudott kiállni aznap este, mert borzasztóan fájt a hasa. Meg aztán nem is szerette soha a gombát.
- Kérsz még egyet? – mosolygott rá Yuuri, mire a fiú csak bólintott.
- Ne adj neki – fogta meg kedvese kezét Viktor. – Te is tudod, hogy mikor így tömi magát, az nem az éhségtől van.
- Na, te csak ne mond meg nekem, mikor vagyok éhes, hülye vénember! – kiabált rá Yurio.
- Hé! – szólt rájuk Yuuri, mielőtt vőlegénye valami olyat szól vissza, ami miatt „családi kibeszélő estet” kell tartaniuk. Megint. Ebben a hónapban már harmadszor.
- Mond csak, Yurio, ideges vagy valami miatt, hm? – kerülte meg az asztalt a japán férfi, hogy a fiú mellé állhasson.
- Igazából – kezdte a fiú lesütött szemekkel – kérdezni akartam tőled valamit.
- Ha teherbe ejtetted Otabeket, kitagadlak. Jobb, ha tudod – vigyorgott önfeledten Viktor, mire Yuuri villantott felé egy amolyan „még egy ilyen hozzászólás, és kereshetsz magadnak estére más alvóhelyet” pillantást. Aztán a férfi inkább befejezte a csipkelődést.
- Mit akartál kérdezni? – fordult ismét a fiúhoz Yuuri, mire az csak a vállát vonogatta. Ritka pillanatok egyike volt, mikor az orosz fiú komoly beszélgetést akart kezdeményezni vele, de Viktor előtt sosem volt hajlandó kinyögni egy hangot sem, Yuuri szerint azért, mert félt, hogy a férfi kineveti, vagy nem veszi komolyan.
- Viktor, kettesben hagynál minket egy kicsit? – kérte kedvesét a japán férfi.
Vonakodva ugyan, de végül Viktor kisétált az ebédlőből magukra hagyva őket.


            Yuuri már régen sejtette, hogy még gondok lesznek ezzel az Otabek Altinnal. Ez akkor vált biztossá, mikor egy fél éve Yurio megkérdezte tőle, hogy mit szoktak a barátok együtt csinálni, vannak-e szabályok, na és a legjobb barátok? Annak örült, hogy az orosz fiú egyre többet kereste fel komolyabb kérdésekkel; úgy érezte, kezd kialakulni közöttük egyfajta kapocs, de abban azért reménykedett, hogy a most elhangzó kérdést még legalább egy évig, ha nem kettőig nem fogja hallani. Bár persze Yuri Plisetskyről volt szó. Miért is várna bármivel?
- Mit szokás… csinálni egy randin?
- Egy randin? – döbbent le Yuuri.
- Igen, azon! – háborodott fel a fiú. – Attól, hogy te Viktor előtt nem voltál senkivel, én még lehetek!
- Hogy mi? Te… ugye nem akarsz…?
- Mi? NEM! Nem fekszem le senkivel, ne legyél gusztustalan, Katsudon. A randizásra értettem – hadart Yuri ingerülten, de közben nem tudta leplezni zavarát, már csak azért sem, mert piros arca rögtön elárulta.
- Miből gondolod, hogy Viktor előtt nem randiztam senkivel?
- Erre most komolyan azt szeretnéd, hogy válaszoljak?
- Öhh, nem. Jobb, ha nem tudom – rázta a fejét Yuuri. – De nem túl hirtelen ez az egész egy kicsit, hmm?
- Hát lehet. Vagyis hogy nem. Épp csak egy fél éve esedékes a dolog azt hiszem… - tördelte kezeit a fiú. Látszott, hogy rémesen zavarban van, és hogy nem esik neki jól, hogy erről kell beszélnie akárkivel is, de pont ebből tudta Yuuri, hogy ez tényleg fontos neki. Máskülönben nem hozta volna fel.
- Ha tényleg így érzel, annak nagyon örülök, de nem szeretném, hogy csak azért, mert Otabek…
- Várj – állította le Yurio –, honnan tudod, ho-hogy Otabekről van szó? Na mármint, ha róla van szó ugye.
- Erre most komolyan azt szeretnéd, hogy válaszoljak?
- Énööh… menj anyádba!
- Köszönöm – ingatta a fejét Yuuri.
- Mármint na.
- Nagyon izgulsz? – váltott témát a japán férfi segítőkészen.
- Lehet. Csak mert… nem tudom, miről beszélhetnénk Bekával. Mármint egy randin beszélgetni szokás, nem?
- Nekem nem úgy tűnt, hogy bármiféle kommunikációs gát lenne közö…
- Nem az, hülye! Mármint na – vont vállat Yurio –, csak hát hogy ismerkedjek valakivel, akiről mindent tudok?
- Oh.


            Rettentő hőség volt, olyan, amit Seung-gil nagyon nehezen viselt, ezért egy kendővel a fején keringett a parton (ahová egyébként a legkevésbé sem vágyott volna, és ha csak valaki ki nem rángatja a házból, nem is ment volna), és hagyta, hogy a vigyorgó Phichit belékarolva meséljen neki viccesnek titulált történeteket. A thai fiú egy szál fürdőnadrágban flangált, és nem úgy tűnt, mint akit egy kicsit is megviselne a tűző nap. Seung-gilnek átsuhant az agyán, hogy rá kellene szólnia, amiért nem visel pólót, mert a végén csúnyán leéghet, de aztán tekintete túl sokáig időzött Phichit gyönyörű barna bőrén, és valahogy nem akaródzott ezt a látványt megvonnia magától.
            El kellett ismernie, hogy Phichit Chulanont-nál gyönyörűbb emberrel még nem találkozott. De pont ez idegesítette is benne. Mindig úgy tűnt, hogy a fiú tökéletes, mindenki szereti, minden sikerül neki, állandóan vigyorog, mintha semmi gondja nem lenne. Az a tipikus két lábon járó mázli volt, akit Seung-gil általában messzire elkerült. Nem szerette az olyan embereket, akik minden erőfeszítés nélkül érnek el sikereket az életben pont azért, mert neki mindenért keményen meg kellett dolgoznia.
- Nagyon jól áll neked ez a kendő – kuncogott Phichit. – Nem tudom, mondtam-e már.
- Igen, mikor a fejemre kötötted.
- Egyszerűen ellenállhatatlan.
- Ha te mondod – dünnyögte Seung-gil a szemét forgatva. Rémes helyzetben volt. Minden porcikájával azon volt, hogy megvesse, de legalább ne kedvelje a thai fiút; és ez online működött is, mikor hónapokig állta a flörthadakat, amiket rázúdított, de így személyesen Phichit visszautasíthatatlan volt. Az már csak mindennek a teteje volt, hogy remekül el tudtak beszélgetni egy csomó mindenről, mert Seung-gil legnagyobb meglepetésére egészen hasonló ízlésük volt sok téren.
- Ó – oldotta fel megrezzenő telefonját Phichit. – Guang Hong írt, hogy menjünk strandröpizni velük, mert kettesben uncsi.
- Hát én azt hiszem, inkább elmegyek futni, ahogy beszéltük – vont vállat a fiú. Ébredés után szó esett arról kettejük közt, hogy Seung-gil nem örül, hogy ki kell hagynia pár edzést, ezért Phichit felajánlotta, hogy menjenek futni (bár nyilván nem ilyen hőségben, inkább este felé, de ez volt a koreai fiú egyetlen menekülő útvonala).
- Jaj már! Ez is mozgás! – húzta maga után Phichit. – Barátkozz egy kicsit!


            Még volt legalább fél óra a megbeszélt időpontig, de Otabek már ott ücsörgött a faház előtt, hogy nehogy Yurinak várnia kelljen rá. Meg azért is, mert már nem tudott mit kezdeni magával. Egész nap fel alá mászkált a parton, és próbált egy minél ütőképesebb tervvel előállni a randijukra, hogy minden tökéletes legyen. Próbált nem izgulni; mitől is félhetne? Hiszen a legjobb barátjáról van szó. Úgy ismeri, mint a tenyerét. De aztán eszébe jutott, hogy a legjobb barátja Yuri Plisetsky, és inkább mégis csak izgulni kezdett.
Már nagyon régóta tetszett neki az orosz korcsolyás fiú, éveken át figyelte a versenyein, és mikor fél éve összebarátkoztak, ez szépen lassan átalakult valami sokkal többé és fontosabbá, mint azt Otabek gondolta volna. De Yuri kiszámíthatatlan volt és gyakran gyerekes, ezért a kazah fiú nem kezdeményezett volna még egy jó darabig, de szokásához híven barátja most is keresztülhúzta számításait a meggondolatlanságával.
            Ki tudja, meddig őrlődött volna magában, ha meg nem csörren a telefonja. Otabek meglepetten húzta el az ujját a képernyőn.
- Halló?
- Otabek! Mizujs van veled, ember? – szólalt meg a vonal másik végén Jean-Jacques Leroy.
- Semmi.
- Az igen! A szokásosnál is bőbeszédűbb vagy.
- Mit szeretnél, JJ? – sóhajtott Otabek. Egészen kis koruk óta barátok voltak a kanadai korcsolyással, és általában jól elvoltak, talán mert ő volt az egyetlen, aki elviselte, és elég jól ismerte ahhoz, hogy kezelni tudja. De akadtak pillanatok, mikor egyszerűen csak túl fáradt volt hozzá.
- Mikor múltkor nálatok aludtam, a húgod reggelinél nézett egy sorozatot. Tudod – magyarázta JJ. – Azt, amiben a csávó meg a csaj a tetőn smároltak.
- Asszem az a Teen Wolf volt.
- Az! Teen Wolf. Le akartam tölteni Isabellának.
- Ja, az tetszene neki – értett egyet Otabek. – Egyébként hogy van?
- Uh jól-jól csak öhh… épp női gondjai vannak.
- Mi?
- Konstruál.
- Menstruál? – segített Otabek.
- Én ezt így mondom, jó? De igen. És ilyenkor jobban szereti, ha sorozatot nézünk otthon, mintha elmennénk randizni, érted.
- Vágom. Hát jobbulást neki. Mármint… nem tudom, hogy ezt szokás-e ilyenkor mondani.
- Én se. Megmondom, hogy üdvözlöd.
- Oké.
- Amúgy ideje lenne már, hogy átruccantsd ide a segged, nem gondolod, Altin? – csillogtatta meg csodálatos fogalmazó képességét JJ.
- De – sóhajtott Otabek. – Csak tudod, hogy sokat kell dolgoznom, hogy segítsek anyának.
- Tudom-tudom - vágta rá JJ azonnal, mintha rögtön leesett volna neki, hogy kellemetlen témát érintett. - Majd megyek én! Lenyírom a füvet vagy ilyesmi.
- Kösz – röhögött fel Otabek. – Egy hős vagy.
- Igyekszik az ember – értett egyet a kanadai fiú. – Minden oké amúgy?
- Igen, persze.
- Tuti? Elég nyomott a hangod. Mármint a szokásosnál is fáradtabbnak hangzol.
- Csak szenvedek. A szokásos.
- Ó, a kedvenced – nevette el magát JJ. – Most éppen min?
- Elhívtam Yurit randizni – bökte ki Otabek. De mintha egy követ köpött volna ki, ami eddig a torkát nyomta. Muszáj volt elmondania valakinek, különben úgy érezte, becsavarodik. JJ egyébként nem a legjobb választás volt, mert valami megmagyarázhatatlan módon imádta szívni Yurit vérét. Otabek már rég megtanulta, hogy ha valaki visszaszól a kanadai korcsolyásnak, vagy csak reagál a sértéseire, az valahogy még inkább felszítja benne a tüzet, és a hecc kedvéjért folytatja, és nem hagyja abba addig, amíg a másik fél válaszol. És Yuri nem az az ember volt, aki csak úgy belenyugszik a vesztes szerepébe.
- Azt a ku… Yuri Plisetskyt?! – kérdezte döbbenten JJ.
- Igen, őt.
- Baszd meg, Otabek, elejtettem egy poharat miattad!
- Öö, bocs?
- Csak így fogtad, és „mi a pálya szivi tolunk egy kört a motoromon”, vagy mi? Te jó ég! Kész vagyok! Nagyon jó vagy, Altin! – JJ annyira ordított a telefonba, hogy Otabeknek szabályosan el kellett tartania a fülétől, hogy ki ne szakadjon a dobhártyája.
- Nincs itt a motorom – dünnyögte.
- Mér’, hol vagytok?
- A Bahamákon.
- Mi?! Elvitted a Bahamákra? Otabek Altin, te Casanova! A jó égbe már, a kezét nem kéred meg?
- Mi? Nem. Ez egy ilyen koris izé… Chulanont szervezte.
- Mit?
- Hát a GP-s versenyzőknek nyaralás vagy ilyesmi – mondta Otabek.
- Akkor nekem miért nem szólt senki?
- Te nem tudtál róla?
- Nem! Hát hogy lehet pont engem elfelejteni?! Ez több mint felháborító!
- Én se értem – motyogta Otabek Altin, aki valójában nagyon is értette. Igazság szerint JJ-t a többi versenyző nem nagyon kedvelte, de azt nem gondolta, hogy egy ilyen esemény híre nem jut el hozzá.
- Fel is hívom apát – jelentette ki a fiú.
Otabek gyakran elgondolkodott, milyen lehet, ha a szüleid egyben az edzőid is; sok minden valószínűleg jóval könnyebb lett volna. Az ő anyja nem tanult tovább, és most sok helyen dolgozott egyszerre, takarítóként és pincérnőként, de sehol sem kapott túl jó fizetést, az apja pedig a hadseregben szolgált, így kezdetben egyikük sem tudta igazán, hogy álljanak Otabek sportbéli sikereihez. Az apja nem is örült neki, mikor komolyan elkezdett korcsolyázni, hiszen ez sok pénzt igényelt. De az édesapja halála után egy sportegyesület felkarolta, minden ezzel kapcsolatos pénzügyi terhet levéve a család válláról.
- Na leteszem, mert lassan itt lesz Yura – mondta Otabek amolyan búcsúzásképpen.
- Te Yurának hívod?! – visított fel JJ. – Én nem is tudtam, hogy már ilyen szinten vagytok! Hát ezért hanyagolsz engem már hónapok óta! Beelőzött egy szöszi.
- Állj már le.
- Jó-jó! Csak tényleg megleptél ezzel. Meg azt se hittem, hogy az a kis takony valaha randizni fog.
- Tegnap megcsókolt – jelentette ki Otabek büszkén. Ezt sem kellett volna elmondania, de ha már elkezdte, nem tudta abba hagyni. Olyan jó érzés volt végre valakinek erről beszélnie.
- TE JÓ ÉG! És a szüzességed megvan még? Nem esett ki a zsebedből miközben nyálat cseréltetek az orosszal?
- Jesszusom, fogd már be. Le fogom tenni.
- Az fura, ha ettől most kicsit beindultam?
- Fuj baszd meg. Nem értem, miért barátkozom veled – rázta a fejét Otabek.
- A csula szerződés miatt – emlékeztette JJ arra a nyári edzőtáborra, mikor a tizenegy éves Otabek megismerkedett a kanadai fiúval. A szerződés lényege az volt, hogy mindketten felszaladtak egy magas dombra, és a tetején álló fa tövébe köptek, és ez azt szimbolizálta, hogy mindig jóban lesznek. Így visszagondolva ennek persze semmi értelme, de valahogy akkor logikusnak tűnt, mikor JJ kitalálta.
- Ja, tényleg – sóhajtott Otabek.
- Jó oké, leteszem – ígérte JJ. – De akkor részleteket kérek, ha vége a randinak!
- Hahh, rendben-rendben.
- Király. Na szevasz Altin! Jó randit! Aztán csak semmi huncu–
És Otabek kinyomta a telefont.


            Seung-gil soha életében nem röplabdázott. Ő korcsolyás volt. Senki nem várhatta el tőle, hogy más sportban is részt vegyen, ha egyszer ezt az egyet űzte halálosan komolyan már egészen kiskorától kezdve. Arról nem is beszélve, hogy a labdajátékokban borzasztó volt. Ez alapvetően teljességgel hidegen hagyta, de ez alkalommal valahogy minden egyes el nem talált labdával egyre feljebb ment benne a pumpa.
- Leo, üss már bele néha abba a labdába! – kiáltotta ingerülten Guang Hong, amikor huszadszorra pottyant a fenekére a barátja felé repülő labda után ugorva.
- Bocsi – nyújtotta a kezét, hogy felsegítse. – Elég béna vagyok.
- Ezzel nem vitatkozom – porolta le a nadrágját a kínai fiú.
- Lemosunk titeket, Ji! – szólt oda Phichit, ahogy megint nyitáshoz készülődött.
- Ez nem ér! Én alacsony vagyok, Leo meg használhatatlan – ellenkezett Guang Hong.
- Ó most bezzeg elismered, hogy alacsony vagy.
- Csak ha nagyon muszáj – dünnyögte a fiú. – Lee meg egy terminátor. Csak nézz rá!
Seung-gil villantott felé egy szigorú pillantást, mire Guang Hong ijedtében majdnem visszacsüccsent a homokba, és addig hátrált, míg Leo mellkasának nem tudott dőlni.
- Mmm, mi lenne, ha változtatnánk a csapatokon? – vetette fel Phichit. – Én lennék veled, Leo meg Seung-gillel.
- Ööö – fogta meg reflexszerűen Guang Hong Leo kezét.
- Nekem már nem nagyon van kedvem játszani, Phichit – mondta Seung-gil, miközben a játék közben hajába került homokot próbálta kiszedegetni. Pontosan tudta, hogy a többi versenyző vagy tart tőle, vagy egyszerűen csak nem kedveli, ezért nem is akarta erőltetni ezt az egészet. Mindig is kényelmetlenül érezte magát az emberek között; egykeként nőtt fel egy kissé elszigetelt családban. Korán elkezdett versenyszerűen korcsolyázni, ezért nem sokat járt rendes iskolába, mielőtt magántanuló lett. Az olimpiára készült, nem volt ideje barátkozni. Az állatokkal jobban kijött.
- Ó, ugyan már! – karolta át Phichit, és közel vonta magához. A koreai fiú valósággal gyűlölte, ha bárki hozzá ér, csak ha volt benne egy kis alkohol, akkor volt képes megfeledkezni erről a rigolyájáról. Phichit közelsége viszont jól esett neki.
- Inkább menjünk, együnk valamit – sóhajtott Seung-gil.
- És mi lesz az edzéssel? – nevetett fel Phichit.
- Ez – mutatott körbe – edzés?
- Hát persze! Itt is mozogsz, nem? És közben legalább jól elvagyunk.
Közben Guang Hong megpróbálta elmagyarázni Leónak, hogy hogyan üsse el a labdát szakszerűen.
- Te aztán komoly sportember vagy – morogta Seung-gil.
- Ne próbálj meg sértegetni, mert nem fog működni – mosolygott rá szélesen Phichit, amitől hirtelen rajtakapva érezte magát, és halványan elpirult. Gyűlölte, hogy éveken át semmi problémája nem volt, megvolt magában, és most jött ez a srác, aki minden gond nélkül átlát rajta. Ez felbosszantotta és megrémítette.
- Meg aztán – folytatta Phichit. – legalább barátkozol egy kicsit. Rád fér.
- Jesszusom, fejezd már be – sóhajtott elgyötörten Seung-gil, és lerázta magáról a fiú karját. – Nincs szükségem „barátokra”.
- Ezt most miért kell így mondani?
- Mert ez az igazság! – nevette el magát a koreai korcsolyás kissé hisztérikusan. Fáradt volt és gyengének érezte magát. És mindezért Phichitet okolta.
- De én itt vagyok – mondta, és a kezét a fiú felé nyújtotta. – Én a barátod vagyok.
- Nem, nem vagy – lökte el a kelleténél erősebben a kezét. – Phichit, értsd meg, hogy nem te vagy a világ közepe! Nincs mindenkinek szüksége a barátságodra! Nem kell kegyesen megajándékoznod vele.
- Ezt hadd döntsem el én – makacskodott. Erre már Guang Hong is elhallgatott, és Seung-gil szinte érezte, ahogy az ő és Leo tekintete is egyenesen rá szegeződik. El akart futni. Menekülni próbált.
- Nagyon el vagy telve magaddal, igaz? – kérdezte élesen Seung-gil.
- Ezt gondolod rólam? – kérdezett vissza összevont szemöldökkel Phichit.
- Ó, már miért ne lennél, nem igaz? Te vagy a nagy Phichit Chulanont, akinek minden sikerül, és akinek minden az ölébe hullik anélkül, hogy a kisujját is mozdítaná! Gyönyörű vagy és szép a mosolyod, hát nem csoda, hogy mindenki majd megdöglene érted!
Látta, ahogy Phichit egész testében megremeg és hátratántorodik.
- Mindent és mindenkit megkaphatsz! Akkor miért nem hagysz békén, és keresel valaki mást, akit elkápráztathatsz sziporkázó személyiségeddel és a szempilla rebegtetéseddel? Mondjuk akárkit! – kiabálta Seung-gil, és már épp menni készült, mikor Phichit megragadta a felkarját és visszatartotta. Sosem gondolta volna, hogy ilyen erősen bír szorítani, ahogy azt sem, hogy ilyen mérgesen is tud nézni.
- Mi van?! – ripakodott rá a koreai fiú.
- Te tényleg ezt gondolod rólam? – kérdezte lassan, mintha minden szót kétszer is végiggondolna és megfontolna.
- Tudod, mit gondolok rólad? Tényleg tudni akarod? – tépte ki a karját a szorításából, mire Phichit ismét hátrébb lépett.
- Azt gondolom, hogy naiv vagy – mondta Seung-gil – és gyerekes. Semmit sem veszel komolyan. Neked ez az egész nem jelent semmit. Bahamák? Tényleg? Az egész korcsolyázás csak egy jó buli, ami híressé tett. Gratulálok a több tízezer feliratkozóhoz Instagramon tényleg! Elismerésem!
Phichit úgy nézett rá, mintha szellemet látna, és hirtelen a gyönyörű barna bőre sem tűnt olyan élénknek, mint általában. Mintha egyik pillanatról a másikra megbetegedett volna.
- De tudod, van, akinek keményen meg kellett azért dolgoznia, ahol most van – folytatta. – Persze tudom, hogy te túl infantilis és felszínes vagy ahhoz, hogy ezt valaha felfogd. Könnyű úgy, ha az ember beleszületik egy gazdag bangkoki családba.
            Phichit most már sírt, de tekintetében a düh keveredett a szomorúsággal, és ettől Seung-gilt elhagyták a szavak. Csak ott állt némán, és úgy érezte, fuldoklik. De a másik fiú se szólt semmit, csak kereste vele a szemkontaktust, aztán mikor ezt nem kapta meg, szó nélkül elsétált.
Seung-gil nem akart sírni.
Szemei mégis könnybe lábadtak.
De ezeket ki kellett mondania. Ugye? Meg kellett tennie, hiszen ez a véleménye. Ugye?
            Guang Hong úgy rontott neki, mint akiből hirtelen minden félelem elszállt a fiúval szemben, és akkorát taszított rajta, hogy a váratlan lökéstől Seung-gil hanyatt vágódott. De nem reagált semmit. Nem próbált meg visszaszólni, vagy támadni, csak várta, hogy a kínai fiú megüsse. És az bizony gond nélkül meg is tette volna, ha Leo le nem fogja.
- Azt hiszed, te vagy az első, aki ezt mondja neki?! – kiabálta magából kikelve Guang Hong. – Szart se tudsz róla!
- Guang – próbálta lecsendesíteni, és elrángatni Leo ideges barátját –, menjünk.
- Gazdag család Bangkokban?! Talat Noiban született! Guglizz rá, paraszt! – üvöltött még rá utoljára, azzal eltrappolt kedvesével a nyomában.
Seung-gil felült a homokban, bámult maga elé.
És hirtelen olyan üresnek érzett mindent.


            - Vegyünk egy fagyit? – kérdezte Otabek, mire Yuri szaporán bólogatni kezdett, és már meg is iramodott az utca másik végében látott apró cukrászdához.
Yuri simán benyomott négy gombócot, míg Otabek csak a másodiknál tartott. Szép kehelybe kapták a fagyit, és kiültek vele a ház előtti kis asztalkához. Rajtuk kívül nem volt más vendég. Igazából az egész falu olyan kis csendes volt és nyugodt. 
- Te milyet kértél? – kérdezte Yuri, mire Otabek gondolkodás nélkül nyújtotta oda neki a kanalát végén egy adaggal a fagyijából. Aztán mindketten lefagytak. Alapesetben ez teljesen természetes lett volna, Yuri amúgy is mindig megette a kajáját, és minden gond nélkül evett vagy ivott utána, de ez most egy randi. És ettől minden, ami máskor természetes volt, most hirtelen kínossá vált.
- Áfonyás joghurt – mondta Otabek és elfordult, amíg Yuri bekapta és megette a kanál tartalmát.
- Én sose kérek gyümölcsöseket – mondta Yuri vörös arccal.
- Tudom. Minél édesebb, annál jobb, mi? – mosolyodott el a kazah fiú, mire Yuri még tovább pirult.
- Te viszont mindig ezeket a gusztustalan joghurtosokat és erdei gyümölcsöseket eszed – bólogatott Yuri.
- Pontosan – nevetett, aztán felállt az asztaltól. – Hozok neked egy sütit.
- Ööh oké, köszi.
- Az a csokis, ami az első sorban volt, jó lesz? – kérdezte Otabek.
- Tökéletes.
            Yurinak eddig fel se tűnt, hogy a másik fiúval konkrétan minden lélegzetvételüket ismerik egymásnak. Mert ez természetes volt. De ez egy randi. Ismerkedniük kéne, vagy nem?
Úgyhogy mikor Otabek visszatért a sütijével a kezében, úgy döntött beveti azt, amit Yuuri tanácsolt neki.
- Figyu – kezdte –, csináljuk azt, hogy felváltva mondunk olyan dolgokat, amiket a másik nem tud rólunk.
- Ömm, oké? – vonta össze a szemöldökét Otabek. Láthatóan nem értette, hogy ezt mire fel találta ki barátja.
- Oké – bólintott Yuri, de nem jutott eszébe semmi, amit mondhatna, majd hirtelen kibökte: - Én még nem láttam a Gyűrűk urát.
- Mi? – röhögte el magát Otabek, aki valószínűleg nem erre gondolt, hanem valami személyesebb információra.
- Tényleg! Egy részt se.
- Ez rémes – nevetett tovább. – Majd tartunk egy egész napos maratont.
- Ó, nem olyan fontos. Túlélem én így is.
- Most már nem menekülsz.

__________
Talat Noi: lényegében Bangkok egyik kínai „negyede”. (>>videó<<) Történelmi templomáról és hatalmas fémhulladék és használt autóalkatrész piacáról (>>videó<<) ismert.

Még egy befejező fejezet várható! Igyekszek sietni vele.


< < e l ő z ő                                  k ö v e t k e z ő > >

18 megjegyzés:

  1. aaaaaaaaaaaaa hogy én mennyit vártam erre ;_;

    VálaszTörlés
  2. Na jó: are you fuckin' serious???!!!

    Elején Guang-Hong x Leo-nál visítok, aztán a Seungchuchu-n, röhögőgörcs Seung-Gil "aludtatok még?" kérdésén otayuri instant fangörcs (kétszer), a strandröpinél meg azon vacilálok Pichit-et vagy Lee-t ölelgessem... Yuri pedig nem látta a Gyűrűk Urát.... Ember, én kiüresedtem, de imádlak, amiért hoztad a folytatást, mert én nagyon is emlékeztem rá ;) Alig várom a kövi részt és...wáááááaááááááááááá

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj hali! Bocsánaa-ha-haat! :"))
      Szegény Seung-gilnek fingja sincs hogy reagáljon az emberekre és erre pont Phichittel sodorja össze az élet xd De örülök neki,hogy nem akarod kinyírni Seung-gilt :D
      És annak meg még jobban örülök, hogy emlékeztél még erre a kis fityfirittyre^^" és hogy tetszett és még írtál is! :D
      A kövi részt ígérem megpróbálom fényévekkel gyorsabban megalkotni! <333

      Törlés
  3. first of all: MIÉRT KELLETT BÁNTANI?? (´°̥̥̥̥̥̥̥̥ω°̥̥̥̥̥̥̥̥`) jó, oké, már megtárgyaltuk, de akkor is,, u r so fucken rude, mate; my angel deserves everything. (seung-gilnek meg pont phichit kell, szóval szedje szépen össze magát, mert gubanc lesz ám;;)
    aztán: hát áldjon meg a jó isten bőséggel és egészséggel; jj láttán vagy háromszor is infarktust kaptam (ಥ ͜ʖ ಥ)ง (egyszer majd kellene egy hangout fic - vagy dupla randi -, mert nem tudom, nekem nagyon igényem van egy kevés yura-jj vérszívára :'D)
    és yuuri tényleg tündér keresztanyává avanzsálódik, viktor meg gondolom az út során még minimum kétszer megkéri a kezét (˵ ͡o ͜ʖ ͡o˵)◞✺
    ugyan mondtam már, de ihmádohom, és képes leszek nyugton ülve kivárni a következő részt (meg köhöm csinálom a saját dolgaim, oké) ٩(๑> ₃ <)۶

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. O boiii! :"))) olyan kis munyó vagy h írsz kommentet azok után is h már egyszer lebasztál a fejezet olvasása után :"DD köszönyöm :3
      JJ-t konkrétan te juttattad eszembe, hogy nincs benne az elsőbe szóval az érdem fele a tiéd mate! ahaaahaaa kell nekem még ilyen jjbek bromance shit amugy szval ezen dolgozni fogok mer kajak jó :"DDD u were right gurl.
      mé yuuri eddig nem volt 100% tündérkeresztanyucika? ples.
      Na csináljad csak a dolgokat mer én meg azt kérem rajtad számon tudod jólxd de oké igyekszem én is cserébe! :* <333

      Törlés
  4. Na már végigkommenteltem neked, de azt hiszem itt is meg kell jegyeznem, hogy LeoJiék milyen édesek meg az is, hogy Guanghong Leót rágcsálja, Seung-gil meg egy paraszt, és ajánlom neki, hogy a következő fejezetben rendbe hozza, amit Phichit fejéhez vágott, mert az nem volt szép. És JJ, akit mindenki elfelejtett, nagyon szeretem ám, hogy barátoknak írod Bekával, alig várom, hogy erre rájöjjön Yuri is... xD Yuuri meg elmehet párkapcsolati tanácsadónak lassan. Remélem, hogy Chris és a barátja megbeszélik a dolgokat. ^^
    Várom a következőt. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem de drága vagy! Ennyi idődet elpazarolni rám! El se tudom mondani mennyire hálás vagyok :3
      Tudod amikor nincs a közelébe a kis plüssmacija, akkor Guang Hong előszeretettel fogyasztja a barátját :"DDD Szegény JJ-t az előző részbe konkrétan még én is elfelejtettem, úgyhogy engesztelni kell valahogy. xD Yuuri meg MÁR párkapcsolati tanácsadó, csak túl drága ahhoz h ezért bárkitől pénzt kérjen.
      Hát te tudod meg először ha elkészültem! :D Köszönöm köszönöm! Mindent! <333

      Törlés
  5. EZAAAAAZ~!!
    Merengőn nemrég akadtam rá a ficed első részére, és kommenteltem is neked, de ne tudd meg, milyen jó kis reakciót váltott ki belőlem az, hogy átmentem a Mal einen Kreis-re, és megtaláltam belinkelve a ficed második fejezetét. Majd kiszúrta a szemem!
    Egyébként Seung-gilről nem gondoltam volna, hogy ekkora egy paraszt; Pichitet senki nem bánthatja, mert légpuskával vadászom le!
    Chris remélhetőleg kibékül a barátjával, mert szerintem még az az enyhén tesztoszterontúltengéses, szexmániás alak is megérdemli a boldogságot.
    JJ-t eddig is bírtam, de rég nem olvastam már róla, viszont megint meg kell állapítsam, még mindig egy zseniális karakter.
    Az OtaYuritól meg még az ágyamon is elterültem, és úgy visítottam, tehát mondhatni jól összehoztad. ;)
    Siess a következő résszel, mert már naagyon szeretném tudni, mi lesz a végkifejlete <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó akkor pont most válaszoltam neked! :D Egyébként pont Suonjar, a "Mal einen Kreis" blog tulajdonosa beszélt rá, hogy tegyem fel ezt a ficet Merengőre. De ezekszerint teljesen megérte, mert így rátalálhattál!
      Hát igen Seung-gil nem pont a szociális képességeiről híres és megijedt Phichit közeledésétől.
      Bevallom én JJ-t annyira nem kedveltem, de ahogy elkezdtem írni vele, valahogy közelebb került hozzám :) Otayuriék meg kis munyik.
      NAGYON örülök, hogy így rátaláltál a második részre! (Nagyon sors szerű) És hogy ehhez is írtál! Köszönöm-köszönöm! Amint tudom, hozom a következőt is! ;)

      Törlés
  6. úristen nagyon imádom a sztorit! totál röhögőgörcsben olvastam végig az egészet! :D :D Kb minden nap nézem h van e új!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó köszönöm szépen, hogy írtál! És nagyon örülök, hogy tetszett és meg tudtalak nevettetni. :) A harmadikkal megpróbálok sietni, de így is bele fog telni pár hétbe mire befejezem ://

      Törlés
  7. Hihetetlen mennyire meg tudod ragadni a szereplők személyiségét! Eloszor fura volt, hogy Yuuri anyáskodik Yurio felett, de végülis tök jó ötlet! És mikor Viktor is elkezdte az haláli volt: Ó, Otabek, neked csak Viktor. xD Na és a poénok haláliak! Találnak a szereplőkhőz és eszméletlen jókat lehet röhögni rajtuk. Én mondom igazi tehetség vagy.
    JJ - Yura verszivasra én is voksolok :)) Érdekes lenne ha feltűnne egyedül (a csaját vmiért nagyon utálom)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó köszönöm szépen! Ez nagyon jól esik! Főleg mert mindig elbizonytalanodok, hogy egy egy karaktert nem formálok-e túlságosan át az én kedvem szerint. Sajnálom, hogy csak most válaszolok, de rémes időszakon vagyok túl. De a kommented máris jobb kedvre derített, köszönöm megint! :D

      Törlés
  8. Sorsszerű pillanat történt. Sounjar oldalára mentem, mert minnél több yuri fanficet akartam olvasni. És egyszercsak megláttam a kommentekbe a nevedet, na először nem esett le hogy ugyanaz vagy aki ezt a csodát írta. Na rákattintottam a nevedre és bejött a #miénkanyár MÁSODIK fejezete. Majd kicsattantam az örömtől xD (másodikról szólva, Seung-gil egy paraszt, de azért szeretjük��) na most akkor a harmadikat várom most.
    Ui: Ugyanaz vagyok aki a merengőn is írt, Anna néven ��
    Ui2: JJ-Yura részt én is akarok ��
    Ui3:Yura-Beka részeket méééég ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uramatyám! Ez csakis a nagybetűs Sors™ lehetett! :DD És pont ezért röstellem, hogy sem itt sem merengőn nem válaszoltam azonnal a tüneményes kommentedre :/ De nagyon örülök, hogy így fel tudtál vidulni, hogy itt is rám találtál! :3
      (hát Seung-gil nem ért az emberek nyelvén sajnos,,, de majd csak kiheveri) És azt is rémesen sajnálom, hogy még mindig nincs folytatás. Az utóbbi időben rémes dolgok történtek velem és a gondolataim valahogy egyre messzebb terelődtek a fictől. Nem mentegetőzni akarok, de ez a nagy helyzet. Mindenesetre megpróbálok újra nyeregbe ülni ;) köszönöm hogy itt is írtál! Nagyon sokat jelent! :)

      Törlés